Pesti Srácok

Bajnai Gordonék is megjelentek Magyar Péter mögött

Bajnai Gordonék is megjelentek Magyar Péter mögött

Alig több mint két hónap telt el Magyar Péter közéletben való felbukkanása óta, ám a baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat. Mindez Magyarék oldalának adatvédelmi tájékoztatójából derült ki. A volt baloldali miniszterelnök köre azzal próbálta elrejteni a szerepét, hogy átnevezték osztrák leányvállalatukat, a Datadat GmbH-t.

– írja a Magyar Nemzet. Ismert: a nemzetközi cégcsoport Magyarországi vállalkozása Gyurcsány Ferenc korábbi tanácsadójának, Dessewffy Tibornak, valamint Bajnai Gordon volt miniszterelnöknek, Szigetvári Viktor korábbi államtitkárnak és Ficsor Ádám korábbi titokminiszternek az érdekeltségébe tartozik.

Magyar Péter az elmúlt hónapban immár hivatalos keretek között folytatja a politizálást: egy közösség és egy egyesület létrehozásával, valamint egy párt átvételével végképp a politikai porondra lépett. Már 2024. február 29-én regisztrálták a talpramagyarok.hu oldalt, amely a közösség és az egyesület bemutatását, reprezentációját szolgálja. A Datadat-kör pedig rögtön feltűnik a weboldal adatkezelési tájékoztatójában, ahol két, hozzájuk köthető entitás is említésre kerül.

PestiSracok facebook image

Az Estratos Digital GmbH egy bécsi székhellyel alapított digitális ügynökség, amely főleg a progresszív politikai mozgalmak segítésére koncentrál. Ügyvezetője a Bajnai Gordon kormányának volt titokminisztere, a Datadat-cégcsoport vezető figurája, Ficsor Ádám. A cégadatokból kiderül, hogy a Magyar Péter közösségének honlapján megjelenő vállalat lényegében nem más, mint a Datadat-cégcsoport korábbi osztrák leányvállalata, a Datadat GmbH, amelyet nemes egyszerűséggel átneveztek Ficsor Ádámék. A cég tulajdonosi köre nem változott, az ügyvezető továbbra is az egykori baloldali titkosszolgálati miniszter, és az Estratos Digital székhelye is megegyezik a jogelőd Datadat GmbH címével.

Emlékezetes: ehhez az Ausztriában bejegyzett céghez érkezett az Amerikából küldött guruló dollárok jelentős része. A Datadat GmbH-t bízta ugyanis meg Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma a baloldal kultúraváltónak titulált kampánya lebonyolításával. A bécsi székhelyű cég nem kevesebb, mint 1,4 milliárd forintot zsebelt be az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének mozgalmától.

A Magyar Péterék weboldalának adatvédelmi tájékoztatójában feltűnő másik entitás a Lundadonate.org, vagy röviden Lunda, amely egy adománygyűjtő platform. Ezt a terméket a Datadat fejlesztette és egy összetett, számos funkcióval rendelkező eszközt biztosít az adománygyűjtők részére. A Lunda angol nyelvű oldalán, a Rólunk menüpontban (About us – szerk.) korábban még anyacégként a Datadat, mára pedig az Estratos szerepel.

A Lunda tehát teljes egészében a Datadat kreálmánya, csakhogy Bajnaiék valamiért el akarták rejteni ennek a nyomait.

A web.archive.org internetes oldalak archiválásával foglalkozó portál adatai szerint 2023 májusában még az szerepelt a lundadonate.org „Rólunk” menüpontjában, hogy anyavállalatuk a Datadat, amely „egy politikai tanácsadó és technológiai cég, ami világszerte progresszív ügyekkel és politikai jelöltekkel dolgozik együtt”. Mindez valamikor 2023 májusa és szeptembere között változott meg, és került ki a ma is olvasható szöveg, amely szerint a Lunda anyacége a már említett jogutód, az Estratos Digital.

A Lunda főként a nemzetközi politika színterén aktív: a felület testreszabható annak érdekében, hogy minden nyelven, fizetési rendszerben működőképes legyen. A honlap „Gyakran Ismételt Kérdések” (FAQ) menüpontjában is felvállalják a közösséget az Action Networkkel, amelyet adománygyűjtésre használ Joe Biden kampánystábja, és a liberális amerikai Demokrata Párt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

„Sok zenekar szeretne ekkora szubkultúrának játszani” – Petrás János és Bäck Zoltán, a Kárpátia tagjai a Polbeatben

‎Polbeat 2023 január 24.
Petrás János, a zenekar énekes–szövegírója, és Bäck Zoltán gitáros már régi vendégek a köreinkben. Petrás a PestiSrácokon osztotta ki a Gyurcsánnyal szövetkező Jobbikot, itt méltatta a koronavírus-járványban hősként helytálló ápolókat és szintén a PS-en követelte, hogy fosszák meg magyar állampolgárságuktól a hazát eláruló momentumosokat, míg Bäck a Halhatatlanok napja című megemlékezésünkön szólalt fel korábban, az ’56-os hősök bátorságát hangoztatva. Vésey Kovács László és Ambrózy Áron most a csapat körül kialakult „k*rva nagy szubkultúráról”, a készülő lemezükről, az ún. nemzeti rockról és a környező államokban támadt nehézségeikről beszélgetett a két zenésszel, de persze a politikai kitekintés is belefért a programba.