A döntéssel, amellyel az Országgyűlés jóváhagyta az Egyesült Államok és Magyarország közötti védelmi együttműködési megállapodást, mindkét ország...
Ukrajna tovább kíván haladni az euroatlanti integráció útján, az ország fontos célja a jövőbeli csatlakozás a NATO-hoz...
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) készen áll arra, hogy Észak-Macedóniát harmincadik tagállamaként köszöntse – közölte Jens Stoltenberg,...
A honvédségnek a Zrínyi 2026 program keretében 2019-ben 513 milliárd forintos rekordköltségvetése van – mondta a Honvédelmi...
Május elejétől Magyarország veszi a NATO kötelékében működő, a balti országok légtérvédelmét ellenőrző parancsnokság vezetését – tájékoztatott...
Mind polgári, mind katonai vonalon teljesen megszűnt az együttműködés Oroszország és a NATO között – jelentette ki...
Ha sikerül megelőzni olyan helyzeteket, amikor embereknek el kell menekülniük otthonukból, akkor elérhető az is, hogy ne...
A NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon a kerekasztal-beszélgetésen,...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Sullivan amerikai külügyminiszter-helyettes aláírta a Magyarország és az Egyesült Államok...
Magyarország erején felül járult hozzá a NATO sikeréhez, és a jövőben is az észak-atlanti szövetség elkötelezett szövetségese...
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete erős és egységes, de a tagországoknak várhatóan hazai össztermékük négy százalékára kell emelniük...
A kétoldalú Védelmi Együttműködési Megállapodás elfogadása után lehetségesnek vél egy amerikai-magyar csúcstalálkozót David Cornstein, budapesti amerikai nagykövet....
Lehetséges NATO-tagországként említette Brazíliát Donald Trump amerikai elnök Jaír Bolsonaro brazil elnökkel a Fehér Ház Rózsakertjében kedden...
Exkluzív interjút adott a PestiSrácok.hu-nak Vlagyimir Nyikolajevics Szergejev. Oroszország budapesti nagykövetét portálunk többek között az orosz-magyar kapcsolatokról,...
A NATO-nak nélkülözhetetlen szerepe van a világpolitikai egyensúlyok fenntartásában, egyre több és egyre súlyosabb kihívással kell szembenéznie,...
Áder János köztársasági elnök szerint Magyarország húsz évvel ezelőtti csatlakozása a NATO-hoz egyszerre volt stratégiai, politikai, katonai...
Aki falakat akar bontani, annak előbb el kell menni a falig – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök...
Felértékelődik a NATO szerepe, mert Európa biztonsága ma törékeny lábakon áll – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap...
Magyarországnak olyan erős hadseregre van szüksége, amelyet a NATO bárhol a világon alkalmazni tud a szövetséges országok...
A NATO szolidáris Magyarországgal, amely ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajnának alkalmaznia kell a Velencei Bizottságnak az oktatási törvény...
Amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai szárazföldi telepítése esetén Oroszország nemcsak az ezeket az eszközöket befogadó országokat, hanem...
Rendkívüli jelentőséggel bír, hogy a NATO-tagországok védelmi miniszteri ülésének keretében Szlovéniával, Horvátországgal és Szlovákiával együttműködési megállapodást írt...
Komoly aggodalomra ad okot, hogy Oroszország könnyen mozgatható és elrejthető SSC-8 jelű rakétarendszere európai célpontokat is elér,...
A külgazdasági és külügyminiszter a Breitbart Newsnak adott interjút, amelyben beszélt a magyar kormány határvédelmet hangsúlyozó bevándorlási...
Az Egyesült Államok NATO-szövetségesei teljes mértékben támogatják a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló...
A migráció veszélyezteti leginkább az európai emberek biztonságát – nyilatkozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MTI-nek azzal...
Az Egyesült Államok azt szeretné, ha NATO-szövetségesei – köztük Magyarország – igazodna szigorúbb politikájához Oroszországgal és Kínával...
Megvan a hatása Donald Trump amerikai elnök felszólításának a védelmi hozzájárulás emelésére – mondta Jens Stoltenberg, a...
Tízezrek tüntetnek Athénban Macedónia névváltoztatásának görög parlamenti ratifikációja ellen a napokban. Az összecsapásokban 25 rendőr és két...
A szövetséges országok többé “nem húzhatnak hasznot” az Egyesült Államokból által biztosított katonai védelemből – fogalmazott hétfői...
A NATO külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy Oroszország megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről...
A Krím-félsziget illegális bekebelezése óta a NATO különböző politikai és gyakorlati segítséget nyújt Ukrajnának – jelentette ki...
Az Északi Áramlat-2 földgázvezeték építésének leállítását és a NATO fekete-tengeri jelenlétének megerősítését sürgette Petro Porosenko ukrán államfő...
A Kercsi-szorosnál foglyul ejtett három ukrán hajó és legénysége azonnali szabadon bocsátására szólította fel hétfőn brüsszeli sajtótájékoztatóján...
Petro Porosenko ukrán elnök nemzetközi nyomásgyakorlást sürgetett Oroszországra az ukrán tengerészek és hajóik mielőbbi elengedése érdekében hétfőn,...
A brit hadsereg vezérkari főnöke, Mark Carleton-Smith szerint Oroszország “vitathatatlanul” sokkal nagyobb fenyegetést jelent Nagy-Britannia és szövetségesei...
A NATO nem ismeri el a kelet-ukrajnai szakadár donyecki és luhanszki népköztársaságokban vasárnap tartott elnök- és parlamenti...
Emmanuel Macron francia elnök európai hadseregről tett e heti kijelentését bírálta élesen Donald Trump amerikai elnök nem...
A nukleáris töltet hordozására alkalmas új orosz rakéták kifejlesztése veszélyezteti a hidegháborúnak véget vető, a szárazföldi telepítésű...
Jelentősen romlott a helyzet Ukrajna vonatkozásában, ugyanis semmi nem történt az oktatási törvény módosításának ügyében, és elfogadták...
Oroszország kénytelen lesz célba venni azokat az európai országokat, amelyek amerikai közepes és rövid hatótávolságú rakétákat fogadnak...
A NATO elismeri és támogatja Georgia területi egységét és határainak nemzetközileg elismert sérthetetlenségét, a katonai szövetség ezért...
Sikerként könyvelte el a vasárnapi, eredménytelen macedóniai népszavazást a kormány és az ellenzék is: Zoran Zaev balközép...
A tálibok bejelentették Dzsalaluddin Hakkáninak, az afganisztáni NATO-erők ellen harcoló Hakkáni terrorhálózat vezetőjének halálát – közölte kedden...
Csehszlovákia megszállása a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei által 1968. augusztus 21-én elfogadhatatlan agresszív aktus...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS