A II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely az Indexnek megerősítette, hogy beadta az MSZP kerületi csoportjánál a lemondási...
Az Idea Intézet 2024. június 19. és 2024. június 27. között elvégzett, országosan reprezentatív felmérése szerint a...
Továbbra sem lehet pontosan tudni, hogy kik alkotják Magyar Péter pártjának vezetőségét. A baloldali politikus azonban a...
A Fidesz-KDNP delegációja ma nem szavazta meg von der Leyent újabb öt évre az Európai Bizottság élére. Azért nem,...
Több tanúvallomás is született már a rendőrségi nyomozás során, amely Magyar Péter diszkóbotránya ügyében indult – értesült...
Korábbi és mostani ellenzéki vezetőket tart felelősnek a négy fideszes kétharmadért Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke többek...
Magyar Péter bejelentette, hogy korábbi ígéretével ellentétben mégis kimegy Brüsszelbe, és elvállalja az általa csak 20 ezer...
A Fidesz elleni gyűlölet úgy tűnik, hogy újabb állomásához érkezett, a kormány ellen értelmes érveket felsorolni nem...
A Demokratikus Koalíció meghatározó tagjai, alapítói kezdik kritizálni az eddig „szent tehén” státusú, gyakorlatilag bírálhatatlannak, megkérdőjelezhetetlennek tartott...
A fideszesek „állatok!” A fideszesek „patkányok!” Ez a baloldal. Ez Magyar Péter – írta Menczer Tamás a...
“A helyi baloldal ismét átlépett egy határt!” – jelentette ki Dobre Dániel, a Fidesz XVI. kerületi képviselője...
A Máté Péter-díjas rockénekes-színész a Demokratának adott interjúban többek között beszélt az “Európát eláruló elitről”, a kommunista...
Józsefvárosban is felbomlott az ellenzéki egység, miután a polgármester Pikó András összerúgta a port a helyi MSZP-vel,...
Az ellenzékbe már a jelöltállítási folyamat is olyan rendet vágott, hogy tulajdonképpen a fele seregük ott nyugszik...
Nem tud már azonosulni a Momentum mostani irányvonalával, ezért kilépett a pártból annak egyik első számú vezetője,...
Első körben elutasította Juhász Péter nyilvántartásba vételét az V. kerület Helyi Választási Bizottsága, mert a polgármesterjelölt 300-nál...
Gyurcsány Ferenc kifejtette álláspontját a jelenlegi politikai helyzetről. A Demokratikus Koalíció elnöke Magyar Péter nevét nem említette,...
A gyermekvédelmi törvény parlamenti vitája számos kérdést felvet. Többek között azt, hogy miért nincs egy nemzeti konszenzus,...
A választások közeledtével ismét előtérbe kerültek a közvélemény-kutatók, akik elvileg képesek előre jelezni egy-egy voksolás eredményét. A...
A Demokratikus Koalíció szerint az incidens az “Orbán-rendszer” felelőssége. Április 28-án, vasárnap Jászapátiban egy férfi a nyílt...
A Fidesz kommunikációs igazgatóját az ATV Szigorlat című műsorában kérdezték Magyar Péterről. Menczer Tamás a műsorban arra...
A Mandiner cikkében emlékeztet: maga a pártelnök, Gyöngyösi Márton már tavaly az amerikai követségen egy széderesten éppen...
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a Magyar Péter jelenség többet árt ellenzéki oldalon, mint kormányoldalon. Gyurcsány Ferenc...
Magyar Péter szervezetének weboldalán, a talpramagyarok.hu-n adatkezelőnek egy bizonyos Estratos.eu és Lundadonate.org nevű adománygyűjtő felület volt feltüntetve,...
Nincs új a dolláros nap alatt, külföldi beavatkozásból sosem szűkölködünk. Ezúton azért szeretném megüzenni nekik, hogy elegünk...
Egyszer és mindenkorra elég volt a dollárbaloldal Magyarországgal szembeni áskálódásaiból, június 9-én el kell zavarni a háborúpárti...
A milliárdokkal túlárazott Lánchíd-felújításból „kiszedett” tetemes összeg útja egyre biztosabbnak tűnik: a gyanú szerint a beruházásra szánt...
A 2022-es országgyűlési választás óta felgyorsult a folyamat, amivel a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció bekebelezi és...
Az a bő ötvenezer választópolgár, aki két hete kilátogatott megtekinteni a messiást a kellemes nyárias délutánon, a...
A magyar demokrácia egyik legnagyobb problémája az, hogy az ellenzék abszurd pártok, személyek és ideológiák furcsa keveréke...
Tudjuk, nem önálló szereplők, nem uraik a saját tetteiknek, de mégis furán veszi ki magát, hogy mindig...
Alig több mint két hónap telt el Magyar Péter közéletben való felbukkanása óta, ám a baloldal új...
A DK, az MSZP és a Párbeszéd–Zöldek hármas együttműködése biztos pont ma a magyar politikában – erről...
A Gyurcsány-párt a hétvégén ünnepelte, hogy Karácsony Gergely gyakorlatilag beolvadt a pártjukba. A képek alapján jó hangulatban...
A Tűzfalcsoport szerint a nemzetközi liberális média pont úgy építi Magyart, ahogy azt tette a korábbi balos...
Magyar Péter kiábrándult fideszesek tömegéről beszélt, de vajon hány ilyen embert állt szombaton a Kossuth téren? Külön...
Furcsa dolog a politikai pszichózis és vallási fanatizmus keveredése. Mindkettő arra készteti az embert, hogy kizárja a...
A számtalan hátrányos helyzetű családot ellehetetlenítő játékgépekkel keresett milliókat Magyar Péter új pártjának alapítója, Deák Boldizsár. A...
Amikor 2020 decemberében Szabó Attila Egerben megalapította a Tisza Pártot, Magyar Péter még bőven a NER által...
Néhány hét, és ismét bíróság áll a baloldal milliárdos korrupciós ügyének, a Lánchíd-botránynak a kulcsfigurája, Vig Mór...
Komoly káderhiányt mutat, hogy a Demokratikus Koalíciónak már TikTokon kell toborozni az embereket ahhoz, hogy elegendő emberük...
Ahogyan mi is megírtuk, a mai napon Magyar Péterék beadták pártjuk nyilvántartásba vételi kérelmét, ezzel egy időben...
Magyar Péter bejelentette, beadták pártjuk nyilvántartásba vételi kérelmét a Nemzeti Választási Bizottsághoz – szúrta ki az Index....
Árulkodóbb, hogy mi maradt ki a Magyar Péternek írt, hosszúra nyúlt, idétlen módon Orbán-idézetekkel teletűzdelt, amúgy meg...
Elég könnyelmű ígéretet tett Varga Judit exférje. A Magyar Péter által meghirdetett tüntetésen egy résztvevő miniinterjú keretében...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS