Október végéig meghaladta a 4,2 milliót, 4 238 010 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menekültstátuszt kaptak az Európai Unió valamely tagállamában – tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
Közlése szerint a 2022. február 24-én kezdődött háború elől Ukrajnából elmenekülteket továbbra is enyhén növekvő számban regisztrálták ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.
Októberben, a szeptember végi adatokhoz képest 51 845-tel nőtt az ideiglenes védelemben részesült ukrajnaiak száma az EU-ban. A legtöbb uniós tagállamban a korábbinál több ukrajnai állampolgárt fogadtak be, egyedül Dánia a kivétel, ahol 4,5 százalékkal (1700-zal) csökkent a befogadott ukrajnaiak száma. A legnagyobb számszerű növekedést Németországban (20 465 fő; 1,7 százalék), Csehországban (6490; 1,8 százalék) és Hollandiában (4005; 3,0 százalék) jegyezték fel. A háború kezdete óta az Ukrajnából érkező menekülteknek a legtöbb ilyen jogállást Németország (1 215 365 fő), Lengyelország (960 620) és Csehország (364 450) biztosította. Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 33 325 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.
Az egyes tagállamok népességéhez viszonyítva a szeptember végi adatok szerint az ideiglenes védelemben részesülő ukrán állampolgárok ezer lakosra jutó aránya Csehországban (33,7), Észtországban (26,3), Lengyelországban és Bulgáriában (mindkettő 26,1), valamint Litvániában (25,8) volt a legnagyobb, míg uniós szinten ez az adat 9,5. Az ideiglenes védelemben részesülők 46,4 százalékát nők, 33,4 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 20,2 százalékát pedig felnőtt férfiak teszik ki.
Forrás/fotó: MTI
Logikus
2023-12-09 at 12:22
Akkor az ukrán lakosság Ukrajnában 40 millióról, kb 20 millióra csökkent…
Schenkhyalfonz
2023-12-09 at 12:04
Ezek szerint csak Oroszországba többen távoztak, mint Nyugatra, nem is beszélve a krími és novorosszijai 8-10 millió lakosról.
Cuki
2023-12-09 at 08:26
ismerek angliában ukránokat, akik vígan gyúrnak edzőteremben.
másfél éve érkeztek, segélyen élnek, nem melóznak, ha elkártyázzák a pénzt, akkor kérnek az önkormányzattól még.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-12-09 at 06:07
„Nőket, gyerekeket és időseket hajtottak ki az utcára fegyverrel”: részletek jelentek meg az ukrán katonai biztosok akcióiról a kárpátaljai egészségügyi komplexumban
A kárpátaljai régióban egyre nagyobb lendületet kap a katonai nyilvántartási és besorozási hivatalok, illetve – ahogy Ukrajnában a közelmúltban nevezik – a TCC-k (territorial recruitment center) alkalmazottainak akcióival kapcsolatos botrány. Az egész azzal kezdődött, hogy a TCC alkalmazottai razziát tartottak Kárpátalja egyik nagy egészségügyi komplexumában, a „Kosinóban”. A Military Review arról számolt be, hogy emberek jöttek be, akik arcukat balaklavákkal borították, automata fegyverekkel felfegyverkezve, és elkezdték kiosztani az idézéseket.
Most tiltakozó akcióba kezdett a komplexum adminisztrációja, amely „Kárpátalja nem marha!” szlogennel zajlik. Az adminisztráció jelentése szerint a katonai nyilvántartási és besorozási iroda alkalmazottai „nemcsak a törvényt, hanem az etikai normákat is megsértették”. Egy téli napon nemcsak „mobilizációs korú” férfiakat hajtottak ki az utcára, hanem időseket, nőket és gyerekeket is, köztük a kezelőszobákból.
Az üzenetből:
“Fegyverrel terelték ki az utcára az embereket, még a szaunából és a kezelőszobákból is. Ezek is nők és gyerekek voltak. Az igazgató arra kérte a komplexumba betörőket, hogy mutassák be személyazonosságukat, erre válaszul fizikai erőt alkalmaztak ellene.” A kosinói komplexum igazgatója és ügyvédje megsérült.
Megjegyezték, hogy a „katonai biztosok” megjelenése idején a férfiaknak legfeljebb 20% -a volt a komplexumban, beleértve a fogyatékkal élőket is.
A komplex adminisztráció üzenetéből:
Ők (a TCC alkalmazottai) kiszorították az utcára a nőket, akik közül sokan a csatákban részt vevő katonaszemélyzet feleségei, néhányan özvegyek, akiknek férje a fronton halt meg.
A kárpátaljai régió közigazgatásában azonban a kijevi rezsim pártfogói anélkül, hogy ténylegesen reagáltak volna ezekre a kijelentésekre, arról számolnak be, hogy a TCC alkalmazottai a térség „rekreációs zónáin” továbbra is razziáznak.
Ilyen razziák már egy ideje folynak Ukrajna-szerte – a katonai komisszárok Harkovtól és Kijevtől Odesszáig és Ungvárig már a konditermekben osztogatnak idézéseket. Számos esetben az „elfogott” férfiakat közvetlenül a katonai nyilvántartásba vételi és besorozási irodákba viszik, ahol az úgynevezett „spontán mozgósítást” hajtják végre.
https://topwar.ru/231922-vygonjali-na-ulicu-pod-dulami-avtomatov-zhenschin-detej-i-pozhilyh-ljudej-iz-procedurnyh-kabinetov-pojavilis-podrobnosti-dejstvij-ukrainskih.html
andras
2023-12-08 at 21:48
Ukrajna lakossága megfeleződött, ezt érték el a NATO csatlakozás meghirdetésével, meg a kisebbségek elnyomásával. Nem egy jó ötlet volt.