világháborús veszély
A krími hidat felrobbantani nem kell félnetek jó lesz
Igen, így központozás nélkül, csak itt nem Merániai Gertrúd a célpont, hanem Európa békéje és jövője. A baj csak az, hogy Olaf Scholz, a németek "karakán" vezetője sem használ írásjeleket, sőt, az általa elhangzott mondatok is nehezen értelmezhetők. Pedig ez aztán botrány a javából, hiszen ismert: az oroszok olyan beszélgetést hallgattak le, amelyben a német légierő tisztjei a Krími híd felrobbantásáról értekeztek, és állítólag azon morfondíroztak, hogy hogyan lehetne ezt úgy kivitelezni, hogy ne utaljon semmi a német érintettségre. Ha Scholz nem tudott róla, az a baj, ha igen, az talán még nagyobb baj. A maradék tekintélyének azonban nem tesz jót az ügy, ahogy a teszetosza reakciója sem, a káoszt pedig tovább erősíti, hogy egyes német politikusok ezt az ügyet arra használták fel, hogy elítéljék Scholzot, amiért nem küld katonákat Ukrajnába. Most akkor mit akartok, srácok, tényleg háborút? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.