Terézváros momentumos polgármestere, a párt budapesti vezetője a Hetek számára adott interjújában tért ki arra, hogy egyetért...
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint mérföldkő, hogy ezen a hétvégén elérheti az egymilliót a...
A baloldali rémhírkampány egyre nagyobb gőzre kapcsol minden napi járványügyi jelentéssel. Most éppen ismét utolsók vagyunk az...
Vakcinát hírdető csalókat állított elő a rendőrség. A hatóságok felhívták a figyelmet arra, hogy minden egyes vakcinát...
Az eddigi legtöbb, huszonnégy órán belül 748 új koronavírus-fertőzöttet regisztrálták Kárpátalján, a térség ezért héfőtől a legmagasabb...
Pániküzemmódba váltott a DK, miután kiderült, hogy Dobrev Klára országjárása során megfertőződött koronavírussal. Most mindenkit hívnak, akivel...
Magyarországon 949 497 fő a beoltottak száma, közülük 304 880 fő már a második oltását is megkapta....
Sajnálatosan Gyurcsányné Klára asszony is elkapta a koronavírust. E helyről is mihamarabbi gyógyulást kívánunk neki! Már csak...
A világon 116 061 296 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 580 050,...
Nyissa ki, de legyen zárva, legyen vakcina, de ne az. A baloldali járványkezelés íve nem változik, így...
A kanadai gyógyszerfelügyelet pénteken engedélyezte a Johnson and Johnson által kifejlesztett egykomponensű oltóanyag alkalmazását. Justin Trudeau kanadai...
A brit közlekedési minisztérium pénteken ismertetett rendelete alapján hétfőtől csak írásos indoklással lehet Angliából külföldre utazni. A...
Az Európai Bizottság azért támogatta az olasz kormány döntését az AstraZeneca gyógyszervállalat koronavírus elleni vakcinája exportjának elutasításáról,...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Kásler Miklós péntek délután utasítást...
A politikus közösségi oldalán azt állította, hogy miközben mindenki tanácstalanul várta a szigorítások részleteit a Közlönyben, egy...
Szemben a sajtóban megjelent állításokkal, az oltási program nem állt le, a hétvégén is folytatódik. A háziorvosoknál...
Csehország az Európai Unió segélykérő rendszerén keresztül Németországhoz, Svájchoz és Lengyelországhoz fordult legalább néhány tucat koronavírussal fertőzött...
Hétfőtől szüneteltetik a nyilvános istentiszteleteket és a gyülekezeti alkalmakat a református templomokban – erről határozott a Magyarországi...
Rendben van, ha az Európai Unió tagországai meg akarják vásárolni Oroszországból a Szputnyik V, vagy Kínából a...
Igor Matovič pénteken nyilvánosan mondott köszönetet Magyarországnak, hogy segítséget nyújtott Szlovákiának a koronavírus elleni Szputnyik V orosz...
Gyurcsány Ferenc felesége közösségi oldalán jelentette be, hogy ő is elkapta a koronavírus-fertőzést. A politikus bejegyzésében azt...
Az oltási program rendben halad, csak a hétvégére tervezett AstraZeneca-oltást halasztják – mondta György István, a Miniszterelnökség...
Március 8-tól kötelező lesz az FFP2-es maszk viselése a Hegyvidéki, XII. kerületi Polgármesteri Hivatalban, és csak sürgős...
Romániában is kimutatták a koronavírus dél-afrikai mutációját, az év eleje óta jelen lévő brit vírusvariánsnak pedig meghatározó...
Pénteken újból sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős Operatív Törzs, ahol beszámoltak a járvány legfrissebb hazai alakulásáról, a...
Kitüntetést kapott az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem közös oltóanyagát kifejlesztő kutatócsoport vezetője a...
6369 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon – a friss adatokról Orbán Viktor tájékoztatott péntek reggel a Kossuth Rádióban....
Nem volt más választásunk, mint szigorítani – mondta az új korlátozások bevezetéséről Orbán Viktor a Kossuth Rádió...
A kaszinóknak is be kell zárniuk az újabb szigorítással – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Csütörtökön Gulyás...
Tömött parkolók, zsúfolt üzletek jelzik csütörtökön a 19 órai zárás előtt nem sokkal az élelmiszer-kereskedelemben, hogy a...
Az év eleji tetőzés óta nem mért ütemben javulnak a nagy-britanniai koronavírus-járvány visszavonulásáról tanúskodó legújabb adatok. A...
Ha nem lennének szigorítások, meredeken emelkedne a fertőzöttek száma, ezzel párhuzamosan az orvosi, kórházi kezelést igénylőké is...
Nem volt választás, muszáj volt lépni. A gazdaságban további károkat okoz a korlátozás, de ha az átoltás...
A koronavírus elleni közös oltóanyag-fejlesztésről tárgyalt Jeruzsálemben Sebastian Kurz osztrák kancellár és Mette Frederiksen dán miniszterelnök Benjámin...
Megkezdődött a koronavírus elleni AstraZeneca-vakcina hétvégi beadásáról értesítő sms-ek kiküldése – értesült az MTI csütörtökön. Az sms-eket...
A kaszinók bezárnak, a dohányboltok és bankok nyitva maradhatnak hétfőtől, az állatorvosi rendelők is működhetnek tovább – tudta meg a...
Ha még nem lenne elég, amit a Demokratikus Koalíció (DK) művel a koronavírus-járvány elleni védekezés kellős közepén,...
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) megkezdte az orosz fejlesztésű Szputnyik V (Gam-COVID-Vak) koronavírus elleni oltóanyag...
Eltörlik Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem...
Kiskorú áldozata is van már a koronavírus-járványnak Csehországban. A nyugat-csehországi Pilseni régióban február 22-én egy nyolcéves kislány...
Egy brit kutatás vizsgálja rákbetegek szervezetének reagálását a Covid-19-vakcinára – jelentette be a Research and Innovation (UKRI)...
Csütörtökön ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a Kormányinfón már bejelentett szigorításokról, valamint...
Újabb kétszáznyolcvanezer adag Szputnyik vakcina érkezett Magyarországra csütörtök reggel – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán....
Megkezdte az orosz Szputnyik V vakcina folyamatos értékelését (rolling review) az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Humángyógyszer Bizottsága (CHMP)...
A koronavírus-járvány harmadik hullámának egyre aggasztóbb adatai miatt április 7-ig, a tavaszi szünet végéig bezárnak az iskolák...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS