Az ukrán hadsereg fegyverekkel való támogatása mellett kampányol Nagy Zsolt színész, aki arcát és nevét adta a...
Az Ukrajnával szomszédos Magyarország és Moldova is azt szeretné, hogy minél hamarabb véget érjen a háború, ugyanis...
Komoly veszélybe kerülhetnek az Ukrajnába küldhető fegyverszállítmányok – erről írt a brit The Telegraph, akinek egy magas...
Volodimir Zelenszkij rengeteg ingatlannal és bankszámlával rendelkezik Nyugaton. Biztos vagyok benne, hogy ezek figyelembevételével tervezi potenciális távozását...
A Wagner-csoport megállapodást kötött az orosz Nemzeti Gárdával, amelynek értelmében visszatérnek Ukrajnába – írja a Sky News az...
Az ukrán hadsereg egyik katonája Kijev központjában gépkarabéllyal lelőtte két társát kedden, majd elmenekült a helyszínről, de...
Nukleáris gyakorlatot tartanak Oroszországban, amit több nyugati és hazai lap azzal lengetett be, hogy “atomriadót” rendelt el...
Még nem várható Európában a fősodorbeli álláspont változása az ukrajnai háborút illetően, mert akkor el kellene ismerni...
Az ukrán hadsereg októberben újabb ellentámadást indíthat, ugyanis csapatösszevonásokat hajt végre Orihove és Vuhledar közelében – jelentette...
Levette az OTP Bankot a nemzetközi háborút finanszírozó vállalatok listájáról az Ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) –...
Az ATV-től már az Indexig merészkedett a pánikkeltő hír, miszerint Putyin országos atomriadót rendelt el szerdára. A...
A háború szörnyű és pusztító, ezért be kell fejezni – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)...
Mint korábban lapunk is beszámolt róla, a világ leggazdagabb embere egy mémet osztott meg közösségi oldalán –...
Ben Wallace volt brit védelmi miniszter hétfőn megjelent cikkében közölte, hogy távozása előtt az Ukrajnának nyújtott idei...
Túl korai lenne még felmérni, hogy milyen hatásai lesznek egy oroszbarát jelölt győzelmének a szlovákiai parlamenti választásokon...
Bolgár jelentések szerint ma lép életbe az orosz autók belépési tilalma az országba. Litvániához, Lettországhoz, Észtországhoz, Lengyelországhoz,...
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei hétfőn Ukrajna támogatásáról tanácskoznak Kijevben – jelentette be Josep Borrell, az EU...
Elon Musk nem nyeri meg Kijevben a 2023 legnépszerűbb személye díjat. A milliárdos az utóbbi időben már...
Jevgenyij Prigozsin halála óta megy az ötletelés, hogy vajon mi lesz a Wagner-csoporttal. A jelek arra utalnak,...
Magukra hagyott ukrán egységeket ejtett foglyul az orosz hadsereg. A katonák elmondása szerint parancsnokaik drónokkal felszerelt felderítők...
Az október 15-i lengyel parlamenti választásokon a szavazók eldöntik, Lengyelország szuverén állam marad-e, vagy egy “európai provinciává”...
Tizenkilenc ukrán támadás visszaveréséről számolt be vasárnap az orosz védelmi minisztérium; ezek során a tárca szerint mintegy...
Meglehetősen morbid dolog, de mióta vezető politikusok is arról beszélnek, hogy ez a háború az “utolsó ukránig”...
Megerősítették a hírt, miszerint orosz dróntámadás ért több ipari komplexumot és gabonatárolót a Cserkaszi megyei Umanyban. Oroszország...
Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a...
Az ukrán-magyar határszakaszon 6821-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6951-en nyilatkoztak úgy,...
Scott Ritter volt amerikai hírszerző tiszt szerint Volodimir Zelenszkijnek el kell menekülnie Ukrajnából – nyilatkozta a volt...
Az ukrán elnök pénteken Kijevben ukrajnai rabbikkal együtt részt vett a második világháború idején több tízezer ezer...
Legalább három ember életét vesztette, és öten megsebesültek az orosz tüzérség legutóbbi támadásainak következtében a dél-ukrajnai Herszon...
Lassan halad a fegyverek pótlása Ukrajnának, amelyet tovább hátráltathat az amerikai kormányzat esetleges leállása, valamint az, hogy...
Azerbajdzsán és Örményország határán őrizetbe vették azeri rendőrök Ruben Vardanjánt, aki a lázadó Hegyi-Karabah köztársaság elnöke volt....
Az ukránok újabb banális tévedésére derült fény, amikor Ramzan Kadirov csecsen vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök...
Oroszország 2024-re csaknem 70 százalékkal növeli a védelmi kiadásokat – derült ki egy csütörtökön közzétett pénzügyminisztériumi dokumentumból...
Az ukrán erők “fokozatosan teret hódítanak” az országot támadó orosz csapatokkal szembeni ellentámadásnak köszönhetően – jelentette ki...
A bolgár parlament Ukrajna számára újabb katonai segélycsomagot fogadott el szerdán, amely egyebek között légvédelmi rakétákat és...
Az orosz védelmi minisztérium által működtetett televízióállomás szerda reggel interjút sugárzott Viktor Szokolovval, a fekete-tengeri flotta parancsnokával –...
Több egykori Wagner-zsoldos, aki Fehéroroszországban tartózkodott, szerződést írt alá az orosz védelmi minisztériummal, és ismét feltűntek Ukrajnában,...
Az ukrán ellentámadás folyamatosan halad előre, egyes területeken az ukrán erők átjutottak Oroszország védelmi vonalán, azt viszont...
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a donyecki frontra utazott Putyin parancsára. Medvegyev...
A Szevasztopol elleni pénteki támadást az ukrán hadsereg amerikai és brit szakemberekkel szoros koordinációban hajtotta végre –...
A Momentum politikusa januárban még azt hangoztatta, hogy Ukrajna győzelmével érhet csak véget az orosz–ukrán háború, ráadásul...
Szerda hajnalban tűz keletkezett Moszkvában. Egyes jelentések szerint a város mellett lévő Cskalovszkij katonai légibázison történhetett csapás,...
Brüsszel pacifista vezetői teljesen beleszerettek a háborúba. Emlékeznek még arra, amikor a NATO-hoz csatlakozni vágyó Finnország bulis miniszterelnöke...
Szergej Sojgu védelmi miniszter elárulta, mikorra fejezik be a „különleges katonai műveletet” Ukrajnában. A védelmi minisztérium által...
A HVG szemlézte Richard Kempnek a Daily Telegraphban megjelent írását, amelyben a nyugalmazott ezredes azt javasolja, adjanak...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS