papp lászló polgármester
Lázár János bejelentette, hogy új jegyterméket vezetnek be és bérleteket szüntetnek meg
Debrecenben, a polgármesterrel, Papp Lászlóval közös sajtótájékoztatóján jelentette be Lázár János építési és beruházási miniszter, hogy 14 év alatt, 65 év felett mindenki számára díjmentes lesz a közösségi közlekedés, valamint 2024. március 1-től minden bérlet megszűnik a vármegye- és országbérleten kívül, emellett új jegyterméket vezetnek be, a napi kedvezményes jegyet.Végre elkészült a görbeházi csomópont is
Elkészült az M3-M35 autópálya görbeházi csomópontjának fejlesztése, aminek eredményeként a két szomszédos nagyváros, Debrecen és Nyíregyháza immár mindkét irányból közvetlenül autópályán is elérhető - közölte a beruházás átadásán az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) magasépítésért felelős helyettes államtitkára pénteken.Debrecen polgármestere elfogadhatatlannak nevezete, hogy a környezetszennyező cégekkel a kormányhivatalok szerződéseket kötögessenek
A veszélyhelyzeti kormányrendelet visszavonását kéri a kormánytól Debrecen polgármestere.A debreceni Nagyerdő lett Magyarország legszebb erdeje
A debreceni Nagyerdő nyerte el a Magyarország legszebb erdeje címet az Agrárminisztérium által indított internetes szavazáson. Nagy István miniszter hétfőn adta át az erről szóló elismerő oklevelet Debrecenben Papp László (Fidesz–KDNP) polgármesternek és Hidas Tibornak, a Nagyerdőt működtető Nyírerdő Zrt. vezérigazgatójának.Debrecenben balhézik a Momentum – Elállták a polgármesteri iroda bejáratát! (Frissítve, videó)
Úgy tűnik, a Momentum tagjai nagyon nehezen viselik a debreceni kánikulát és behúzódtak végre az árnyékba. Ezzel csak az a baj, hogy éppen a polgármesteri iroda ajtaját állták el a szokásosan kontraproduktív ötletükkel. Most éppen népszavazást szeretnének kicsikarni. Különösen izgalmas a "méreggyár" kifejezés, mint innováció!Menczer Tamás: minél több logisztikai vállalkozás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb az ország
Minél több logisztikai vállalkozás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb az ország – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben.Debrecenben újraindul a panelfelújítási program
Debrecenben újraindítják a már korábban sikeres panelfelújítási programot: az energiahatékonyság javítását szolgáló programra az idén 500 millió forint keretösszeget biztosít a város saját bevételeiből - jelentette be a cívisváros polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.Soros György fizeti a debreceni akkumulátorgyár ellen hergelőket
A teljes magyar balliberális sajtót bejárták azok a felvételek, amelyeken politikusok hergelik a debrecenieket, vagy éppen aktivisták üvöltöznek a közmeghallgatásokon. A megmozdulások mögött felbukkant egy egyesület is, amely – mint kiderült – Soros Györgytől is kapott pénzt. Ezt maga az egyesület alelnöke ismerte el a Mediaworksnek.Szijjártó: a debreceni BMW-beruházás újabb esély a gazdasági recesszió elkerülésében
A BMW akkumulátor-összeszerelő üzemet is létrehoz épülő debreceni gyárában, a projekt összértéke így eléri a 800 milliárd forintot, és ezzel Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a hajdúsági városban.Ajánljuk még