És egyáltalán, mi köze a kettőnek egymáshoz? A Pesti Srácok törzsolvasói bizonyára séróból tudják a választ ezekre...
Cigicsempész MSZP-s és antiszemita összellenzéki. Legény Zsolt lemondott minden párttisztségéről, Baranyi Krisztina pedig még bocsánatot sem kért,...
Mindenképpen rá akarja tolni a baloldali propaganda Szájer József hitelességének szertefoszlását a teljes konzervatív oldalra. Amíg azonban...
Brüsszel egy olyan erőszakos politikai zsarolóeszközt akar létrehozni, amelynek végső soron az a célja, hogy a magyarokra...
Az Európai Parlament (EP) plenáris vitát tartott a többéves keretköltségvetésről (MFF) és a jogállamisági mechanizmusról, illetve az...
Amit az elmúlt napokban Lengyelországban láttunk, az nem kevesebb, mint egy jól megszervezett kísérlet a lengyel társadalom...
A Fidesz elvárja a baloldaltól, hogy ne a koronavírus-járvány elleni védekezés akadályozásával legyen elfoglalva, hanem támogassa az...
„Finoman szólva is némi fenntartással kell azt kezelni, amikor Gyurcsány Ferenc szeretettel akar politizálni” – hangsúlyozta a...
Politikai okokból nem emelte fel szavát a Mazsihisz elnöke a balliberális összefogás antiszemita szerencsi jelöltje ellen –...
Barkóczi Balázs szóvivő (DK), Komjáthi Imre elnökhelyettes (MSZP), valamint Szakonyi Péter újságíró voltak ATV Nap híre című...
Amikor a veszélyhelyzet megszűnt, a baloldal Gyurcsány irányításával nem volt képes támogatni az átmeneti szabályokat, így többek...
A Magyarországot lejárató civilnek hazudott szervezetek élen jártak a néhány hete bemutatott jelentés elkészítésében. Az Európai Bizottság...
Teljesen mindegy, mit ígérget a baloldal a nyugdíjasoknak, mert mindig becsapta az időseket. A baloldalon most is...
Az I. kerület polgármestere elszólta magát és beavatott minket Karácsony Gergely városfejlesztési politikájába, amely a bombázást jelenti....
Ha a baloldalon múlna, már ma sem lenne hitelmoratórium, veszélybe sodorva ezzel a munkahelyeket, a családok életszínvonalát...
A sajtóban megjelent kamuhírekkel és a baloldal hazug állításaival ellentétben szeretnénk leszögezni, hogy a kórházakban van elég...
A Demokratikus Koalíció elnöke és a visszavonult milliárdos egy budai étteremben egyeztetett – tudtuk meg egy magát...
A Fidesz és a KDNP egyértelmű választ vár arra: a baloldali pártok a vállalhatatlan megnyilvánulásai ellenére továbbra...
A közép-európai rendszerváltoztatások után általánosan elvárttá és elfogadottá vált a nyugati országok másolása, miközben a példakövető országok...
A rendszerváltoztatás óta a magyar baloldal identitása három fogalom köré szerveződött: progresszió, szakértelem, elittudat. Az egykori „demokratikus...
A baloldal minden eszközzel próbálta megakadályozni a hétfőn lezárult nemzeti konzultációt, de most sem sikerült elhallgattatni a...
A baloldalt nem a fehérorosz emberek érdeklik, csak az, hogy támadhassa a kormányt – írta Menczer Tamás,...
Az ellenzéknek és a balliberális oldalnak minden témáról ugyanaz jut eszébe, az, hogy Magyarországon minden nagyon rossz,...
Elképesztő és gusztustalan mosdatás zajlott a híres Lévay-ügyben a baloldal részéről. Kovács Viktor őrnagy az 1990-es években...
A politikában sokszor azzal vádolnak bizonyos embereket, hogy mindig mindenre nemet szavaznak, és nem a szakmai indokok...
Ma 13 órától ismét ülésezik a parlament, de rövid vita várható, mert a kormánypártok nem vesznek részt...
Már az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálja a baloldal “kamuvideóját” európai uniós forrásokkal való visszaélés...
A kormány nem vesz részt a baloldali pártok által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen a brüsszeli költségvetési megállapodással...
A baloldal az uniós költségvetési tárgyalásokból sem tanult semmit. Miután hazugságokat terjesztettek Magyarországról, és azt akarták, hogy...
Erőtlenül, ismét jobboldali nőket próbál sértegetni egy baloldali portál. Ezúttal a PestiSrácok.hu munkatársai, Zelenka Dóra és Tisóczki...
Sokadszorra bizonyosodik be, hogy a baloldal és a Momentum lenézi az időseket és a vidékieket, “szívük szerint...
A nagyobbik kormánypárt a szocialista Bangóné Borbély Ildikó és a Gyurcsány-párt politikusának, Komáromi Zoltánnak a nyilatkozatára reagált....
Régóta evidens, hogy az egyszerű emberek, kétkezi munkások, a nemcsak iskolázatlan, de hagyományokkal, „józan paraszt ésszel” sem...
Rombolja a baloldal társadalmi megítélését, hogy a nyilvánosságban egyre inkább úgy jelennek meg ezek a politikusok, mint...
Portálunk is beszámolt róla, hogy újabb kamuhírt terjeszt a baloldali lakájmédia. A Hírklikk nevű ellenzéki házi portál...
Fidesz-KDNP a 2021-es központi költségvetés elfogadásával a válságos idők ellenére is biztosítja a 13. havi nyugdíj visszaépítését,...
Ütős, rövid összefoglaló jelent meg a Fidesz közösségi oldalán arról, mit tett a hazai baloldal a járvány...
Amikor a baloldal a nemzeti konzultációt támadja, akkor valójában a magyar embereket akarja elhallgattatni. A baloldal tart...
A baloldal meg akarja akadályozni, hogy a magyarok elmondják a véleményüket a koronavírus-járványról, és annak gazdasági vonatkozásairól...
A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban: már nem csak kamuvideókat gyárt, hanem a nemzeti konzultációs...
Akár egy zavaros, romlott, savanyú húsleves, amiben a zöldség már megkülönböztethetetlenül összerohadt, olyan a mai szociálliberális értelmiség...
Az ellenzék által az ősszel megkaparintott területek vezetői napok óta azzal haknizzák körbe a számukra baráti sajtóorgánumokat,...
A baloldal mindig emeli, nem csökkenti az adókat – így reagált a Fidesz-frakció arra, hogy Tordai Bence,...
A kormányra számíthattak az emberek a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben, eközben a baloldal passzív, ellenálló magatartása veszélyeztette...
A baloldal pusztulást hoz, a józan ész és a normalitás ellen folytat háborút – olvasható ennek a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS