Pesti Srácok

Oroszország ukrán energetikai létesítményeket támadott hajnalban

Oroszország ukrán energetikai létesítményeket támadott hajnalban

Oroszország három ukrán térségben támadott energetikai létesítményeket szombaton, legalább egy ember megsérült – közölte Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter.

Az energiaügyi miniszter azt mondta, az orosz csapások a közép-ukrajnai Dnyipropetrovszk régiót, valamint Lviv és Ivano-Frankivszk nyugati térségeit célozták. Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk megye kormányzója Telegram csatornáján közölte, hogy Dnyipróban és Krivij Rihben megsérült több energetikai infrastrukturális létesítmény és több helyről tüzet is jelentettek, Krivoj Rohben pedig jelenleg fennakadások vannak a vízellátásban. Hozzátette, hogy az ukrán légvédelem 13 orosz rakétát lelőtt hajnalban.

A DTEK, Ukrajna legnagyobb magánenergia-vállalata azt közölte, hogy négy hőerőművét érte támadás, több berendezésben komoly károk keletkeztek, a támadás következményeinek felszámolása jelenleg is tart. A cég szerint a hajnali támadásnak voltak áldozatai is, de erről más részleteket nem közölt. Ukrajna hőtermelésének mintegy 80 százalékát és vízenergia-kapacitásának 35 százalékát veszítette el az orosz invázió kezdete óta. Az elmúlt hetek enyhe tavaszi időjárása ellenére az országban villamosenergia-hiány alakult ki, a kormánynak több térségben ütemezett áramszünetet kellett bevezetnie, és külföldről kellett importálnia áramot.

Forrás: MTI; Fotó: Telegram (füst száll Krovoj Roh felett)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.