Pesti Srácok

Horváth József: közelebb került egy kiszélesedő háború lehetősége

Horváth József: közelebb került egy kiszélesedő háború lehetősége

Ha Lengyelországba atomtöltet hordozására alkalmas eszközöket telepítenek, az lengyel részről elrettentő erő is lehet, orosz szempontból pedig célponttá teheti Lengyelországot – mondta az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában. Horváth József szerint "egyik fél magyarázata sem jó; ezzel a térségünk vált veszélyesebbé".

A háború kiszélesedésének veszélyére vonatkozó felvetésre a szakértő azt mondta:

Hozzátette: az amerikai és az orosz fél eddig "bizonyos mértéktartásról" tett tanúbizonyságot, és a két fél között a klasszikus diplomáciai csatornákon túl azért folyamatos a kapcsolattartás, a párbeszéd, ami kikerülhetővé teszi az eszkalációs spirált. Az amerikai katonák Ukrajnába érkezésével kapcsolatban Horváth József azt mondta, ezzel kivédhető az a vád, hogy az Egyesült Államok úgy ad fegyvert Ukrajnának, hogy azok sorsát nem ellenőrzi; ez a mostani bejelentés is inkább erről szól.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg a szakértő, ugyanakkor úgy véli, hogy az Európai Unió sem gazdaságilag, sem katonailag nincs felkészülve: egy szárazföldi támadás esetén 1, maximum 3 hétig tudnának ellenállni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.