Elküldte a hivatalos meghívót Svájc több mint 160 delegációnak a június közepén Ukrajna kérésére tartandó békekonferenciára – jelentette be a berni külügyminisztérium csütörtökön. Az ukrajnai háború „igazságos és tartós” lezárása érdekében szervezett békekonferenciára állam- és kormányfőket várnak június 15-én és 16-án a Luzern melletti helyszínre – áll a tárca közleményében.
Hozzátették azt is: „ezen a ponton” Oroszország nem szerepel a meghívottak között. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csúcstalálkozó platformként szolgál majd annak megvitatására, hogy miként lehet Ukrajna számára átfogó, igazságos és tartós békét teremteni az ENSZ Alapokmányával és a nemzetközi joggal összhangban. A csúcstalálkozóra meghívott valamennyi állam bizonyította elkötelezettségét ezen elvek mellett.
Biztos vagyok benne, hogy a világ minden békeszerető országa érdekelt a csúcstalálkozón való részvételben, mert annak jelentősége messze túlmutat Ukrajnán. Minden nemzet globális szerepéről, valamint a nemzetközi jog és a békés egymás mellett élés valódi tiszteletben tartásáról szól az egész világon. Ezek a közös szabályok, amelyeket az ENSZ Alapokmánya rögzít, minden nemzetet megvéd a támadástól és az erőszaktól. Ezért közös globális felelősségünk, hogy ezt ne csak szavakkal, hanem valódi tettekkel védjük meg. Erről szól az első svájci békecsúcs
– fogalmazott Zelenszkij.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins
pm
2024-05-06 at 18:09
Semmilyen jele nincs annak hogy a “nyugat” részéről bármilyen békét is fontolgatnának.
Tények
2024-05-05 at 17:35
CSAK FŐBELÖVI OTT A GECIT VALAKI
vélemény
2024-05-05 at 14:25
Bolygónk tönkretételére szerkesztett matrix részeként kiválóan szolgálja a társadalmak hergelését.
Szembekötősdi játék, agymosott celebek részvételével.
Feleslegesen elherdálandó, ráfordítandó javak, amelyeket a világ éhezőihez kellene inkább eljuttatni.
Ilyenkor nem kerül számszerüsítésre az utazgatásokkal járó lég- és környezetszennyezés ugyanúgy, mint az un, klímakonferenciák szemináriumain résztvevő több ezres propagandista esetében.
csakafidesz
2024-05-05 at 03:18
Matu 2024-05-03 at 10:52
Valóban nincsen 160 érintett fél. Tehát pl. Burundi meghívása a szállodásoknak és a büféseknek hoz hasznot, egyébként haszontalan dolog.
csakafidesz
2024-05-05 at 03:14
Ez egy vicc! Hogyan lehet úgy békét kötni valakivel, hogy meg se hívjuk a béketárgyalásra? Erre még akkor is meghívják, sőt meg is hallgatják[!] az érintett felet, ha az a “béke” tulajdonképp egy súlyos diktátum, mint amilyen Trianonban volt a velünk kötött “béke”.
Annonim
2024-05-04 at 19:51
Komolytalan az egész. Az érintettet nem hívták meg. Nem volt senki,aki rendre intette volna ezt a zabolátlan pöcs zongoristát? A nornàlis népek mind elítélik,hogy Oroszországot nem hívták meg. Ott lenne a helye,ugye usenka ?
Tények
2024-05-04 at 17:47
AZ UKRÁN GECILÁDA PIANISTÁT BE SEM ENGEDNÉM SVÁJCBA!
BÉKETÁRGYALÁS MINDKETTŐ NÉLKÜL?
HOGYAN LEHETNEK A SVÁJCIAK ILYEN IDIÓTÁK?
CSAK A NAGY LOVÉT AKARJÁK A TÁRGYALÁS KÉPVISELŐITŐL A HOTELOKRA, MEG A NAGY ZABÁLÁSOKRA.
Volo
2024-05-04 at 10:43
Vologyka nem tűrte hogy egy zöld patkány betiltsa a muszkak beszédét és a terorizalasokat
halacska
2024-05-04 at 08:48
Ez inkább Oroszország leválasztási kísérlete a globális Dél-ről. Mennek a személyre szabott zsarolasok, fenyegetések, édesgetések, ajánlatok.
Ez vegytiszta érdekpolitika, szemben a cikkben jelzett ilyen-olyan, valójában semmibe vett ÉRTÉKEK-kel…
sorry
2024-05-03 at 20:36
160 országot várnak. Teljesen felesleges ez a konferencia. Csak az ökológiai lábnyomuk szennyezi a környezetet. Mennyi kerozin ég el minden haszon nélkül! Passzírozzák a sz@rt, hiszen mindenki ismeri zselé és az oroszok álláspontját. Változtatni egyik sem fog. Állítólag ezek értelmes emberek. Kérdem én akkor milyen az ostoba?
Talán ha a frontvonalra szervezik a konferenciát akkor nem jött volna össze 160 ország!
Dzsoszer
2024-05-03 at 17:10
Biztos egymással akarnak kibékülni, ezért nemhívták putyint.
chatillon r
2024-05-03 at 13:34
megszokták az első és a második világháború után nyugaton hogy azt csinálnak amit akarnak a legyőzöttekkel. csakhogy oroszország nincs legyőzve és nem is lesz. ezért békekonferenciásdit játszani, majd diktátumokat adni az oroszoknak nevetséges bohóckodás, szerepzavar. jó lenne már ha észhez térnének, nehogy az atombombák térítsék őket észre. bár szerintem ezek még azoktól sem térnének észhez
istvan
2024-05-03 at 11:12
Remélem mi is ott leszünk a koferencian, és elmondjuk, hogy mar eddig is milyen fenyegetések és atracitasok értek minket a hoholok részéről! Európaval kapcsolatban is elmondtak , hogy ukranosítani fogjak és, hogy övék lesz a legerősebb hadsareg a Európaban. Ezt aztan mindenki úgy érti ahogy akarja, de én nyilt fenyegetésnek érzem!
Matu
2024-05-03 at 10:52
Nem a háborúzó feleknek kellene tárgyalniuk a megkötendő békéről…? Például Burundinak mi a f.. köze van hozzá?
Béke galamb
2024-05-03 at 09:01
Minszki megállapodás betartása sokkal olcsóbb volna. Egy kerek asztalnál ezt könnyen meg tudják tárgyalni.
Ez persze beismerése annak, hogy hibás döntés született.
K
2024-05-03 at 07:26
A fenti cikkből idézve” Oroszország nem szerepel a meghívottak között.”….:
–Ennek ellenére én úgy tudom, hogy igenis kaptak meghívót, csak nem fogadták el.
—Így amennyiben ezt a “konferenciát” megtartják, úgy Svájc tovább mélyíti a “SEMLEGES STÁTSZTÓL” való totális elszakadását ami már régóta tart.
János
2024-05-03 at 07:22
“az ENSZ Alapokmánya rögzít, minden nemzetet megvéd a támadástól és az erőszaktól.”
Megalakulása óta az ENSZ erre képtelen volt❗❗❗
Gittegylet, mely az őt leginkább finanszírozók (USA) érdekeit védi.
😠😡🤬🤮
Štefan Karácsony
2024-05-03 at 03:21
Ami a nyugat mond, azt mind az Orwell “1984” című könyv logikája alapján kell értelmezni, ami azt jelenti, hogy ez a békekonferencia valójában egy háborúkonferencia!
Perszehogy nem hívták meg Oroszországot, mert ha felszólalna, akkor azt a liberálfasiszta médiában le kellene hozni s az meg plúszer volna mind a két esetben- ha közlik, ha nem!
Szlovákiából…..
ezazöld
2024-05-02 at 23:43
csak a világ barmai szopják be hogy egy ilyesmi lehet békonferencia.Valójában az Oroszország elleni agresszió kiterjesztéséről lesz szó.Az usa európaiakkal akarja megvédetni az ukrajnai gyarmatát és még további területeket megszállni,illetve az orosz tengeri kijáratot mindenáron el akarja foglaltatni.
Vízöntő
2024-05-02 at 22:25
Sunyi hálót próbál szőni a beugratott államokkal. Ezért köti a kétoldalú védelmi szerződéseket is, így vonná be őket a következő háborúba amelyeket viszont már a szerződésekbe beugró államoknak kellene majd elindítaniuk?
Zelenszkij nem akar tárgyalni, diktátumot akar 160 államra hivatkozva!
Patriot
2024-05-02 at 22:08
Majd ha azt olvassuk , hogy az összegyűlt 160 ország kivágta a konferenciáról a nácizsidót mint a taknyot, akkor lehet elkezd érdekelni mi folyik ott.
aladin
2024-05-02 at 21:46
ukrajna ezt a háborut elveszitette, most odeszát a tengeren nem lesz takarmány szálitás esetleg lovas kocsival mert lassan benzin sem lesz. Zelenszkij most várja hogy amerika elküldje a fehér zászlót. Zelenszkij készül a menekülésre mert ezt a bukást nem uszhatja meg szárazon, maga az ukránok fogják kinyirni a sok ukrán áldozatok és az ország tönkretétele miatt.
odu
2024-05-02 at 21:28
A 160 delegácija mondjuk tíz fővel számolva 1600 ember az összeröffenés mondjuk tarcson egy hétig, nem elveszettek ezek a svájci szállodaipari market ingesek, a síelési hotszezonyba nem rossz.
Tények
2024-05-02 at 20:21
HOGYAN LEHETNEK A SSEMLEGES” SVÁJCIAK ILYEN MOCSKOK?
mirti
2024-05-02 at 19:08
ez a háborus bűnöző jól betanulta a globalista maszlagot !…..köszönő viszonyban sincs a valósággal!
K
2024-05-02 at 16:28
-Úgy néz ki hogy a “zongorista” már az ENSZ-t és Svájcot is felhasználja területszerző háborúihoz (Krim, Donbasz, stb.).
Bandi
2024-05-02 at 16:20
A megszokott nyugati típusú “békekonferenciákhoz” elég egy oldal, a nyertesé. Azonban a ruszkik eddig nem vesztették el a háborút, sőt … Így meglehetősen röhejes ez a konferenciázgatás (ahol nyilván azok véleménye egyáltalán nem lesz releváns, akik a valóságot érzékelik).
De legalább megalapozhatnak a versaillesi-hoz hasonlóan még egy világháborút, a számát meg ráérnek meghatározni később.
Ungarn über alles !
2024-05-02 at 15:39
akkor az mi is lesz ? juniális jambori? …merthogy több értelme nincs, az oroszok meghívása nélkül
az hogy ebbe az egész cirkuszba így belementek a sviccerlandiak, csak azt bizonyítja, hogy ugyanannyi eszük van, mint a lila tehenüknek !
(köp-köp-lapoz-azután megint köpköd)
Annonim
2024-05-02 at 15:37
Hogy gondolják Oroszország nélkűl a Béke konferenciát? Mégis ki volt az ” okos ” aki ezt kitalalta. Úgy gondolom,hogy ezeknek.elment az eszük,nem tudják mit csinálnak. A hajcihő feleskeges.
Csak_úgy
2024-05-02 at 15:21
Oroszország nélkül.. de, talán nem kellett volna kiprovokálni a háborút és népírtást elkövetni Dombaszban 2015-től és betartani a békés egymásmellett élés szabályait, mintha fordítva ülnének a béke pacin. Annak az ukrajnának követelnének jogokat, békét, szuverenitást akikbe egy csepnyi emberség sem szorult szélsőséges ideológiájuk rabságában. Oroszország felszabadítja őket 10 éven belül ukrajna Oroszország része lesz, 1 cm-t sem hagy a jelenlegi ukrán területekből a Natonak és Amerikának. 160 ország előtt el lehet mondani hogyan kezeli ukrajna a Kárpátalján élő magyarokat, erről kellene ott beszélni és semmit alá nem írni és elfogadni.
Zsombori Árpád
2024-05-02 at 15:16
Nekem dereng egy hasonló “Békekonferencia”/Békeszerződés, megrendezése, több mint, 100 évvel ezelőtt, ahová az egyik főszereplôt (akinek a sorsáról döntőttek), nem hìvták meg csak az “eredmény hirdetésre”, amit ha nem fogad el felszámolták volna teljesen. Ez Magyarország volt és a konferencia/tárgyalás,BÉKEDIKTÁTÙM- ként ért véget.
Ùgy néz ki, hogy most, az akkori Magyarország szerepét Oroszország számára “osztották” ki!
Lehet, hogy “keményeb diò” lessz, mint Magyarország!
Már csak azért is, mert azòta eltelt több mint 100 év és Oroszországot, még senkinek sem sikerült “leìrni” csak ùgy!
Nehogy “ez a harc legyen a végső” az emberiség számára!
Kicsit ùgy tűnik, mind a Sztalingrádi csata, oroszok nélkül.
ViAM
2024-05-02 at 15:14
Ez olyan, mintha a válóperi tárgyalásra az egyik fél nem kapna értesítést és nélküle döntenének.
Faszagányos kacagányos
2024-05-02 at 15:06
Nyilván egymással majd békét kötnek – az oroszok meg szétkúrják az ukránok hülye fejét – béke nélkül.
Ki van ez tanálva kérem!
Csak kacagok
2024-05-02 at 14:58
Kihirdetik, hogy Oroszország vesztett?
Locksmith
2024-05-02 at 14:46
A xar habosítására készülnek!
Békekonferencia csak a két (vagy három) békétlen fél bevonásával lehetséges. Ha egyik felet ebből kihagyják az csak gittrágásnak felel meg.
Esetünkben inkább a két fegyvertárs békétlenségi szervezkedését látjuk a közös ellenséggel szemben, mintsem béke konferenciát. Várhatóan karácsonyi adomány gyűjtő ládák is szerepet fognak kapni, és a bevételt a béke nagyobb dicsőségére fegyverekre fogják fordítani. 160 delegációnak?!? lett kiküldve? Ebből vajon mennyi a soros NGO?Miért nem országnak? Ja, és csak kiküldve? Mennyi fogja kukába vágni? Egy biztos, hogy a yenki csicskák mind ott lesznek. Nekik(beleértve magunkat is) kötelező, mint a rendszer váltás előtti majális. A független országok ezt le fogják xarni!
UFF