Pesti Srácok

Tüntetnek, de minek? – A DK és a haverok még mindig nem fogták fel, hogy mit jelent a lemondás szó

Tüntetnek, de minek? – A DK és a haverok még mindig nem fogták fel, hogy mit jelent a lemondás szó

Február 25-re szervezi az idei első közös buliját a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd. Az igaz, hogy Donáth Anna többször is kijelentette, hogy Gyurcsánnyal aztán nem fognak össze, de ez most nem zavarja őket, ahogy az sem, hogy a DK elnökétől meglehetősen visszás "lemondáskövetelő" tüntetést szervezni, úgy, hogy akik az eltávolítását követelik, már lemondtak, de ezen ne akadjunk fenn: ő 2006-ban igazolta, hogy nem ismeri a szó jelentését.

Úgy tűnik, megint késve kapták meg az eligazítást Washingtonból az ellenzéki pártok, és úgy szervezték meg lemondáskövetelő tüncikéjüket, hogy már mindenki lemondott, akitől ezt mostanában követelhetnék, de nem kell őket félteni, kitalálták, hogy mi az, amit követelni lehet: azt akarják, hogy ne Orbán Viktor válassza a köztársasági elnököt. Az már újra mellékes szempont számukra, hogy eddig sem a miniszterelnök választotta a köztársasági elnököt, hanem az Országgyűlés.

Látják a logikát? Mi sem. Nagyjából arra következtetünk, hogy a baloldali dzsembori azt szeretné, hogy ők választhassanak államfőt, mert az úgy jó és demokratikus, és a társadalom jó tíz százaléka még egyet is értene velük, az már szinte többség. A dolog külön pikantériája, hogy a Momentum elnöke kinevezése óta legalább háromszor kijelentette, hogy most már aztán tényleg soha nem fognak összefogni Gyurcsányékkal, de tüntizni azért még szabad, meg együtt indulni az önkormányzati választáson, meg majd a '26-os országgyűlésin, az ugye nem összefogás... Nos, Anna, pont ezt vártuk.

Forrás: Facebook; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.