Egy vágányon – 40 kilométer/órás korlátozással – újraindul a vonatközlekedés Nagymaros és Szob között hétfőn – emlékeztetett...
A kormány stratégiai jelentőségű feladatként kezeli Záhony térségének ipari és logisztikai fejlesztését, ezért csaknem 4 milliárd forintot...
A Déli pályaudvaron lecserélik a pénztárcsarnok vágányok felőli oldalán lévő megrepedezett üvegfalat, mert balesetveszélyessé válhat – közölte...
A vasúttársaság a szolgáltatásbővítés érdekében gyorsított, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 22 használt, légkondicionált hálókocsi beszerzésére; az...
Történelmi jelentőségű, amit a magyar kormány az elmúlt időszakban a fővonali vasútközlekedésben megvalósított, ugyanakkor a vasútbarátság a...
Megkezdődött szombat reggel Nagymaros és Szob között a vasúti pályaszakasz helyreállítása – közölte a MÁV az MTI-vel....
Pár perccel délután öt előtt indul a Kresz Géza nevét viselő első InterCity-járat – tájékoztatta a MÁV-Start...
A vasárnap délutáni vihar több helyen megrongálta a vasúti felsővezetékeket, biztosítóberendezéseket, és bár a károk nagy részét...
Közel százmillió forintból újult meg a fővárosi Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomása – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
Megváltozik mától a vonatok menetrendje és a jegyek díjszabása is. Elindul mától a MÁV-Start előszezoni menetrendje. A...
Meghibásodott egy váltó a Nyugati pályaudvaron, ezért fennakadásokkal közlekednek bizonyos vonatok hétfő délután – közölte a Mávinform...
A járványügyi készültségben alkalmazott menetrendek lehetővé teszik a helyközi közlekedési szolgáltatások működőképességének, a közszolgáltatásokba vetett bizalomnak a...
Elgázolt egy kerékpárost a Nyugati pályaudvarról Lajosmizsére tartó vonat a fővárosban, ezért Pestszentimre és Kispest között pótlóbuszok...
A MÁV-Start kezelési költség nélkül visszatéríti a május 31-ig érvényes nemzetközi jegyek árát célországtól függetlenül, amennyiben az...
A MÁV naponta minden járművét fertőtleníti – hangsúlyozta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán, az M1...
Megváltozik a vasúti menetrend a Budapest-Hatvan vonal felújítása miatt keddtől. A Mávinform tájékoztatása szerint a miskolci fővonal...
Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani. Az óraátállítás miatt...
A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a MÁV-Start kezelési költség nélkül visszatéríti a nála vásárolt, április 11....
A koronavírus miatti vasúti változások részeként kevesebb vonat közlekedik Budapest és Bécs között kedd 16.00 órától –...
A koronavírus-járvány miatt további nagyvárosi önkormányzatok kényszerülnek változtatásra a költségvetésükben, illetve a szolgáltatásaikban. Zalaegerszeg az idei fesztiválokra...
Az osztrák vasút Szentgotthárdnál, illetve az ukrán vasút Záhony-Csap átmenetben felfüggesztette a személyszállítást. A MÁV-START kezelési költség...
Március 13-án megkezdődött a MÁV-Start járműparkjának fertőtlenítése, hétfőn délelőttig 172 járművön – köztük az elővárosi forgalomban járó...
Tavaly májusban két hétig ideiglenesen, csúcsidőszakban személyvonatok közlekedtek a balparti körvasúton, a Budapest–Hatvan vasútvonalról Újpesten át Piliscsabára....
Március 15-én először a cegléd-szolnoki vonalon utazhatnak az utasok az emeletes motorvonattal, áprilisban pedig már a váci...
Egy év végi kormányhatározat több, mint 15 milliárd forintot juttatott a MÁV-Start járműgyártási programjának. A vasúttársaság két...
Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) pénteken, Budapesten, a vasúttársaság...
Az új vasúti menetrend számos kedvező változást hoz az utasok számára, bővül a választható vonatok száma, minősége,...
Még az ünnepek előtt, december 18-áig év végi, egyszeri juttatásban részesül több, mint 30 ezer vasutas –...
Jövőre elkezdődik a balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágának újjáépítése 2,1 milliárd forintból; a munkával a tervek szerint év végéig...
Nincsenek fennakadások a vonatközlekedésben, kedd hajnalban minden vonalon elindultak a vonatok – közölte a Mávinform. A hétfői...
Jelentős, akár kétórás késésekre és vonatkimaradásokra is számítani kell a budapesti Nyugati pályaudvaron hétfő délután – közölte...
Évről évre visszatérő vicc: amint a mérsékelt égövön fekvő Magyarországra megérkezik az igazi tél, vagyis az első...
Ma változik a budapesti tömegközlekedés menetrendje az október 23-ai munkaszüneti nap és a fővárosi rendezvények miatt. A...
Változik a budapesti tömegközlekedés menetrendje az október 23-ai munkaszüneti nap és a fővárosi rendezvények miatt. A BKK...
A Közlekedő Tömeg Egyesület az utasok kezdeményezésére tüntetést szervezett a MÁV ellen csütörtökre, a Keleti pályaudvar előtti...
A kritikus állapotú tetőszerkezet javításával veszi kezdetét a Nyugati pályaudvar történelmi állomásépületének felújítása. A munkálatok idejére, fél...
Zavartalan volt a vonatközlekedés a Miskolc-Tiszai pályaudvar–Felsőzsolca közötti vonalszakaszon csütörtökön reggel, miután az éjjel beemelték az előző...
A MÁV korán reggel adott ki közleményt, miszerint műszaki hiba miatt 20-30 percet késnek a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon...
Összesen 700 megállója és vasúti állomása van a MÁV-nak országszerte. Ezek közül ötvenet újítanak fel 2023-ig –...
Az automata vonatbefolyásoló berendezés akadályozta meg, hogy két vonat egymásba rohanjon péntek reggel Pécelen – derül ki...
A Szeretlekmagyarorszag.hu portál munkatársa jelentette reggel a fővárosi Keleti pályaudvarról, hogy hatalmas a káosz, egyetlen pénztár van...
A Gyurcsány-párt közleményben tudatta, hogy a működésképtelenség határán van a vonatközlekedés Pest megyében. A szomorú hangvételű írásban...
Népszerűnek minősítette a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a nyári szünetben futó “Hol vagy, Kajla?” programot, amelynek keretében...
Áramellátási hiba miatt szünetelt a vonatközlekedés vasárnap délutántól 16 óra 30 percig Monornál, ezért a Budapest-Cegléd vonalon...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS