tüncike
Itt van az ősz, jöhet a harc a diktatúra ellen
Eltelt a nyár, amikor a libsi világmegváltók hagyták a diktatúrát szunnyadozni, zárójelbe tették, hogy lehetetlen Magyarországon élni és fintorogva élvezték az életet. A kemény menetben megfáradó balos tüntikirályok és királynők nagy duzzogva hagyták magukat a naptól hevíteni, fesztiválokra jártak, jól berúgtak a Balaton partján, ahol ették a megfizethetetlen lángost, és elsírták egymásnak hihetetlen világfájdalmukat. Közben nem jött a fekete autó, az is pihenhetett éppen, a barna inget még Orbán Viktor is naptejre cserélte. A viszonylagos béke azonban csak erőgyűjtés volt. Az ország továbbra is élhetetlen (csak semmi általánosítás és frázispufogtatás), ezek a szegény elnyomottak pedig nem mondhatják el, amit akarnak (csak nyáron), ráadásul ez a rohadt demokrácia úgy átverte őket, hogy hiába van nekik igazuk, a többség mégsem így gondolja. De végre itt a szeptember, mehetnek a tüncik, újra eljött a zsebhősök kora. Tüntetnek, de minek? – A DK és a haverok még mindig nem fogták fel, hogy mit jelent a lemondás szó
Február 25-re szervezi az idei első közös buliját a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd. Az igaz, hogy Donáth Anna többször is kijelentette, hogy Gyurcsánnyal aztán nem fognak össze, de ez most nem zavarja őket, ahogy az sem, hogy a DK elnökétől meglehetősen visszás "lemondáskövetelő" tüntetést szervezni, úgy, hogy akik az eltávolítását követelik, már lemondtak, de ezen ne akadjunk fenn: ő 2006-ban igazolta, hogy nem ismeri a szó jelentését. Rendőri pofonok nélkül baromi nehéz műmártírnak lenni, ez a helyzet
A Vas utcai Ripacsda (SZFE) bentlakásos forradalmárait tegnap levitték sétálni, hogy elintézzék folyó ügyeiket. Útjukra elkísérték őket a DK rohamnyugdíjasai és az Apró Antal akciókör önkéntesei. A sétálók lefotóztatták magukat a Szabad Sajtó úton, ahol szokták, így már számukra is látnivaló: feleannyian sincsenek, mint Gordonka első visszatérési kísérletekor, a Milla-tüncin. Fogyogatnak. Igen-igen szomorú. Miként az is, hogy hiába vágytak rá mindennél jobban, tegnap sem érkeztek a mentesítő rendőri pofonok, s így nehéz eljátszani a diktatúra mártírjait. Végül kénytelenek voltak visszakullogni a megszállt melegedőbe. Nem könnyű egy mai vágyforradalmár élete, na. Ahogy a művelt szingalézek mondják: „So sad!”