Annyira nem érdekel senkit Hadházy tüntetése, hogy már a rendőröktől várják a hídfoglalást (Galéria)

Ismét kedd, és ismét tüncike Budapest forgalmának tönkretételéért és persze a Pride-ért. A baj csak az, hogy a jelek szerint az egész balhé most mégsem érdekel senkit, hiszen nemhogy az eddigi tüntetéseknél több embert nem sikerült összehozni, hanem még annyit sem. Hadházy Ákos azonban nem adja fel és elhatározta, hogy ha a tüntetőkkel nem sikerül, majd a rendőröket megkéri, hogy zárják le a hidakat.
A jelek szerint a kutyát sem érdekli Hadházy Ákos újabb tüncikéje. Bár dr. Xanax abban reménykedett, hogy ma majd hátha sikerül összehozni egy hídfoglaló tömeget, eddig a legutóbbi próbálkozásoknál is kevesebb embert sikerült összehozni. Biztosan bemondta az unalmast a Tisza Discord-szervere. Mivel nincs tömeg Ákosunk az utolsó elkeseredett reményében bízva kijelentette, hogy majd a rendőrség lezárja helyette a hidat. Mint írta:
Ha sokan leszünk, magának a rendőrségnek kell lezárnia a hídra vezető utat, mint ahogyan azt tette a legelső alkalommal is a Ferenciek terén. Ha kevesen leszünk, akkor ilyen nem lesz. Aki valóban tenni akar a sikerért, az szóljon az ismerőseinek, hozzon magával még embereket! Ne feledjük: a végső siker nem attól függ, hogy lezárunk-e hidakat, hanem hogy mennyien és milyen kitartóan követeljük a gyalázatos törvény visszavonását. A most keddi esemény máshogy fog kinézni, mint az eddigiek. Nem lesz színpad és beszédből sem lesz sok, hiszen elmondtuk már sokszor, mit akarunk elérni
Hát, nem jött össze, nem lettek sokan. Mint kollégánk alábbi bejelentkezésén látszik, mi tényleg megpróbáltunk tüntetőket keresni, de kizárólag turistákat találtunk:

Mi tényleg megpróbáltuk, akárcsak Hadházy, de egyelőre nem igazán tudunk miről közvetíteni. Tekintve, hogy mára még színpadot sem rendeltek a szervezők, valószínűleg nem csak mi, hanem ők sem várnak arra, hogy a mai tüncike elér valamit. Remélhetőleg azért közlekedni majd tudunk, és azt is reméljük, hogy a mai fiaskó után nem akarják tovább szívatni a közlekedni vágyókat.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok;