Pesti Srácok

Isten, haza, árulás

Isten, haza, árulás

A kommunisták három dolgot gyűlölnek nagyon: az Istent, a hazát és a családot. A negyedik helyen Orbán Viktor áll, és ebből a kvartettből hármat most sikerült óriásplakátra vinni. Végül is, ha már a Jóisten és a haza leszavazta Gyurcsányékat, némelyik család még lehet mazochista. Vagy épp maoista. Ahogy tetszik.

Gyurcsány Ferenc múlt hétvégi, hruscsovi hangulatú és logikájú beszédének esszenciáját egy mondatba sűrítve plakátkampányt indított a DK, amelyen a „bicskei pedofilügy szereplőit” tüntetik fel. Azt mondjuk már csak a baloldal végtelen orbánfóbiája magyarázza, hogy a miniszterelnök mégis hogy került az egyik ilyen táblára. Persze szegény ember vízzel főz, a DK pedig a baloldal szellemi sivatagában próbál oázist keresni, sikertelenül. A parttalan orbánozástól tehát talán ezúttal eltekinthetünk, hiszen az utóbbi időben Hruscsov és Raszputyin szerelemgyermekének köntösében tetszelgő Ferenc testvér vallási tanításai sokkal fontosabbak. Míg Gyurcsány az igazkereszténység bolsevikból vedlett hordószónokaként oktat minket felebaráti szeretetről, az isteni gondviselésről és általában véve kereszténységből, végül csak kibújik az a vörös szeg a zsákból. Merthogy a baloldal nem adhat mást, mint ami a lényege: gyűlöl mindent, ami az Isten, haza, család hármassághoz kapcsolódik.

–áll a legújabb DK-s plakátokon, amelyekkel üzennének és kormányt buktatnának a DK-sok.

PestiSracok facebook image

Valójában üzennek is, méghozzá hadat mindennek, ami ezekhez az értékekhez kötődik. Vajon az isteni gondviselés nevében tépték a körmöket az Apró-pincében, vagy lőtték ki a szemeket Budapest utcáin? Vajon a haza érdeke volt-e kiárusítani a fél országot külföldre, a másik felét meg vörös bárók kezére játszani? Vagy Brüsszel, Moszkva, esetleg Washington, vagy az éppen aktuális politikai erőközpont helyi lerakataként működni?

Éppen ezen a héten írtam arról, hogy a baloldal folyamatosan hisztizik, hogy „az orbáni gyűlöletpolitika tönkretette az országban a közbeszédet”, pedig az egész gyűlöletközpontot a DK, benne a Gyurcsány–Dobrev páros irányítja. A hét második felére pedig megrázzák magukat és még magasabb fokozatra tekerik a demagógiamétert. Csakhogy igazolják, amit a jobboldalon tíz vagy húsz éve mondunk.

A gyermekvédelem égisze alatt olyan szinten relativizálják a pillanatnyi politikai haszonszerzés és a kínos kérdések alóli kibújás érdekében a pedofíliát, hogy azzal a valódi pedofilok malmára hajtják a vizet. Egészen furcsa, hogy éppen azok a pártok állnak bele a következmény nélküli pedofilozásba, akik Bite Zsoltot mentegették, a gyermekvédelmi törvényt leszavazták, sőt, arról értekeztek, hogy a pedofília nem is igazi bűn, elkövetőit inkább sajnálni kell. Nem lehet, hogy ennek éppen az a célja, hogy a pedofíliát a közbeszéd olyan hétköznapi részévé tegyék, amelyet követően már az ingerküszöb alá kerül az egyik legordasabb bűncselekmény?

Ahogy a fasisztázásra, nácizásra már sokan csak legyintenek – nézzük meg a judapestező, Duna-parti cipőbe köpdöső, karlendítő politikusok azóta is töretlen karrierjét –, úgy az ellenzéki pártok hiszem, hogy tudatosan vulgarizálják a teljes társadalmi indifferenciáig a közbeszédet. Ennek pedig azok a csillogó szemű gyermekek fogják meginni a levét, akikről Dobrev vasárnap émelyítő óvodademagógus tónusával mesélt a színpadon. Az ellenük elkövetett bűncselekmények súlyát értékelik le egy politikailag kellemetlen kérdés szintjére.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.