Jelenleg nem valószínű a háború Oroszországgal, de nem is elképzelhetetlen – jelentette ki Karel Řehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke hétfőn Prágában.
A Felkészültünk a harcra? elnevezésű konferencián Karel Řehka úgy vélte: a konfliktust tárgyalásokkal nem, csupán elrettentéssel lehet megelőzni. Szerinte Oroszországnak reálisan látnia kell a NATO katonai erejét és azt, hogy megvan az akarat a védekezésre. Másfelől továbbra is szükséges az Oroszország által megtámadott Ukrajna segítése. Karel Řehka úgy látja: Oroszország lényegében áttért a hadigazdaságra, és a titkosszolgálati becslések szerint rövidesen megújíthatja katonai erejét.
Oroszország Közép-Ázsián és a Kaukázuson keresztül sikeresen elkerüli a szankciókat. Atomerejét elrettentésre használja, és célirányosan destabilizál bizonyos régiókat. Hosszú távon igyekszik megbontani a Nyugat egységét, megkérdőjelezni az ottani demokráciát és az állami intézményeket
– jelentette ki a cseh vezérkari főnök. Úgy vélte: Oroszország célja “bizonytalanságot és bizalmatlanságot kelteni”.
Egy háború Oroszországgal nem elképzelhetetlen, bár pillanatnyilag nem valószínű
– szögezte le Karel Řehka.
A konfliktus kirobbanhat egy véletlen esemény következtében, de akkor is, ha az ellenfél azt elkerülhetetlennek fogja tartani
– jegyezte meg.
Kialakulhat egy olyan lehetőség, amikor azt mondják: most vagy soha
– szögezte le a vezérkari főnök. Hangoztatta, hogy a konfliktust elkerülni csak elrettentéssel lehet.
Oroszországnak reálisan látnia kell, hogy megvan a képességünk a védelemre, és megvan az akaratunk is
– fogalmazott. Karel Řehka felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz hadsereg az ukrajnai konfliktus idején “háborús hadsereggé alakult át”. Szerinte “Oroszország egy intenzívebb, hosszú háborúra készülődik”.
Ukrajnát továbbra is támogatni kell, mert ezzel Európa időt nyer, és segít távoltartani az oroszokat az Európai Unió határaitól
– fejtette ki Karel Řehka a konferencián elhangzott beszédében.
Forrás: MTI; Fotó: Twitter
vélemény
2023-12-20 at 00:13
Ez a széllel bélelt katonácska a moho sapiens janicsárjaként az emberirtás lehetősége körül forgolódik.
Sok ocsmányságot kürtölnek mostanában az új dróton rángatott cseh megvilágosultak.
Miki
2023-12-13 at 19:38
Angyal szíve…
Ébresztő
2023-12-13 at 01:18
Az, hogy én nyerek a lottón, most még elképzelhetetlen, de nem is kizárt…. abban az esetben, ha veszek majd egy szelvényt és kitöltöm. Vagyis, azért, hogy az bekövetkezzen, nekem is kell tennem valamit.
Ugyanígy, ahhoz, hogy Oroszországgal háborúba keveredjen az EU, ki kell húzni a gyufát, pontosan úgy, ahogyan azt Ukrajna tette.
Ne feledjük, hogy ez kétféle módon következhet be:
1) Vagy Oroszo támadja meg az EU-t( aminek nem látok semmi jelét)
2) Vagy az EU lép be a háborúba, vagyis azusa vezette Nato taszítja Európát bele Ukrajna védelmében, azaz a bidon-fióka földjeinek a védelmében. ( erre már sajnos sok jel utal, európai pénz, harci eszközök, kiképzők és zsoldosok oda küldése, stb)
Állatkert
2023-12-13 at 01:05
Ezek a hangok kísértetiesen hasonlítanak arra az amerikai állításra, amit azusa elnök tett 2022 elején: Oroszország meg fogja támadni u-Krajnát! Persze, ezt ő azért tudta olyan pontosan, mert ő provokálta ki mindezt.
Most, megint kinyilvánította azusa hogy nem kíván a békéről tárgyalni, hiszen azusa külügyminisztere elrohant Lavrov elől.
Tovább akarják tolni ezt az értelmetlen pusztítást, ha lehet, belesodorva Európát is: erre vevő ez az állatkertbe illő példány.
Ahelyett, hogy a béke szükségességét hangsúlyozná, ilyen baromságokat mond.
halacska
2023-12-12 at 21:10
Szépen felmondta a leckét…
Álom Tivadar
2023-12-12 at 20:08
Most ezt a szöveget tanították be az összes NATO tagállam vezérkarának. Várom mikor szólal meg a magyar.
Tudományos libsizmus
2023-12-12 at 15:28
Na már ez a félkegyelmű Svejk is ezzel jön. A minap a német vezérkari főnök delirált háborút Oroszországgal. A német bazmeg. Legutóbb is milyen jó vége lett.
Teljesen meg van már itt őrülve mindenki?
opettaja
2023-12-12 at 14:15
Üzenem ennek a cseh “bátorfinak”, hogy olvasgassa csak Wilfred Owen (1893-1918) angol költő eme versét:
Dulce et Decorum est
Meggörnyedve, koldusok zsák alatt,
Káromkodva a sártengeren át,
Már a rakétafény is elmaradt,
De botorkáltunk pihenni, tovább.
Alvajárók. Itt-ott bakancstalan,
Vércipőben bicegő vak sereg;
A végkimerültségtől ittasan
Nem hallottuk, ha akna süvített.
Gáz! Gáz! Gyorsan! – Mindenki fejveszetten
Kapkodja föl a maszkot, épp időre;
De egyvalaki még üvöltve fetreng,
Mint aki tűzbe hullt vagy mészgödörbe…
Félhomályos volt és zöld az üveg –
Akárha zöld tengerben fuldokolna.
Álmaimban jelenik újra meg,
Glugyog, mint az eltömődött csatorna.
Követnéd csak te álmodban a kordét,
Amire feldobtuk, míg dúlt a harc,
Látnád te, ahogy egy szemet kifordít
A vonagló, szétesett ördögarc;
Hallanád, ahogy minden zökkenőre
Kibukik száján egy vérbuborék,
Mint a fölkérődzött falat fűzöldje,
Mint fekélyes nyelven a lepedék,
Barátom, nem szavalnád te sem ezt
A diadalra sóvár, régimódi
Hazugságot: Dulce et Decorum est
Pro patria mori.*
*Dulce et decorum est pro patria mori / Édes és dicső a hazáért meghalni (Horatius – Ódák könyve III.2.)
Z
2023-12-12 at 12:48
A cselákok, a monarchia ellátósai és mosodásai.
Ungarn über alles !
2023-12-12 at 12:37
csakafidesz
03:56
ha már így mondjátok, az megvan amikor Svejkék a hipohonder generálisuk alól a tábori latrina hátulján kilopták a reggeli “termését” – erre a nevezett generális, miután szemügyre akarta venni a “dolgot” – tényleg beteg lett
Schenkhyalfonz
2023-12-12 at 11:15
Valszeg legalább olyan heroikus lenne a katonai fellépésük, mint Adolf ellen is volt vala.
(Pont olyan intelligens, mint a volt CSKP tag és ezzel egyidőben is volt katonatiszt elnökük.)
chatillon r
2023-12-12 at 10:48
bumburnyák. egyáltalán tudja mit hord össze
Laczkó
2023-12-12 at 10:36
A cseh vitéz már régen ölt és rombolt, ezért elvonási tünetei vannak. Kéretik nem gyötörni tovább, és kiküldeni valamelyik harctérre. Még válogathat is hol akar hősi halált halni, csak minket hagyjon ki a buliból.
na4
2023-12-12 at 10:06
Ez egy őrült. Azonnal ki kell rúgni. Meg kell nézni a Napoleon filmet a moziban. Ezek egyike sem normális.
ViAM
2023-12-12 at 09:28
Ahogy elnézem Karel Řehka korát, túllehetne már az álmodozások korán, ami katonaemberhez amúgy sem illik.
Anonim Andfas
2023-12-12 at 09:01
Cseh országból nézve ez olyan mint amikor a bolha köhög.Kar az energiáért.
Lee tábornok
2023-12-12 at 08:17
Gyerekek! A mostani amerikai vezetés azt szeretné,hogy Európában,megint világháború legyen. Most éppen a harmadik. Természetesen,ők mindezt tv-n néznék. Úgy gondolják,hogy senki nem fogja bevetni,az atomfegyvereket,csak hagyományos fegyverekkel irtják millió szám az embereket.
” Annyira demokratikus”! Hánynom kell az egésztől! Pokolra fognak jutni! Remélem mielőbb! Sátánfajzatok!
csakafidesz
2023-12-12 at 03:56
Orvos látta már ezt a hülyét? A Svejk hadsereg megtámadja Oroszországot..
Veletek
2023-12-12 at 00:02
Micsoda képmutató duma. Ezt hintik a cseh embereknek is ? Jó fiú akar lenni. Vajon milyen hírek jutnak el a cseh emberekhez ? Jó lenne, ha havonta egy napot legalább szánna a köztévé az EU-s tagállamok híradóira, s egészében leadnák nekünk fordítással ! A szolgáltatókon keresztül nincs erre lehetőségünk, hogy tisztán lássuk a politikai agymosásokat. Oroszország pontosan látja a Nyugat “el..sz…” helyzetét.
Svejk
2023-12-11 at 23:45
Rzseka jól látja, csak nem tudja értelmesen kifejezni a gondolatát.
Oroszország hadi üzemei egyre inkább el tudják látni a hadsereget. Ukrajna gyárai pedig nem tudnak gyártani lőszert a szükséges mennyiségben.
Ebből az következik, hogy Csehországban nem a békére kell törekedni, hanem félni a háborútól.
Egy tanár
2023-12-11 at 23:19
Skodával az atomtöltetek ellen? Mivanmár? Vagy hülye vagy a pénzért mindent is?
Máté
2023-12-11 at 22:22
“Oroszország Közép-Ázsián és a Kaukázuson keresztül sikeresen elkerüli a szankciókat. ”
Ez hüüülye. A szankciók működnek. Az orosz gazdaság romokban. Hát nem tájékoztatták az uniós megmondó emberek? Én olvasom a propagandát bocsánat “objektíííív sajtót” , és elhiszem minden betűjüket. 🙂
“orosz hadsereg az ukrajnai konfliktus idején “háborús hadsereggé alakult át”.”
Tényleg nagynon HÜÜÜÜÜLYE! már az Oroszok kifogytak mindenből. Már csak parittyájuk van.Mosógépeket szerelnek szét, abból javítgatják a harci eszközeiket. Hát ezt mind megírta a “nagyon objektiv” sajtó.
Mekkelek
2023-12-11 at 22:11
Sok sikert a cseheknek!
odu
2023-12-11 at 21:55
Mert olyan kutya kemény katonák, minden háborúban acélosan helytálltak a muszkák ellen.Százezer szám számlálják a háborús hősöket és a Dontól Prágáig sorakoznak a katonatemetőik.Remélem nálunk nincsenek ilyen dzsiájcsó rámbók, végre kéne már egy olyan történelmi eset, amikor magyarok nem adnak újabb hősöket, akiket aztán nem mellesleg még megtagadtatnak velük.
Karácsony.sk
2023-12-11 at 21:32
A Cseheknek már tisztára áttbaszott?
Szlovákiából…..
érzőszív
2023-12-11 at 21:19
ez olyan mikor a tyúk arról álmodik, hogy megbas’za a kakast… herélt-agyú…
János
2023-12-11 at 21:19
Csak azt nem értem, hogy lehetett ez vezérkari főnök❓🤔
De komolyan❗❗❗
János
2023-12-11 at 21:17
Hesslerezredes
2023-12-11 at 17:25
Az utolsó mondatodra: 👍👍👍
Királytigris
2023-12-11 at 21:10
Ennek a cseh balfasznak elment az esze! Ha bekövetkezne, akkor ebből is ki kell maradnunk!
DörrögZuldán
2023-12-11 at 21:10
Kár lenne Prágáért, jó a sörük is, az U Flekú legendás, de inkább a cseheket lőjék xarrá a ruszkik, mint minket.
laszlo54
2023-12-11 at 20:30
És még nem váltották le?!
Ungarn über alles !
2023-12-11 at 20:23
csahos-koszos-szlávnyik ! ne hodeváli-ne budeváli-ne ugatoválni-pasli damojku büdösová muterová picsálnik !
(bocs hogy nem eléggé szabatos a fogalmazás)
andras
2023-12-11 at 20:07
Sanyáta
Vigye el a mi momentumosainkat, azoknak is nagy a pofájuk
andras
2023-12-11 at 20:03
túl sok slivovicát ivott, attól nőtt az önbizalma
Sanyáta
2023-12-11 at 20:03
Ezt rögtön lefokozni…elmebeteg,irány ukrajna….pisztolyt neki és hadmenjen…ez hülye…!!!
aladin
2023-12-11 at 19:24
Ez a vezérkari fönök egy hülye, oroszországgal akar háboruzni. Rehka az oroszok felfüznének a cseh zászlotokra és veled lobogtattnának. Ez még szabadlábon van nem a korházban.
T.rex
2023-12-11 at 19:22
TalEle/Ja, ez is olyan tábornok,mint Cinege volt!
TalEle
2023-12-11 at 19:02
Isten mentse meg a NATO tag Magyarországot attól, hogy ezek a f@szopó Soros ügynök, levitézlett NATO főtisztek, mint Stoltenberg, vagy a bájgúnár cseh köztársasági „vezényelje” hadba a magyar honvédséget… Ezek a f@szopók még soha, semmilyen csatát nem nyertek meg, még hadgyakorlaton sem! Azért, pedig, hogy megfelelő légi támogatás nélkül, offenzívába kényszerítettek egy hadsereget a Világ egyik legerősebb hadseregével szemben – ami önmagában sokat elárul a katonai „kvalitásaikról”- remélem, majd nemzetközi hadi törvényszék előtt felelnek, ha vége lesz a háborúnak…
mirti
2023-12-11 at 18:01
ez is valami soros keltetőben kelt ki….ott terem az ilyen barom!
Orientál
2023-12-11 at 18:01
Karel Rehka az akkor atomháborúhoz vezet de akkor te is elpusztulsz.
mirti
2023-12-11 at 17:54
néhány nap és szar sem lenne belőletek…hülye!
T.rex
2023-12-11 at 17:41
Miről beszélsz te nagyon hülye?Putyint elakarjátok tenni láb alól? Sikerülni fog,ha ilyen állatságokat nyilatkoztok,belehal a röhögésbe! Amikor a bolha köhög…
Patrióta
2023-12-11 at 17:36
Ezeknek elment az esze …. Most már tuti, hogy nem az oroszok, ha nem ezek a mocsadékok akarnak, s fognak háborút indítani …..
Matu
2023-12-11 at 17:35
Döbbenten figyelem, ahogy felelős vezető embereknek milyen nagyon alacsony a valóságérzete. Oroszország jelenleg gyakorlatilag a teljes nyugattal háborúzik és elég jól bírja. Sőt! Van ereje és képessége fejlődni is. Mit gondol vajon a cseh főember, meddig lenne képes Csehország egy totális háború esetén talpon maradni? Órákig? Vagy csak percekig? Mert ugye, ha Csehország háborúzna Oroszországgal, az egyben egy totális világháborút jelentene, hiszen a NATO állna háborúban Oroszországgal, amelyiknek szintén vannak szövetségesei…és így tovább…Ráadásul az oroszoknak tényleg vannak atomfegyvereik, ami ugye a cseheknek nincs. Szóval? Mire készül? Vagy csak blöfföl? Vagy valójában nagyon is tele a nadrág?
Sarolta
2023-12-11 at 17:35
Megvigasztalta a cseheket kezdhetik lehordani a pincébe a váltoruhájukat és a fél konyhát.
Minket is meggondolkoztat.
Hesslerezredes
2023-12-11 at 17:25
Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a cseh vezérkari főnök megőrült.
Sőt! tuti biztos vagyok benne.