Európa is csak akkor maradhat meg Európának, ha megvédi határait, tiszteli szabad nemzeteit és megőrzi keresztény kultúráját...
Romániában újabb 1350 embernél mutatták ki a koronavírust az utóbbi huszonnégy órában, ezzel szombaton meghaladta a hatvanezret...
Hasonló a helyzet most is, mint a nándorfehérvári diadal idején; a keresztény Európát most is a közép-európai...
Az igazságügyi miniszter pénteken az Országházban hangsúlyozta, hogy erős, családokra és szuverén nemzetekre épülő, sokszínű Európára van...
Európa egyre csökkenő arányt képvisel a világ lakosságában: 2070-re várhatóan a világ népességének kevesebb, mint 4 százalékát...
Újabb 4300 fővel nőtt májusban az Európába érkezett illegális migránsok száma, az év első öt hónapjában így...
A magyar kormány olyan igazságos uniós költségvetési keretet szorgalmaz, amely révén az Európai Unió rugalmas intézkedésekkel és...
Világszerte 7 900 924 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 433 066, a gyógyultaké...
Ghassan Weshah palesztin történész egy televíziós műsorban úgy fogalmazott a jövőre vonatkozóan, hogy véleménye szerint az Egyesült...
A sorozat negyedik részében Európáról beszélgettünk. Egyrészt egy csipetnyi szkepszissel a kontinensről, pontosabban arról, hogy Európa mint...
Európa addig marad önmaga, míg a magyar, szerb és más európai nemzetek leányai vállalják a gyermekáldást, és...
Még egyszer nem fordulhat elő, hogy Európa stratégiai kérdésekben ilyen védtelen legyen – értékelte a koronavírus-járvány miatti...
Újabb jelentősebb tömegek indulhatnak útnak Afrikából a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója...
A következő néhány hét meghatározó lesz Európa számára az új koronavírus-járvány elleni küzdelemben – jelentette ki csütörtöki...
Sokan, sok helyen kijelentették már a járvány súlyos következményeinek tudatosítása óta, hogy nem élhetünk tovább úgy, mint...
Miközben a politikai és a gazdasági élet vezetői szolidaritásra és összefogásra hívják a nemzeteket a koronavírus elleni...
Európa-szerte több országban, így Ausztriában, Dániában, Csehországban, Litvániában, Norvégiában, Spanyolországban, és Olaszországban is lazítanak a járványügyi intézkedéseken....
Óva intette szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kormányokat attól, hogy túl hamar oldják fel a koronavírus-járvány...
Százötven migránst vett fedélzetére Líbia partjainál hétfőn az Alan Kurdi nevű hajó, amelyet a német Sea-Eye nem...
A Ford még legalább egy hónapig, május 4-ig szünetelteti a jármű- és motorgyártást legtöbb európai üzemében a...
Nagyon nem tetszik az unión átívelő szakszervezeti gittegyletnek, hogy a magyar kormány gazdaságmentő lépéseket tesz. A kritikák...
A Financial Times ismét ékes példáját adja a pöffeszkedő, kioktató, egykori világhatalmi pozícióban tetszelgő, már ezen ambíciókat...
Csak Európában már több, mint 30 ezer ember halálát okozta az új koronavírus-járvány az országok egészségügyi hatóságainak...
Meghaladta a 200 ezret a COVID-19 járvány európai fertőzöttjeinek a száma, a haláleseteké pedig megközelítette a 12 ezret...
Minden eddiginél többen, 793-an haltak bele Olaszországban az új típusú koronavírus-járvány okozta betegségbe az utóbbi huszonnégy órában,...
A legnagyobb európai országban már mozgósították a hadsereget is a koronavírus elleni küzdelem érdekében; a katonák nemcsak...
Péntek délután 255 305 volt az új koronavírusos megbetegedések száma világszerte a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai...
A koronavírus-járvány miatti elszigeteltség idején az európai nagyvárosok lakói otthonukból esti énekléssel fejezi ki hálájukat a járvány...
A koronavírus-járvány miatt felfüggeszti a termelést európai üzemeinek többségében a német Volkswagen-csoport, a világ legnagyobb autógyártó társasága...
Európa vált a koronavírus-világjárvány epicentrumává – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója, miközben a Johns Hopkins...
Jelentős kilengések után erős nyereségekben zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, a befektetők újabb gazdaságélénkítő intézkedésekben...
Merész intézkedésekre szólította fel az európai országokat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója az új típusú koronavírus-járvány...
Mike Pence szerint megvizsgálják és 14 napos önkéntes karanténra kérik az Európából visszatérő amerikai állampolgárok mindegyikét. Az...
Nagy, öt százalékot meghaladó indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. A páneurópai FTSE EuroFirst...
Franciaország kész segítséget nyújtani Görögországnak és Bulgáriának a határok védelméhez egy újabb migránsválság megelőzése érdekében – közölte...
Több, mint nyolcvanezer embert fertőzött meg az új koronavírus világszerte; a COVID-19 néven ismert kórokozónak összesen kétezerhétszáz...
Nincs Magyarországon a koronavírussal igazolhatóan megfertőződött magyar állampolgár – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztérium...
A magyar lakosság a jövedelemhez viszonyított teljes adóssága a legalacsonyabb Európában, de így is gyakran nehézséget jelent...
Az európai zsidóság biztonságával kapcsolatos aggodalmakra okot adó nyugat-európai fejlemények egyértelmű oka a megnövekedett illegális migráció, amely...
Eljött a keresztény-konzervatív zöldpolitika ideje, Európának olyan klímapolitikát kell folytatnia, amely nem a legszegényebb országokra terheli a...
Az új koronavírus okozta megbetegedés harmadik esetét erősítették meg Franciaországban péntek este. A tüdőgyulladást okozó új korokozó...
Franciaországban is megjelent a tüdőgyulladást okozó új koronavírus, ez az első megerősített eset Európában – jelentette be...
A hit alapvető attitűd, amely az ember sajátja, és amelyből, ha életképes civilizáció keretein belül él az...
Az idei esztendő húsz befolyásos politikusnője közé sorolta Varga Juditot a legnépszerűbb holland politikai hetilap. Az Elsevier...
Európának sokáig szüksége lesz még a NATO-ra, és a szövetséget akkor is meg kell majd őrizni, amikor...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS