Soros György nyitott határok politikája mellett kampányol a milliárdoshoz köthető portál, a Project Syndicate legújabb cikke. A...
A magyar származású amerikai milliárdos spekuláns, Soros György alapítványa által támogatott Alliance Citoyenne nevű álcivil szervezet, amely...
Csak ebben a választási ciklusban és csak az amerikai politikai színtéren 52 millió dollárt költött már politikai...
Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a polgárháború szélére sodródott az Egyesült Államok a George Floyd halálát...
Magyarország kiállását hangoztatta Izrael tisztességes és kiegyensúlyozott nemzetközi megítélése mellett a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Jeruzsálemben, a...
Ahogyan arról már a kora reggeli órákban beszámoltunk, a New York Times (NYT) többségi tulajdonosa, az Ochs-Sulzberger-család...
Faji egyenlőség címszó alatt Soros György és galerije újra milliószámra önti vagyonát a radikális baloldali szervezetekbe. A...
Sem az eddig kormányzó szociáldemokraták, sem a jobboldali ellenzék nem tud önállóan kormányt alakítani Észak-Macedóniában – ez...
Soros György zászlóshajójának, a Nyílt Társadalom Alapítványoknak (OSF) vezetője bejelentette, hogy világméretű, mindenre kiterjedő reformok bevezetését várja...
Tényleg igaz, hogy a vírus miatt tüntetnek Belgrádban? Ezt a kérdést is feltettük vendégeinknek az R56 Sörözőben...
Áll a bál a Balkánon, Aleksandar Vučić megnyerte a választásokat, az elégedetlenek pedig azonnal kimentek tüntetni a koronavírus ellen....
Soros Nyílt Társadalom Alapítványa olyan szervezeteknek ajánlja fel a pénzt, amelyek a “faji egyenlőségért” küzdenek (értsd: olyanokat...
Az erőszak egyre inkább diadalmaskodik a józan ész felett Nyugaton. Néhány amerikai városban járva egy szentpétervári matuzsálemet...
Soros György amerikai tőzsdespekuláns mindent megtesz azért, hogy Donald Trump amerikai elnököt ne válasszák újra novemberben. A...
Ha vörös báró, akkor Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő meggazdagodása éles látlelete annak, hogy a rendszerváltás után...
Az újbudaiak egy szörnyen abszurd rémálomba csöppentek 9 hónapnyi DK-s kormányzást követően. Polgármesterük Hitlert élteti, majd úgy...
Kiköthet Szicílián, Porto Empedocle kikötőjében az Ocean Viking civil hajó, miután megkapta az ehhez szükséges engedélyt az...
Úgy tűnik, saját magát rúgta tökön a teljes Soros-hálózat azzal, hogy uniós segédlettel megfúrta a magyar tranzitzónákat....
Az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben kibontakozott és jelenleg is megfigyelhető össztársadalmi nyugtalanság mögött a hagyományos értelemben...
Sátortábort alakítottak ki Párizs központjában kiskorú migránsok, így akarják elérni, hogy nagyobb támogatást kapjanak a kormánytól. A...
Több mint 700 millió forintot fordít a közeljövőben a független újságírás támogatására Civitates nevű programja keretében az Európai Alapítványok Hálózata (NEF). A szervezet fő szponzorai között találjuk a Soros-féle Nyílt Társadalom...
George Floyd haláláért végső soron az európaiak a felelősek az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa (UNHRC) szerint. A...
Az 1990. április 8-án alapított Nemzetközi Újjászületés Alapítvány (International Renessaince Foundation, avagy Mizsnarodnij Fond Vidrodzsennya) eddig több,...
Még tombol az antifa fémjelezte Black Lives Matter (BLM) szerte a világban, de az élvezeteket halmozandó, rövidesen...
A társadalom azt várja el a kormánytól, hogy átlátható legyen a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) működése –...
Komoly szervezeti háttér mozgatja a szélsőbalos, anarchista Antifa terroristáit, akik persze bőszen tagadják még azt is, hogy...
A magyar embereknek joga van tudni, hogy mely civil szervezeteket és kik pénzelnek külföldről – mondta Hollik...
Az „Európa kapujaként” emlegetett országot már hosszú idő óta komoly belső etnikai és politikai feszültségek teszik instabillá,...
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Pikó András VIII. kerületi ellenzéki polgármester csak szavakban és kampányüzemmódban az átlátható...
Hivatali visszaélés miatt első fokon hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy szkopjei bíróság Katica Janeva volt észak-macedón...
„Tegyük együtt újra naggyá a nyugati civilizációt” – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója az egyik...
Soros Györgyöt a liberálisok folyamatosan próbálják jóságos öregúrnak, egy igazi filantrópnak előadni. Mi azonban tudjuk, hogy ez...
Nyilván, csak véletlenül kerülte el a máskülönben mindig éber honi forradalmár sajtó figyelmét az a titokban rögzített...
Kásler Miklós március 17-én adott utasítást a kórházaknak, hogy a kapacitásuk felét készítsék elő a fertőzöttek ellátására,...
Soha nem látott méreteket öltött a rendőrellenesség az Egyesült Államokban George Floyd halálát követően. Az erőszak és...
Rejtett kamerás felvétellel jelentkezett az amerikai Project Veritas. Ezúttal az Antifa köreiben készítettek felvételeket, amelyeken kiképzéseket tartanak...
A felmérések szerint még azok is egyetértettek az elmúlt hónapok intézkedéseinek szükségességével és elismerik a kormány eredményességét...
Újabb rejtett kamerás felvétellel jelentkezett az amerikai Project Veritas. Ezúttal az Antifa köreiben készítettek felvételeket, amelyeken kiképzéseket...
Soros György pénzéből bőségesen jutott a balliberális haveroknak – írja pénteki cikkében a Magyar Nemzet. A lap...
Hetek óta elszabadult indulatok jellemzik Amerikát egy fekete férfi halála miatt. Azóta több európai országba, így hazánkba...
Május 27-e mérföldkő a Facebook gondolatrendőrség hálózatának egyik tagja, a Correctiv “közhasznú” egyesület ellen folytatott – nem...
A 2020-as év első fele kezd úgy festeni, mintha egy nagyon hosszú katasztrófafilm lenne: nem volt elég...
A baloldal színt vallott, “segíti a börtönbizniszt” – jelentette ki Budai Gyula fideszes képviselő hétfőn. A politikus...
Ezen a héten Lánczi Tamással beszéltük ki a hét fontos eseményeit. És mi másról is beszélhettünk volna,...
Másfél évvel ezelőtt, 2018 novemberében tört ki a botrány az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, amikor egy...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS