Másfél hónap után ismét nőtt a koronavírus-járvány heti halottainak száma, miközben az újabb fertőzöttek száma is növekszik...
Belgiumban ismét szigorítják a járvány miatti korlátozásokat a koronavírusos új fertőzöttek számának mintegy negyven százalékos megnövekedése miatt....
A koronavírus duplán mutálódott variánsát mutatták ki India járvány által legerősebben sújtott, nyugati Mahárástra államában – közölte...
Az oltási feladatokról és a háziorvosi ellátás megerősítéséről egyeztetett az emberi erőforrások minisztere egészségügyi vezetőkkel. Az Emberi...
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új kritériumokat vezet be a koronavírus elleni oltóanyagok unión kívüli exportjára...
Olaszországban átkutattak egy üzemet, ahol lapértesülés szerint huszonkilencmillió adag, brit exportra szánt koronavírus elleni oltást “rejtegetett” az AstraZeneca gyógyszergyár....
A Fidesz szerint az oltásellenes baloldal már megint hazudik, félrevezet, és ezzel a védekezést és az oltást...
Szerdán délben egy percre megálltak a budapesti közösségi közlekedés járművei, így emlékezve meg az egyre aggasztóbb méreteket...
Be kell ismerni és ki kell javítani az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványa elleni védekezésben elkövetett hibákat...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos közösségi oldalán osztott meg egy videót a kedd este repülőgépen megérkező...
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere nehezen emészti meg, hogy az oltási menetrenddel, egyáltalán az oltás megszervezésével kapcsolatban sem...
Mint ismert, Gyurcsány Ferenc felesége a koronavírus-járvány harmadik hullámának küszöbén látta elérkezettnek az időt, hogy országjárásba kezdjen....
Szerdán ismét sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb járványügyi intézkedésekről. Mint ismert, mára virradóra...
A koronavírus-járvány Csehországban folytatódó enyhülését mutatják a prágai egészségügyi minisztérium szerda reggeli hivatalos adatai. A tárca honlapján...
Már ötszáz egészségügyi szakon tanuló, illetve ilyen végzettségű önkéntes jelentkezett a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére az Országos...
Negatív koronavírusteszt és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be Szerbiába azok, akik már megkapták a szükséges védőoltásokat – jelentette...
Egy éve tartanak a különböző fokú szigorítások, amelyek érthetően megviselték az emberek pszichéjét, valamint egyes gazdasági szektorokat,...
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 696 110 fő a beoltottak száma, ebből 494 520 fő már...
A világon 124 153 278 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 734...
A brazil hatóságok keddi közlése szerint az országban egy nap alatt 3251 halálos áldozatot követelt a Covid-19...
Hongkong ideiglenesen felfüggesztette a Pfizer/BioNTech-féle koronavírus elleni vakcina használatát, miután a gyártó jelezte, hogy a városban használt...
Eddig három rendbeli befejezett bűncselekmény, százezer forintos kár és húsz rendbeli csalás kísérletének megvalósítására találtak bizonyítékot a...
A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány március...
Az idősebb – 65 év feletti – korosztályban az átlagnál is valamivel magasabb, nyolcvanszázalékos hatékonyságú az AstraZeneca...
A pünkösdi időszak környékére várható a vidéki turizmus feléledése, de ennek megvalósulása szorosan összefügg a járványügyi adatok...
Valóban hátborzongató, hogy a franciák mennyire nem értik, mekkora veszéllyel jár a koronavírus, ami egyébként őket sem...
Mégsem oldják fel éjféltől a karantént Temesváron és a várossal szomszédos négy településen – közölte vasárnap este...
Több mint hatezer jelmezes fiatal vonult fel vasárnap a dél-franciaországi Marseille belvárosában, amelyet a koronavírus-járvány fokozódó terjedése...
A koronavírus elleni vakcina Magyarország számára nem ideológiai kérdés, és a kínai és orosz vakcinák beszerzése nagyban...
Az új típusú koronavírus járványának lassítását szolgáló korlátozások újabb meghosszabbításáról állapodhatnak meg Németországban a szövetségi kormány és...
Meredeken csökkent 2020-ban a londoniak születéskor várható átlagos élettartama a koronavírus-járvány következtében, a férfiak esetében 2,5 évvel,...
Visszavonta a lakhelyelhagyáshoz szükséges igazolási kötelezettséget a francia kormány a koronavírus-járvány miatt lezárt tizenhat megyében, miután annak...
Sok országban nyár végére nem lesz szükség járványügyi zárlatra, de legalább egy év lesz még, mire világszerte sikerül...
Vasárnap este kétszázötvenezer adag Szputnyik-vakcina érkezik Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebook-oldalán. Szijjártó...
Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára a kezdetektől az oltás mellett áll,...
Exporttilalommal fenyegeti az AstraZenecát az Európai Unió. Ursula von der Leyen azt üzente a gyógyszercégnek, hogy először...
A koronavírus-járvány harmadik hulláma még mindig emelkedő fázisban van, a regisztrált új esetek és az elhunytak száma...
A baloldal oltásellenes kampánya épp olyan gátlástalan, mint amilyennek látszik, és ha egy járvány közepén képesek emberek...
Szijjártó Péter lett az első nyugati tisztségviselő, akit az orosz vakcinával oltottak be. Az orosz külügyminisztérium Twitter-bejegyzésében...
Meghalt 194, többségében idős krónikus beteg, és újabb 10 625 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést –...
A Baranyi Krisztina vezette Ferencváros polgármesteri hivatalában is egyre többen fertőződnek meg koronavírussal. A Magyar Nemzet nem...
A világon 122 767 150 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 709 423,...
A holland rendőrség Amszterdam belvárosában vízágyúval oszlatta fel a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások elleni tüntetést szombaton. Az...
Egy egészségügyi dolgozó agyvérzést kapott, és meghalt, egy másiknak pedig vérröggöket találtak az agyában kevesebb mint 14...
A Gyurcsány-párt több polgármestere is csak olyan vakcinákat kért a kerületébe, amelyeket engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség –...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS