Mint ismert, több mint 20 magyar katona sérült meg a koszovói Zvecan településen tömegoszlatási feladatok közben. A...
Magyarország abban érdekelt, hogy a szomszédságunkban, a Nyugat-Balkánon béke és nyugalom legyen – írta Szijjártó Péter külgazdasági...
A koszovói elnököt vádolta meg Aleksandar Vučić szerb államfő a zvecani összecsapások kitörése miatt. Elmondása szerint “Albin...
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán arról számolt be, hogy több mint 20 magyar katona sérült a koszovói...
A KFOR (a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők Koszovóban) katonái összecsaptak a koszovói Zvecan település közigazgatási épülete...
A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerbiai hadsereget Aleksandar Vucic szerb elnök, a hadsereg főparancsnoka, mert több...
Megegyezés született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslat gyakorlati megvalósításának módjairól – közölte...
Több ezren vonultak utcára péntek este Belgrádban, hogy a Szerbia és Koszovó közötti viszony rendezésére kidolgozott francia–német...
Teljes mértékben lehetséges, hogy Szerbia és Koszovó még az idén aláírja a kapcsolatuk rendezéséről szóló megállapodást, ám...
Aleksandar Vucic szerb elnök és Albin Kurti koszovói miniszterelnök között megegyezés született a két ország közötti kapcsolatok...
Koszovó a függetlenségét harcok és áldozatok árán szerezte meg, de csak munkával tudja megtartani és növelni –...
Egy szerb férfi megsérült, amikor a koszovói rendőrség különleges alakulatának tagjai tüzet nyitottak az észak-koszovói Mitrovica és...
Nem adott engedélyt a NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó erő (KFOR) arra, hogy Belgrád szerb rendfenntartó erőket...
Két koszovói szerb fiatal megsebesült pénteken, az ortodox szenteste napján a Koszovó déli részén található Štrpce közelében,...
Ambiciózus tervekkel vágott neki Koszovó a 2023-as évnek, ebben az esztendőben ugyanis szeretne csatlakozni az UNESCO-hoz, a...
Aleksandar Vucic szerb elnök a pristinai kormány elleni tiltakozások leállítására szólította fel a koszovói szerbeket, és arról...
A mai napig megosztja a jugoszláv utódállamok polgárait Josip Broz Tito személye. Megítélése lényegében az alábbi két...
A Belgrádból érkező utasítástól függ, hogy lesz-e összetűzés Észak-Koszovóban. Albin Kurti koszovói kormányfő közölte, hogy a Pristina...
Újabb úttorlaszokat emeltek a szerbek Koszovó északi részén, és figyelmen kívül hagyták a nemzetközi közösség felszólításait, hogy...
Fokozott készültségbe helyezték a szerb hadsereget hétfő este a Koszovóban történt lövöldözések és robbantások miatt. “Szerbia elnöke...
A szerb kormány a csütörtök esti ülésén úgy döntött, hogy az államfő kérésével összhangban kérelmezni fogja a...
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Csehország tárgyalói és az Európai Parlament képviselői megállapodásra jutottak a...
A koholt vádak alapján elfogott ártatlan szerbek szabadon engedését követelte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök hétfői, belgrádi...
Megállapodásra jutott Szerbia és Koszovó a két éve tartó rendszámtáblavitában, és ezzel csökkent a térségben kialakult feszültség...
Néhány napja került fel az internetre egy videó, amelyen az látható, hogy orosz hadifoglyokat végeznek ki ukrán...
A kis országoknak egy választási lehetősége a nagyok játékában: vagy önfeledten hazudoznak vagy hülyének tettetik magukat. Szerbia...
A béke és a stabilitás megőrzése Szerbia és a szerb emberek legfőbb célja – hangsúlyozta Ana Brnabic...
Koszovóban is működik az ukrán Soros-recept, csak kicsiben: civilek egyetemi és korrupcióellenes tiltakozásokat szerveznek, átláthatóságot követelnek a...
A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói nemzetközi békefenntartó haderő, a KFOR kész beavatkozni a régió stabilitásának bármilyen...
Koszovó energiaelosztó vállalata, a KEDS közölte, hogy hétfő reggel 8 órától időzített áramkimaradások lesznek a hazai energiatermelés...
Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő átadta a Koszovó függetlenségének elismeréséről szóló határozattervezetet a kijevi képviselőháznak – írja a...
Ami nekünk Erdély, a románoknak Moldova, az oroszoknak a Krím, az Szerbia számára Koszovó. Különleges érzelmek fűzik...
Megkezdték a barikádok lebontását a koszovói szerbek hétfőn, egy nappal azt követően, hogy az utak elzárásával tiltakoztak...
A szerbek és az albánok lakta „művi államban”, amelyet a legtöbb ország, sőt, az ENSZ sem ismer...
A koszovói kormány azzal vádolja Szerbiát, hogy feszültséget és bizonytalanságot akar kelteni Koszovóban azzal, hogy a helyi...
Albin Kurti koszovói miniszterelnök megerősítette, hogy lövöldözés tört ki egy helyi rendőrségi épület közelében. Az incidensért a...
Barikádot emeltek a Koszovóban élő szerbek a Priština-Raška országúton Rudare településnél. A néhány tucat ember valamivel tizennyolc...
Aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Dánia 2023-tól Koszovóba küldhet külföldi elítélteket, hogy ott töltsék le büntetésüket,...
A kormány ma újabb döntést hozott: nem engedélyezzük a halált okozó fegyverek átszállítását Magyarország területén. Ezt a...
A Hungary Helps Program támogatásával megújult ifjúsági központot tekintette meg a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a...
A Magyar Honvédség Koszovóban szolgálatot teljesítő katonái is segítik, hogy biztonságban teljen a karácsony, a Nyugat-Balkán térségében...
A koszovói belügyminisztérium két irodáját támadták meg a koszovói–szerb határon a helyi szerbek, így fejezve ki elégedetlenségüket,...
Elsőfokú harci készültségbe helyezték a szerb katonaság raškai és Novi Pazar-i kaszárnyában állomásozó alakulatait, amelyeknél csütörtökön Nebojša...
Az exit poll szerint a baloldali, nacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) párt kapta a legtöbb szavazatot, a voksok több,...
Hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek Koszovóban. Az ország mintegy 1,8 millió szavazópolgára előrehozott választáson dönt a százhúsz...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS