Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is – közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
N(igel). Casey (nagykövet) figyelmeztetést kapott, hogy a brit fegyvereket Oroszország területén alkalmazó ukrán csapásokra válasz lehet bármely brit katonai létesítmény és haditechnikai eszköz Ukrajna területén és a határain túl
– hangzott a közlemény.
Az orosz külügyminisztériumba bekéretett misszióvezetőt arra szólították fel, gondolkozzon el, milyen katasztrofális következményekkel járnak elkerülhetetlenül London ellenséges lépései, és hogy kapjanak a leghatározottabb és a legegyértelműbb módon cáfolatot David Cameron brit külügyminiszter “harcias és provokatív kijelentései”.
A nagykövetnek a moszkvai tájékoztatás szerint “keményen” felhívták a figyelmét arra, hogy Cameronnak az Oroszországra mérendő csapásokra vonatkozó “ellenséges kirohanása” ellentmond London korábbi álláspontjának, miszerint a nagy hatótávolságú rakétákat semmilyen körülmények között sem vetik be Oroszország területe ellen.
Ezzel a Foreign Office vezetője dezavuálta ezt az álláspontot, és országát de facto a konfliktus egyik tényleges részeseként ismerte el
– hangsúlyozta az orosz külügyminisztérium.
Forrás, fotó: MTI
Magyarán szólva
2024-05-12 at 23:31
A de facto se magyar szó, és azt gondolom, hogy ha magyar olvasóközönségnek ír valaki, es nem csak az értelmiségi rétegnek, akkor utàna kellene néznie az idegen szavak magyar megfelelőjének.
Tudom, hogy ez plusz feladat és több energiát vesz igénybe, de ha azt akarjuk, hogy a drága kincsünk, a magyar nyelv ne morzsolódjon fel a globalizáció okozta buldózer gépezete által, és, hogy a jövő magyar nemzedéke még tudjon magyarul írni, olvasni és beszélni, akkor meg kell tennünk ezt az erőfeszítést.
Én még a régi kommunista időkben jártam iskolába és mondhatom, hogy jó volt akkoriban az oktatás. Nem külföldi, hanem a sok területen kiválóbb magyar egyetemeken tanultuk meg még a szakszavakat is magyarul!!! Sajnos, amióta külföldi egyetemekre járnak tehetséges fiataljaink, azóta érezhető egy bizonyos sznobosodás, ami miatt idegen kifejezéseket használnak, vagy, még rosszabb!! Esetleg nem is tudnak magyarul minden szót! Ez az újságírók eseteben különösen ciki…
Magyaràn szólva
2024-05-12 at 22:59
Közlöm a cikk írójâval , hogy a « dezavuàlta « nem magyar kifejezés !!!
Édi
2024-05-10 at 12:42
Cameron már csak a régi sikereiből élő színművész szánalmas erőlködése.
bressa
2024-05-07 at 18:03
Ezek a mindent tudó nagyképű nyugatiak csak azt szajkózzák: oda tudunk lőni! A féligazságok bajnokai! Ha visszalőnek akkor mi van????
Lacus
2024-05-07 at 05:37
A barom brit eddig még nem harcolt az Orosz ellen így nagy lesz a pofáraesés. Ti. ezzel a húzásukkal a franciákhoz hasonlatosan a NATO védernyője már nem vonatkozna rájuk. Majd észhez térnek mint a japánok anno, ha rom és egy olvadt ócskavas lesz a tornyaikból. Remélem maradt még annyi normális keresztény fehér ember, aki észhez téríti ezeket a barmokat.
Ungarn über alles !
2024-05-06 at 18:49
helyes a bőgés Oroszlán(y) !
ha a büdös angolnak van pofája beleugatni más országok ügyeibe
akkor majd a saját bajukkal is kell foglalkozniuk
(a Medve az nem ugat, hanem karmol !)