békesi ferenc
Az amerikás magyar bűnöző, akinek Gyárfást (is) köszönhetjük – Békesi László alezredes, Bodnár György és a média lenyúlásának története (3.)
Vitray Tamás, Gyárfás Tamás és Békesi László későbbi pénzügyminiszter Amerikában ismerkedett meg Bodnár Györggyel, akihez mind közel kerültek. A magyar maffia vezetőjének nevezett férfi a nyolcvanas években jött vissza Magyarországra, akkor, amikor az amerikai FBI több bűnözőt kiszorított az Egyesült Államokból, de erről állítólag "elfelejtette" értesíteni a magyar hatóságokat. A börtönviselt csaló Bodnár megalapított egy céget, amely kiadta a Szaknévsort, és amelynek Gyárfás lett a vezetője. Szintén utóbbival elindították a Sport Pluszt, majd beszálltak a Nap-tv-be, amikor elfogyott a pénz. Békesi László 1990 tavaszán egyik utolsó intézkedésével engedélyezte a kaszinónyitást Bodnárnak. Információnk szerint nem csupán ő köthető Bodnárhoz, de Várszegi Gábor is, illetve az a Fenyő János, akinek meggyilkolásának ügyében éppen most emeltek vádat Gyárfás ellen. Gyárfás egy 2015-ös interjúban közös ismerősükkel, Vitrayval beszélgetett, de nem volt hajlandó kimondani Bodnár nevét. „Volt ez az amerikai ember, a fedezetem” – mondta. A média lenyúlásának története, 3. rész.