Pesti Srácok

Macron nem áll le, már nyíltan a közelgő világháborúról beszél

null

Az orosz–ukrán háború is szóba került azon az online kampányeseményen, amely során Emmanuel Macron francia elnök kérdésekre válaszolt. Az államfő azt mondta, reméli, hogy a francia csapatoknak nem kell közvetlenül részt venniük az orosz–ukrán háborúban, leszögezte ugyanakkor, hogy valószínűleg eljön egy olyan pont, amikor Oroszország túlságosan is előrenyomul Ukrajnában, akkor pedig a nyugati erőknek kell beszállni a háborúba.

Emmanuel Macron igyekezett a béke őrének beállítani magát, majd – ennek ellentmondva – megjegyezte:

Emmanuel Macron már hetek óta a háborús narratívát erőlteti. A francia elnök volt az, aki először mondta az uniós tagállamok vezetői közül, hogy nyugati katonákat kell Ukrajnába küldeni a háborúba.

– fogalmazott februárban Macron.

A francia elnök mindent elkövetett az utóbbi hónapokban, hogy Európát belehúzza az orosz–ukrán háborúba, ezzel egyben a világháborút is kirobbanthatja. Olaf Scholz német kancellárt egyelőre nem sikerült meggyőznie, de nemrég talált valakit a holdudvarban, aki elvégezheti a piszkos munkát.

Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP Pool/Michel Euler

PestiSracok facebook image