Mint ismert, több mint 20 magyar katona sérült meg a koszovói Zvecan településen tömegoszlatási feladatok közben. A honvédelmi miniszter bejegyzése szerint a sérült magyar katonákat légi úton Magyarországra szállítják. A temérdek videó közül az egyiken az látható, ahogy több sérült katona fekszik a földön, egyikük pedig azt kiáltja, hogy “Megsérültem!”. Szerencsére egy magyar KFOR-katona sem került életveszélybe, de több súlyos sérült is van. A videón 0:12-nél hallatszik a magyar segélykiáltás. A koszovói helyzettel ITT és ITT foglalkoztunk!
Facebook hozzászólás
Ühüm
2023-05-31 at 13:03
Vizi János: a délvidéki vérengzésért 2013-ban bocsánatot kértek a szerbek. Tárgytalan.
Orientál
2023-05-30 at 17:35
Mielőbbi teljes felépülést kívánunk a sérülteknek . Na ezért kellett a rigómezői szerbségnek felköltözniük Bácskába és Bánátba ,na ahogy előzőleg írtam egy seggel 3 lovat még a szerbek sem tudnak megülni.
Nahát
2023-05-30 at 15:51
Az USA össze akarja ugrasztani Magyarországot és Szerbiát, azért küldte oda a magyar katonákat csatázni a szerb lakossággal. És ne jöjjön egy büdös komcsi kommentelő sem azzal, hogy olasz volt a parancsnok. Őt is az USA dirigálja. Most van szükség Vucic és Orbán Viktor józan eszére, hogy megússzuk az összeugrasztást. A Nato meg elmehet a jó …-ba. A magyar katonák teljesítették kötelességüket, holnaptól osztrákokat küldjenek oda helyettünk püfölőzsáknak.
A Balkán mindig is egy puskaporos hordó volt, és lesz!
2023-05-30 at 14:34
A Balkán mindig is egy puskaporos hordó volt, és lesz! Az első világháború is (1875-től előzmények) a Balkán és Boszporusz miatt robbant ki!
https://erettsegi.com/tetelek/tortenelem/az-i-vilaghaboru-elozmenyei/
István Kopasz
2023-05-30 at 13:36
nemzeti
2023-05-30 at 09:51
Egyetértek. A feldühödött szerbek nagyon kemények, nem válogatják meg az eszközöket és azt sem, hogy ki az “ellenfelük”. A magyar KFORosokban is a NATO -t látták és nem mérlegeltek.
Sok értékes és érdekes hozzászólás van. Kár, hogy nem lehet lájkolni, esetleg dislajkolni!
Hozzászóló
2023-05-30 at 13:27
Lavrov nyilatkozta, hogy olasz parancsnok volt, aki vezényelte a magyar katonákat.
odu
2023-05-30 at 13:23
Nem túl meggyőző a békefenntartók létszáma a tüntetőkhöz képest.Olyan csináltnak tűnik kb. mint a 2006-os Tv székház ostroma.
DonCiccio
2023-05-30 at 11:21
Hans Landa: Thürmer sok mindent tisztán lát ezért nem is veszik be az ellenzéki bulibrigádba
DonCiccio
2023-05-30 at 11:18
Megintcsak felmerül akárcsak Srebrenicában a ,, békefenntartó erők” erőtlensége, az operatív parancsnokok és a főparancsnoki/vezérkari alkalmasság kérdése.
És természetesen nem lehet(ne) a politikusok ostobaságát/korruptságát elégszer kárhoztatni a rossz döntések sorozatában amit egyenlőre itt és most sebesült 2 katona visel.
Külön történet Koszovó zászlója.
Minden csak nem organikusan kialakult jelképrendszer
Mindenesetre egész Koszovó csináltságát jól mutatja
Királytigris
2023-05-30 at 11:07
Ezek a békefentartók csak püfölőzsáknak vannak ott. Miközben a szerbek husángokkal aprítják a békefentartókat, ezek gyakorlatilag nem csinálnak semmit. Kész röhej az egész cirkusz. Legfőbb ideje, hogy a magyar katonákat visszahozzák! Semmi keresnivalójuk ott.
Hans Landa
2023-05-30 at 10:21
Thürmer Gyula kb egy hónapja azt hiszem az ultrahangban Király Tamásnak elmondta,hogy csak idő kérdése a szerb-albán meccs Koszovóban,ahol magyarok is “békefenntartók”.Tömegoszlatást gyakorlatoztatnak velük,ahol sanszosan meg fognak sérülni,ismerve a helyi “körülményeket”…….
Fogalmam sincs mit keresünk mi a szomszéd államban a nato/usa kiküldöttjeiként.
Ráadásul milyen “katonai” alakulat az, amit tüntetők földre visznek,kényszerítő eszközök hol voltak??Ki a felelős parancsnok?
Theo
2023-05-30 at 10:09
Legközelebb az olaszok álljanak ki. Aztán a finnek, ha annyira be akartak lépni.
A helyzet teljesen abszurd.
A szerbek oshazajaban, szerbek lakta területén iszlamisták akarták átvenni a hatalmat és magyar katonákkal akadályozták ezt meg, akik pedig a magyar határon ezek ellen védekeznek.
Nagy szemét volt aki ezt kifozte, de mi gyorsan vonuljunk ebből ki.
Ha még lehet arcvesztes nélkül.
Solaris
2023-05-30 at 10:01
Remélem mindegyik teljesen felgyógyul.
Azt is remélem, hogy elgondolkoznak azon, hogy
nem lenne jobb betont keverni, vagy bármit, minthogy
várni kretének parancsait, amit ebül szerzett hatalmuk
megőrzése miatt adnak el idegen érdekeknek.
Egyébként nem normális dolog szomszéd országban katonát bevetni,
de ezt a kvótahadvezérek nem így látják.
bl
2023-05-30 at 09:59
A 3%-os demokratákat védte a magyar. (Nemsokára nem fogok tudni megszólalni se, mert ez is katonai érdeket fog sérteni.)
A nemzetközi baloldal egyetlen dologban érdekelt: A HÁBORÚBAN. Az életellenes tendenciákkal már nem elégszenek meg a Soros pribékek, nyílt háborút akarnak mindenhol. Mert az olyan jó.
nemzeti
2023-05-30 at 09:51
TUDOD LIBSI VAGY !!!!
Ha felfognád ezt nem az anyaország szerbjei csinálták
hanem a Koszóvaba beolvasztott elnyomott szerb
lakosság.
Mindegy ki megy ellenük feltartóztetni.
Ha katona,ha rendőr,ha albán kecskepásztor akkor
is agyonverik.
apro_marosan_petergabor
2023-05-30 at 09:48
Ezeknek a magyar katonáknak magyar parancsnokuk volt, aki felel értük. Ezeket a katonákat nem erre – rendőri feladatokra -képezték ki. A magyar parancsnok miért vállalta fel ezt a feladatot, kiképzetlen, nem megfelelő felszereléssel rendelkező emberekkel? Miért ne volt könnygáz, vízágyú? Mert katonák.
A magyar diplomácia miért nem jelzi a szerbek, a NATO felé, hogy ez így nem kóser!
Hol és hogyan köszönik meg nekünk ezt? Maximum azt mondják, amagyar katonákkal még ezt is meglehet csinálni.
A magyar katonák fegyveres szolgálatra szerződtek, nem pedig rendőri feladatok elvégzésére, tehát ki kell vonni őket Koszovóból!
nemzeti
2023-05-30 at 09:48
Ezt mind az USA csinálta.
A magyar katonákat vezényelte a “most baráti”
szerbek ellen.
Döngölve földbe a nagy “barátságot”.
Bedarálják Magyarországot ha nem tökös kormány
vezeti.
Még nem késő ! Változtatni kell !
t
2023-05-30 at 09:39
Ezek védenek minket? Illetve akik itthon vannak akik gyengébbek?
Oláh Csaba
2023-05-30 at 09:33
Magyar katonák, mi magyarok balekok vagyunk?
Ez nem tömegoszlatás, ez veszélyes ütközet volt a tüntetökkel.
Ki vezényelte le? Ki a felelös vezetö, aki a nem megfelelö módon küldte katonáinkat a helyszínre!
Minimum vízágyúra lett volna szükségük, hogy ne sérüljön meg senki. Ki a felelös e külföldön mutatott lelkiismeretlen és
hírnevünket romboló eseményért!
Béla
2023-05-30 at 09:23
Minek mentek oda
Kakukk
2023-05-30 at 09:05
@ márko2023
Azért mert ők a hadműveleti parancsnokságon tologatják az aktákat két biliárd party között, járőrözgetnek a határon, meg repkednek a helikoptereikkel.
A legzűrösebb területen (Pristinától a szerb határig két egység van tömegoszlatásra, lázadások leverésére. Egyik csak olaszokból, másik csak magyarokból áll.
Vizi János
2023-05-30 at 08:57
Szerb barátainkról jut eszembe az általuk a Délvidéken brutális kínzásokkal lemészárolt 40.000 ottani őslakos magyar, akiknek tömegsírjaira szemétgyűjtőhelyet tettek, ha valaki megemlékezésül kereszteket állított fel, azt kirugdalták.
Erről a valódi genocídiumról hallgatni kellett és kell, mert ugye a Belgrád-Budapesti vasútvonal építése fontosabb, “MINEK A MÚLTAT FOLYTON FELHÁNYTORGATN?” Megjelent erről a magyarirtásról néhány visszaemlékező könyv, Cseres Tibor HIDEG NAPOK című önostorozó könyvét a szerbek hasonló önvizsgálata nem követte. A gyászmunka nem lett elvégezve, épp úgy, mint a trianoni gyalázat esetében. KÁDÁRÉK ALATT TILOS VOLT MÉG EMLÍTENI IS…………
tudom,libsi vagyok :)
2023-05-30 at 08:57
A hírből csak az nem derül ki, hogy kigyúrt állat szerbek ütik verik a magyar katonákat. Pénteken Petiminiszter állt ki a szerbek mellet , hogy ők a legnagyobb testvéreink, ugye fel is szólalt Vucic mellet….
Akkor most mi is van kedves fidesz agyhalottak? 🙂
berendelték már a szerb nagykövetet,hogy magyar katonák életét miért veszélyeztetik a szerbek??????
Vak Pali
2023-05-30 at 08:48
A BALKÁN mindig is Európa beteg alfele volt. Ferenc Ferdinánd szarajevói meggyilkolása robbantotta ki az első világháborút. A fegyvergyárosok dörzsölik a markukat. Az USAban beüzemelik a felsővezetőknek kiépített atombiztos bunkereket.
A mesterségesen gerjesztett járvány nem volt elég hatásos. Jön a “B” terv, a világháború folytatása az időközben kifejlesztett haditechnikával…
István Kopasz
2023-05-30 at 08:44
Tehát nézzük, hogy mi történt úgy a hírek alapján./Ha tévedném, kérem javítsanak ki!/ Helyi választások voltak, amit a koszovói szerb lakosság bojkottált, nem úgy a kisebb létszámú albán lakosság. Így a részvétel nagyon alacsony volt 2-3 %! Ez alapján megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni a hivatalukat, amit a szerbek erőszakos módon nem engedtek! Ennek a helyzetnek a megfékezésére vezényelték oda a magyar KFOR-katonákat, s lett 20 komoly sérültünk, ami gombócból is sok! Megérte a zsoldos katonáinknak ez a balhé, amit valószínűleg a magyar állam finanszíroz jó pénzért? Vagy úgy vannak vele, hogy nem volt szerencséjük, mint a hegymászónak.
márko
2023-05-30 at 08:34
és miért nincsenek elsősorban az amerikai katonák ??
miért nem parancsol Antony Blinken albánoknak ??
/
miért nincsen amerikai katona az első sorban ??? az is fizetett
miért vagyunk NÁTÓ ágyútöltelék ???
(gondolom én )
Nahát
2023-05-30 at 08:33
Hozzák haza a katonáinkat!!! Gyűlölöm a NATO-t!!!
Hajdúvitéz
2023-05-30 at 08:16
Meg tudja valaki mondani, hogy miért is veszünk mi ebben a “békefenntartásban” részt???
lhotx
2023-05-30 at 08:09
Rigómezőt a legközönségesebb módon adták el. (S már nem először)
Isrtván
2023-05-30 at 07:57
Hozák haza a magyar katonákat!
Magyar katona nem menjen idegenbe életét kockáztatni másokért.
Rajzos
2023-05-30 at 07:51
Ez is a sunyilónak és az Usa-nak köszönhető! Ez várható minden általuk létre hozott műország kapcsán!