Paksot egykor a baloldali kormányok is bővíteni akarták – igen, akkor is az oroszok lettek volna ebben...
Gyurcsány Ferenc hétfőn bemutatta, hogy hogyan néz ki a DK stúdiója. A DK elnöke elárulta a stúdióval...
Tipikus kommunista események tanúi lehettünk újra, amikor az elvtársak ismét egymásnak estek, hiszen vége Donáth Anna baráti...
Szinte napra pontosan 8 évvel ezelőtt mondta azt Gyurcsány Ferenc, hogy: „Jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint...
„A Demokratikus Koalíció Elnöksége együttműködési megállapodásokat hagyott jóvá a jövő évi választásokra való felkészülés jegyében” – jelentette...
Tordai Csaba régóta bizalmi embere a baloldal vezérének, Gyurcsány Ferencnek, amit számos tény, és korábbi esemény igazol....
A DK még nem döntött Karácsony Gergely támogatásáról, jelenleg is zajlanak a tárgyalások. A döntés határidejéről az...
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Both Hunor, a Patrióta főszerkesztő-helyettese volt. A műsorban a Momentum,...
A nagyobbik kormánypárt Dobrev Klára nyilatkozatára reagált, melyről a PestiSrácok.hu is beszámolt. Megértjük, hogy Gyurcsánynénak nem tetszik,...
Gyurcsányék megint lebuktatták Brüsszelt: a Demokratikus Koalíció elnöke korábban egy rádióinterjúban azt állította, hogy “ők mondják tollba”...
„A föld azé, aki megműveli, és vissza fogjuk venni azoktól, akik azt csak ellopták a magyaroktól” –...
Vojczek Judit – aki “természetvédőként” ellenzi, hogy a Nagy-Szénás hegyen felgyújtott kereszt helyén ismét kereszt álljon, így...
Érdekes információt osztott meg az egyik belvárosi lakóknak szóló oldal a Facebookon. Az 5. kerület – Itt...
Gyurcsányék mindenkinél szociáldemokratábbak, a Párbeszéd zöldebb az LMP-nél, a Jobbik pedig igazi konzervatív – nem úgy, mint...
A nagyobbik kormánypárt Kálmán Olga sajtótájékoztatójára reagált. A Fidesz szerint “teljesen mindegy mit hazudoznak Gyurcsányék, mindenki emlékszik...
A nemzeti konzultáción való magas részvétel erős érdekérvényesítést jelent – írta az Alapjogokért Központ a legfrissebb elemzésében....
Meglepő fordulatot hozott az ősz, hiszen Donáth Anna bejelentette: már soha nem is voltak szövetségesek a DK-val,...
A Momentum korábbi elnöke, Fekete-Győr András regnálása alatt azzal kampányolt, hogy ők sosem fognak összeállni a DK-val,...
Érdekes, amikor a csúnyán megbukó és a magyar emberek által elzavart Gyurcsány-klán beszél percemberekről és perckormányról. Az...
Közeleg az európai parlamenti választás ideje, és ezzel együtt eljött a politikai leszámolásé is, az egykori szövetségesek...
2026-ban már 51 százalékon áll a DK – ennek a reményének adott hangot Dobrev Klára a 24.hu-nak...
Gyurcsány és a baloldal máris betámadta a CSOK Pluszt és újra eltörölné a családok támogatását. A baloldal...
Közelít Karácsony Gergely baloldali elődjének mérlegéhez. Demszky Gábor ugyanis hasonló mértékű BKV-adósságot hagyott maga után, amit Tarlós...
A Blikk információi szerint az Országgyűlés képviselői közül a Demokratikus Koalíció (DK) tagjai költik legtöbbet irodabérlésre. A...
Ritkán lepődik meg a Karantén, főleg ha a Gyurcsány-szekta kerül szóba, akiknél az a minimum, hogy letagadják...
Hogyan lehetséges az, hogy az a Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére, aki már minden lehetséges módon megbukott,...
A Fővárosi Közgyűlés újabb bohózatához érkeztünk október 25-én, szerdán, amikor a baloldali polgármesterek és képviselők ismét vagy...
Nagyon csúnya, kizárólag a jobboldal által terjesztett propagandát fúj Donáth Anna, aki kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenc bizony...
Ismét árnyékkormányinfót tartott a Demokratikus Koalíció, ahol többek között arról beszéltek, hogy még nem döntöttek a főpolgármester-jelölt...
Gyurcsány Ferenc nem ‘56 szellemiségének az örököse, ahogy mondja, hanem az ellopott kommunista vagyonok örököse -írja a...
A magyar választók jelentős többsége (60 százaléka) elégedetlen a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormányával, szerintük az elmúlt egy...
Az 1956-os hősökre emlékeztek 2006. október 23-án a Fidesz nagygyűlésén is és szerte az országban. Az elnyomott,...
1956 és 2006 vérbe fojtói megbüntetendő állami terroristák, az ellenük harcolók hősök – Soha nem felejtünk, nem...
“Egyre kevesebben vagyunk, akik őrizzük az ünnep szellemiségét” – tőle megszokott patetikus beszédet mondott Gyurcsány Ferenc október...
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a párt 12. születésnapján felvillantotta, hogy szociáldemokrataként milyen államot építene a...
Van az alternatív valóságérzékelésnek egy idült fokozata, Gyurcsány Ferenc pedig elérkezett ehhez a végső megállóhoz. A szemkilövető...
Talán mindannyian emlékszünk rá, amikor a Gyurcsány család befogadott néhány napra egy migráns családot, hogy jó példával...
A baloldal a mostani nehéz gazdasági helyzetben a fizetések emelése ellen van – fogalmazott a Fidesz kommunikációs...
Bodnár Zoltán árnyék-pénzügyminiszter az ATV-ben tiltakozott a minimálbér emelése ellen, miközben Dobrev az uniós minimálbér mellett kampányol...
Felszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy ne hódoljon be újra Gyurcsány Ferencnek! – írta Facebook-posztjában a budapesti Fidesz. Mint...
A baloldal kampányszerű adatgyűjtései természetesen politikai célt szolgálnak – mondta Zila János az ellenzéki aláírásgyűjtési kampányokról. Az...
Az utóbbi napok újabb fővárosi botránya, a több százmillió forint összértékű prémiumeső is azt igazolja, hogy a...
Hogy miért lett üres a főváros kasszája, hogy hogyan sikerült dobra verni a megörökölt tartalékot és elkölteni...
Valószínűleg mindenki egyetért azzal, hogy a magyar siker az magyar siker. A magyar gól az magyar gól,...
„Mártha Imre Gyurcsány vezérigazgatója volt. Mikor az ország vezetésében megbuktak, Gyurcsányékkal távozott és – jobb híján- a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS