Miért szavaznak a "prolik" a Fideszre?
Régóta evidens, hogy az egyszerű emberek, kétkezi munkások, a nemcsak iskolázatlan, de hagyományokkal, „józan paraszt ésszel” sem rendelkező tömegek (ún. lumpenprolik) a baloldalra szavaznak; az általuk dominált városokban, illetve budapesti kerületekben a jobboldalnak esélye sincs. Ezzel szemben a budai, „úri” kerületek megingathatatlan konzervatív bástyák. Mostanság mintha azonban változna ez a minta. Vagy ez csak a felszín, és valamilyen mélyebb átalakulásról lehet szó?
Először is meg kell határoznunk a „proli” fogalmát. Nem is annyira a hivatalos, szótári definíciót, hiszen ez egy gúnyos, pejoratív kifejezés, egyfajta korabeli szleng egy bizonyos társadalmi csoportra vonatkozóan (nyilván más társadalmi csoportok által), így nehéz is rá „hivatalos” definíciót kitalálni. A gyakorlatban, a mindennapi beszédben a proli egyfajta viselkedést jelöl, amely egyszerre egyéni és tömeges. Egyéni, hiszen egy proli önmagában is mutatja a rá jellemző tulajdonságokat, viselkedésmintákat: műveletlen, faragatlan, alacsony hozzáadott értékű munkát végez (vagy egyáltalán nem is dolgozik), iszik, dohányzik, igénytelen, ápolatlan… és intenzív gyűlölettel viseltetik mindenki iránt, aki egy kicsivel is jobb nála, akinek bármennyivel is többje van, mint neki. Tömeges, mert „falkába verődve” még a szokásosnál is hangosabb, agresszívabb, gyűlölködőbb, ráadásul tartozik hozzá egyfajta csoporttudat is, de ez nem valamiféle belső indíttatásból, öndefinícióból ered, hanem pusztán a másokkal szembeni dölyfös gőg, az „úrgyűlölet” hajtja.
A proli természetesen nem egyenlő a kétkezi munkással, a nép egyszerű fiával, a „becsületesen dolgozó kisemberrel”. A proli egy életvitelt, életformát, életszemléletet jelent. Végtelenül provinciális gondolkodást, olcsón és primitíven hedonista, önpusztító életmódot, sem önmagáért, sem másokért felelősséget nem vállalva, hiányában nemcsak az elveknek és az erkölcsnek, hanem az ambíciónak is. Gyakorlatilag a Maslow-piramis második szintjén megrekedve, ahol a fizikai szükségleteken (evés-ivás, alvás, baszás) kívül csak a biztonsági szükségletek számítanak. És, mert semmilyen magasabb rendű motiváció nem is hajtja, ezért nem is ér el semmit az életben. De persze ő sosem tehet semmiről, mindig csak áldozat, természetesen a nála magasabb szinten lévők áldozata. Mivel az áldozati pozíció egy kényelmes, felelősségmentes helyzet, nyilván sosem volt nehéz a történelem során az alsóbb társadalmi csoportokat, a nincstelen tömegeket meggyőzni arról, hogy mindenről mások tehetnek ők semmiről sem s ily' módon „elproliasítani” őket. Ezért aztán nagyon erős az átfedés a fizikai munkát végzők, a prolik és a baloldali szavazók halmazai között. Ezek a halmazok és pláne az átfedések azonban jelentős változáson mentek át az elmúlt években.
Azt látjuk ugyanis, hogy szépen, lassan egyre többen törnek ki a „proli” létből. És nem is csak az újabb generációk, akik egyetemre mennek (sőt, ez épp negatív hatással is bírhat, erről majd lejjebb), hanem a továbbra is egyszerűbb, fizikai munkát végző középkorúak, idősebb generációk is. Nyilván ez sem egy tökéletesen homogén közeg; mind gazdasági, mind szociális szempontból más a helyzete, máshogy látja a világot egy iparos, egy szakember, egy villanyszerelő stb., mint egy pénztáros, egy postás, egy gépkezelő… De ahogy a javak és szolgáltatások egyre szélesebb köre vált elérhetővé számukra is, úgy egyre inkább érzik ők is azt, hogy van veszítenivalójuk, van VALAMIjük. A klasszikus proletár szlogenek, a „vegyünk el másoktól” egyre kevésbé rezonálnak náluk, hiszen már tőlük is lenne mit elvenni. Egy kis házat, nyaralót, autót, lapostévét, a görögországi nyaralást…
És akinek már van valamije, az nemcsak a tulajdont szereti, hanem a biztonságot, a stabilitást is. Azt a környezetet amiben él, ami körülveszi, ami kiszámítható, amiben tervezni tud a jövőre. Már csak azért is tudja értékelni mindezt, mert korábban nem volt neki, vagy legalábbis családilag még „bele van kódolva” az az állapot, amikor mindezzel nem rendelkeztek.
És ahogy egyre inkább jellemző lesz az ilyenfajta tulajdonosi szemlélet, a biztonság és a stabilitás érzete és értékelése, úgy önkéntelenül is további jobboldali gondolatokat vesznek át az érintettek. Elkezdik tisztelni a törvényt és a rendet, mert az őket védi, sőt, kifejezetten el is várják a hatalomtól, hogy vigyázzon rá. De egyre fontosabb számukra a család is, hiszen részben épp a családpolitikai (kifejezetten jobboldali) intézkedések jelentik anyagi lehetőségeik bővülésének egyik fontos oszlopát, és így saját bőrükön ösztönösen is érzik a család kohéziós és gyarapító erejét. És ugyanígy elkezdik érezni a nemzet erejét is, hiszen azt látják, hogy míg sok más országban mindenféle „gyüttmentek” randalíroznak, addig itthon nyugalom és béke van, hmmm, nem is olyan rossz magyarnak lenni…
És innen már csak egyetlen logikai lépés, amit az egyre kevésbé „prolin” gondolkodó, és egyre inkább GONDOLKODÓ egyszerű emberek is meg tudnak lépni az az, hogy mindezt a stabilitást, biztonságot, gyarapodást a jobboldali kormánynak köszönhetik, és ezért el is mennek szavazni rá. Ezért tud egyre jobban szerepelni a Fidesz olyan korábbi „munkásfellegvárakban”, mint Kőbánya, Csepel, Komló vagy Ózd. Természetesen nem egy lineáris diadalmenet ez, és egy-egy választás (akár országgyűlési, de pláne az önkormányzati) hozhat a trenddel ellentétes eredményt is, de a folyamat iránya egyértelmű.
Ezzel szemben látunk egy másik folyamatot is. Ez pedig az értelmiség, illetve egyes kerületek, régiók „elprolisodása”. Van tehát egyfajta „politikai prolisodás”, amikor korábban stabil jobboldali körzetek egyre inkább balra szavaznak. Ez a folyamat sem lineáris, itt is lehetnek ideiglenes visszafordulások, mint például Budapesten a II. kerület esetében, ahol egyszer már adott polgármestert a baloldal (Horváth Csaba, 2002), majd sikerült a jobboldalnak visszahódítania, de most ismét egy baloldali politikus, Őrsi Gergely nyert. Vagy a III. kerület, ahol Bús Balázst Kiss László váltotta le. És hát, enyhén szólva, sem Őrsi, sem Kiss nem a legélesebb kés a fiókban.
Ne engedjük ugyanis megtéveszteni magunkat: a baloldal hiába döngeti a mellét, hogy a krokodilagyú, vidéki Fidesz-szavazókkal szemben ők képviselik az észt, a modernitást, a minőséget, az intellektust, mindent is. Egy nagy lófaszt. Olyannyira, hogy kifejezetten megfigyelhetők a magukat értelmiségnek kikiáltók, az egyetemisták és az egyetemet végzettek körében a prolisodás jelei. Ők azok, akik hangoskodnak, agresszívek, randalíroznak, fosztogatnak, gyújtogatnak, köveket dobálnak… és ők azok, akik mindezt gyűlöletből teszik. Utálnak mindenkit, akinek jobb élete van, mint nekik – miközben egyébként tök jó életük van, köszönhetően a szüleik generációja által biztosított jólétnek. És utálnak mindent, ami nem ők; mert ők a krém, az intellektuális elit, morális felsőbbrendűséggel, és elképesztően nárcisztikus éntudattal. Mert ezt táplálja beléjük a modern, globalista világ: Csodálatos vagy, fantasztikus vagy, úgy vagy jó, ahogy vagy, mindent elérhetsz, és még csak nem is kell megdolgoznod érte. Angolul úgy hívják: entitlement generation. Akik úgy érzik, nekik minden jár.
Valójában persze nem szabad egy teljes generációt megbélyegezni, ugyanis egyáltalán nem minden fiatal viselkedik így. Sőt, kifejezetten jön fel egy újfajta konzervatív gondolkodás a huszon-, sőt, már a kései tizenévesek körében is, csak nem merik kinyilvánítani, mert félnek (sajnos joggal), hogy azonnal szétszedik őket az agresszív hangadók. Akik sokszor maguk is részesei, de legalábbis befogadói, áldozatai az egyetemeken zajló progresszív-liberális indoktrinációnak, politikai agitációnak, nettó uszításnak a jobboldali kormányok, a konzervativizmus, a hagyományok, a normalitás ellen. Ne legyenek illúzióink: a magyar egyetemeken sem sokkal jobb a helyzet, mint nyugaton. A különböző himi-humi szakok, a „bulvárdiplomák” világában nincs valós tudás, az összefüggések megértése, sem pedig értelmes vita (ami szerves része kéne legyen az egyetemi életnek), hanem csakis a kötelező kánon terjesztése zajlik, szlogenek puffogtatásával, erényfitogtatással, safe space-ekkel, illetve hiperérzékeny, sértődős, olvadó hópehely-lelkekkel. Akár egy új kifejezést is meghonosíthatunk: „értelmiségi proli”. Velük tud egyre inkább nyerni a baloldal a korábban jobboldali körzetekben, Buda menő részein. Ahová beköltöztek a posztkommunista újgazdagok, és szép lassan felnőtté – vagy legalábbis választójoggal rendelkezővé – váltak a jó pénzért menő egyetemekre járatott gyerekeik.
Eközben mucsán, vidéken és a külvárosokban egyre többen jutnak előrébb, melóznak, hajtanak, takarítanak, majd takarító kisvállalkozást indítanak, kőművesekből építési vállalkozók lesznek… mások folyamatos hibáztatása, gyűlölködés, tüntikézés és mindenféle egyéb proli-show helyett. És ésszel szavaznak, indulatok helyett.
Ahogy egyszer, néhány évvel ezelőtt a Figyelő Magazinba írt egyik cikkem címében is fogalmaztam: Istennek hála a „bunkókért”! Akik egyébként már nem bunkók, nem prolik. A prolik továbbra is balra szavaznak. Csak épp mások lettek a prolik.
