Pesti Srácok

Nem volt népszerű Márki-Zayék tüntetése a kánikulában - MZP letolta az ellenzéket is

null

Elméletben pártfüggetlen tüntetést szerveztek szombaton 18 órára a Kossuth Lajos térre, azonban a felszólalók és a Márki-Zay-féle aláírásgyűjtési kampány nem hagyott sok helyet a kételynek, hogy kik is állhatnak a rendezvény mögött. A rendezvény mellett viszont annál inkább kérdéses, hogy kik állhattak, hiszen a nagy melegben nem volt túl népszerű a demonstráció.

Tüntetést szervezett a Kossuth Lajos térre a Demokráciát! Jogállamot! Kormányváltást! elnevezésű "civil" csoport. Az esemény leírása szerint az "Orbán-kormány által elkövetett jogsérelmek ellen tüntettek", ráadásul pártfüggetlenül, azonban az, hogy a fellépők között kizárólag ellenzéki politikusok és megmondóemberek szerepeltek arról tanúskodik, hogy a függetlenség, ismét a baloldalt takarta. Ráadásul aláírásgyűjtést is terveztek az Európai Ügyészséghez való csatlakozás érdekében, valamint az augusztus 20-i tűzijáték megtartása ellen. Ez utóbbi kapcsán érdemes felidézni, hogy Márki-Zay Péter a tőle megszokott "nem azt mondtam" érvelés jegyében először kiállt a hódmezővásárhelyi tűzijáték megszervezése mellett, majd pár száz aláírásra hivatkozva lemondta azt.

A demonstráció népszerűsége azonban elmaradt az elvárttól. Hiába, ebben a nagy melegben az emberek inkább vízparton töltik a hétvégét, minthogy a diktatúra ellen tüntessenek. Igaz, ha esett volna, akkor is az időjárás lenne a felelős a csekély létszámért, a baloldaltól ugyanis megszokhattuk: ők soha nem tehetnek semmiről.

Egyébként az est főszereplője, Márki-Zay Péter kijelentette, hogy a Fidesz hazugságokkal nyerte meg a választást, és Orbán hazugságai vezettek a gazdasági csődhöz. Úgy fogalmazott, hogy a Fidesz összes hazugságát el kell mondani, házról házra kell járni, de a Kossuth térre is ki kell jönni.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést, majd az ellenzéket le is tolta: addig nem lesz változás, amíg eltűrik, hogy ellenzékieket is a Fidesz irányítsa. Azt üzente az ellenzéki politikusoknak, hogy el kell juttatni az igazságot a rendszer hazugságairól mindenhova.

PS; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.