Nem tartja meg idei majálisát a Jobbik, feltehetően anyagi okok miatt. Schön Péter gazdasági igazgató már jelezte...
A Jobbik elnöksége a jövő hét eleji ülésén írja ki a párt tisztújító kongresszusát – tájékoztatta Mirkóczki Ádám szóvivő...
Igencsak szívére vette a haladó sajtó, hogy a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely félbeszakította Szerető Szabolcs ön- és...
A közéletben nincs helye a legsötétebb diktatúrák szellemiségét magáénak valló, emberek akasztására buzdító képviselőnek, ezért felszólítom Takács...
Török Gábor politikai elemző a választások után a Heteknek adott interjújában beszél a választási meglepetésről, Fidesz titkáról...
Akár pártszakadás is bekövetkezhet a Jobbikban, ahol a néppártosodást támogató és a radikális eszmékhez visszatérést sürgető erők...
Közösség tagja elleni erőszak bűntettével is vádolja az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azokat a fiatalokat, akik...
Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, Ásotthalom polgármestere azt mondta a Délmagyar.hu-nak, ha jelölik, vállalná az ellenzéki párt...
Levonta a tanulságokat a vasárnapi választásból az ellenzék, a rendkívüli szellemi tevékenységéről elhíresült Zsúrpubi például az IQ...
Szerdai Facebook-bejegyzésében forradalmat és akasztásokat követelt a Jobbik Somogy megyei önkormányzati képviselője, Takács Richárd. A politikus ámokfutásáról...
Sneider Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese töltheti be a pártelnöki posztot – értesült a Magyar Idők. A lap...
A sajtóból értesültem róla, hogy a Jobbik elnöksége „visszahívott” európai parlamenti képviselői tisztségemből – írta az MTI-nek...
Nem bírja megemészteni a Jobbik, hogy csúfos vereséget szenvedett a vasárnapi választáson. Vona Gábor pártelnök Facebook-üzenetében még...
Isten megvilágosító kegyelme, Dobó, Hunyadi és minden tiszta lelkű szabadságharcos elődünk szellemisége, vitézsége és bátorsága vezette elsöprő...
„Forradalomra van szükség! Aztán akasztani kell!” – írta a Somogy megyei önkormányzat jobbikos képviselője egy, a Magyar Nemzet és a...
Vona Gábor lemondása után több ismert jobbikos is üzent vagy a sajtón keresztül, vagy az interneten, hogy...
Az MSZP a választások tisztaságával kapcsolatban felmerült kételyek miatt első körben az NVI-hez és az NVB-hez fordul...
Férfias vállalásnak tartja Vona Gábor lemondását és a politikából távozását a volt elnök által egykor kiebrudalt Novák...
: Józsi csepeli boltos tegnap korábban zárt, ez a választási mizéria őt is megviselte. Úgy volt vele,...
A Jobbik elnöke Facebook-oldalán jelentette be, hogy benyújtotta lemondását a párt elnökségének, és a testület azt elfogadta....
Forrnak az indulatok a Jobbikban a vasárnapi választási vereség után. Előbb Toroczkai László alelnök azt írta a...
Úgy tűnik, hogy a választási eredmény és Vona Gábor azzal együtt járó lemondása belviszályokat okoz a Jobbik...
„Keserű a reggel, milliók ébredtek ma végtelen csalódással, hitetlenkedve. Nem kevesen dühvel. Mert nem egyszerűen várakozásainkban csalódtunk,...
Facebook üzenetben ment neki a párt alelnöke a vasárnap éjjel lemondott pártelnöknek -írja a hvg.hu, melynek állítása...
A hódmezővásárhelyi időközi választás hiába adott reményt az ellenzéknek, nem tudott egységet kialakítani, és nem volt olyan...
Az országos listákra leadott szavazatok 98,5 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő: 1. FIDESZ-KDNP...
A Jobbik alelnöke a rendszer kritikájaként értékelte a részvételi adatokat vasárnap esti budapesti sajtótájékoztatóján. Az alelnök arról...
A mostani választás legalább két generációra eldönti Magyarország sorsát. A voksolás tétje, hogy „kivándorlóország leszünk-e vagy sem”...
Az ellenzéki együttműködés körül legyeskedő hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter az utolsó pillanatig próbálta elérni, hogy az MSZP-P...
Puzsér Róberttel nehéz nem ezoterikus beszélgetést folytatni. Ezoterikus abban az eredeti értelemben, hogy csak a beavatottak, a...
A Jobbik a hatalomért és a pénzért mára mindent, még a saját szavazóit is elárulta – írta...
A Jobbik egyik Győr-Moson-Sopron megyei erős embere, az Új Magyar Gárda megyei kapitányának, Karaffa Dávidnak a keresztszülei...
A PestiSrácok.hu birtokába került több fénykép is, melyeken az egyébként határozottabb drogpolitikát sürgető Jobbik egyik országgyűlési képviselőjelöltje...
Negyedik éve éktelenkedik a közösségi portálon a Pápua City elnevezésű oldal, mára mintegy 8000 követővel. Az oldal...
Tisztelt Olvasó, kérem, nézze el nekem, hogy megint választásról lesz szó. Nem erről kellene a világnak...
Elképesztőnek és megdöbbentőnek tartja a Jobbik politikáját Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő, aki kétszer is a Jobbik...
Egy olyan belső levélhez jutott hozzá a PestiSrácok.hu, amelyet csak a Jobbik felsővezetői kaptak meg, és amelyben...
Egy ózdi iskolában osztogatott szórólapokat és agitálta a kisdiákokat a Simicska-pártra való szavazásra a Jobbik – értesült...
A vezetőség is tudja, hogy a baloldallal kötött szövetség halott koalíciót eredményez, de elvakítja őket a hatalom...
A parasztságba is belerúgott egy irgalmatlanul nagyot Vona Gábor. A Jobbik elnöke a Magyar Hüperion második számába...
Hátulról támadva súlyosan összevertek jobbikos verőlegények két Fidesz-aktivistát péntekre virradóra Budapesten, egyikük hetekig nem dolgozhat, mert kificamodott...
Nincs vezető jobbikos politikus, aki kevesebb mint 100 millió forint értékű ingatlanban lakna – írta meg a...
A PestiSrácok.hu információi szerint feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálatot indított a Staudt Gábort és társait érinthető áfacsalási ügyben a...
Lemond a Momentum elnöksége, ha nem jutnak be a Parlamentbe. Hát én a helyükbe nem várnám...
Ha beigazolódnak az ellenzék várakozásai, akkor a kormányváltást sürgető erők legalább kilencharmados részaránnyal kerülnek be a hamarosan...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS