Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó Pozsonyban részt vett az önálló Szlovákia megalakulásának 30. évfordulója alkalmából...
Csak a magyar kormány képes arra, hogy úgy véreztessen ki önkormányzatokat, hogy közben milliárdokkal támogatja őket. Remek...
Gyurcsány Ferenc már korábban is így gondolkodott, de most már nyíltan is kijelentette, hogy leszalámizza a baloldal...
A Habsburg császári hadsereg vérengzéséről emlékeztek meg szombaton a székelyföldi Madéfalván a tragikus esemény 259. évfordulóján, amelyen...
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz...
„A lakossági fogyasztók által fizetett villamosenergia- és földgáz átlagára Budapesten a legalacsonyabb a vizsgált uniós fővárosok közül” –...
Fegyelmi eljárást kezdeményez az újbudai Fidesz László Imre ellen, mivel véleményük szerint a kerületvezető polgármesteri tisztségéből eredő...
Az ősz elején indult tüntetéssorozatban kiemelt szerepet kapott az Amnesty International nevezetű Soros-szervezet, amelynek aktivistái rendre szervező-koordinátorként...
Átfogó előadásban vázolta fel az előttünk álló évtized kihívásait és lehetőségeit Orbán Viktor miniszterelnök az ünnepek előtt,...
Még mindig Ambrózy nélkül, de legalább Ábrahám Robival az első blokkot kedvenc témánknak szentelhettük: a transzizmusnak. Azonban...
Manapság annyi címkét kell elviselni, hogy az már tényleg röhejes. Van, aki magának választ címkéket (lásd: idióta...
Márki-Zay Péter az európai parlamenti választásokra készül, új pártja pedig bejegyzés alatt van – erről az Indexnek...
Domonkos László délvidéki származású újságíró több évtizedet átölelő munkásságát a magyarság sorsa, küldetése határozta meg. Ars poeticáját...
“A Nyílt Társadalom hisz a szabad és független média fontosságában a demokratikus társadalomban, a szabad véleménynyilvánításban. A...
Ez nagyon nem demokratikus! Az egész rendszer működése determinálta azt, hogy mindez megtörténjen – fogalmazott a brüsszeli...
A munkanélküliek száma 2022 novemberében 187 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt – közölte a Központi...
2023 első Libz of TikTok Hungary adásában röviden, tömören hívjuk fel a figyelmet arra, hogy itt az...
Miközben Putyin fegyverszünetet hirdetett a pravoszláv karácsony idejére, az ukrán vezetés éppen azon fáradozik, hogyan tud még...
A kivéreztetés immár több mint három éve a baloldal egyik kedvenc szava. Üres, tartalom és valóság nélküli...
“Cinikus csapdának” nevezte Kirill orosz pátriárka tűzszüneti felhívását Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója csütörtökön...
A visszatérő Tas Danival a padon az újév első Hardcore Hobbistájában belenéztünk, hogyan kapsz TikTokon a 15...
Cyrus Eaton, a titokzatos amerikai „filantróp” már az ’50-es években eljött a szocialista országokba, hogy a Rockefellerek...
Irán következményekkel fenyegetett a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilapban Ali Hamenei ajatollahról megjelent gúnyrajz miatt. A teheráni...
Vlagyimir Putyin orosz elnök arra utasította Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert, hogy a harci érintkezés egész vonalán...
2023 első Right Brothers-adásában Elon Musk a fő téma. De nem kell megijedni, ezúttal nem a Twitterről...
Ukrajna bruttó hazai összterméke (GDP) 30,4 százalékkal esett 2022-ben, a legnagyobb mértékben az elmúlt 30 évben az...
Ilyenkor, újév első napjaiban érdemes számot vetni azzal is, hogy vajon mi várható az idei évtől. Alapjáraton...
2023 januárja máris meghozta az idei első törést az egységes ellenzék soraiban, mégpedig ideológiai, erkölcsi természetűt. Ennek...
Romániát és Bulgáriát előzzük, de a csehek például jó ideje előttünk vannak keresetek tekintetében. Ezt a hátrányt...
George Carlin, a világ egyik talán legjobb humoristája (persze csak azok számára, akik nem tudnak magyarul és...
Az orosz védelmi tárca legfrissebb tájékoztatása szerint 89 főre emelkedett a makijivkai támadásban elhunyt katonák száma. Az...
Ezúttal nem verssel, hanem pamflettel jelentkezett Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán, amelynek tételmondata, hogy „a tegnap nem belépő...
510 500 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete októberben, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó...
Évente belső értékeléssel ellenőrizné a pedagógusok munkáját a kormány egy belügyi tervezet szerint, amely a Népszava birtokába...
A választási vereség után kibukott a dollárbaloldal és a magyar demokrácia történetének egyik legsúlyosabb botránya. Szinte természetes,...
Egy 2023. január másodikától érvénybe lépő kormányrendelet értelmében 156 önkormányzat részesül kormányzati támogatásban az emelkedő energiaárak miatt....
A magyarországi örmények számára az elmúlt 10 év folyamatos belső konfliktust jelentett. Nem véletlen, milyen örömmel fogadta...
A 10 ezer főnél nagyobb lélekszámú települések összesen 44, az ennél kisebb önkormányzatok pedig összesen 32 milliárd...
Szabó Balázs, a IV. kerületi Jobbik önkormányzati képviselője több szerkesztőségnek és magának Déri Tibornak is elküldte azt...
Nagyszerű ötlete volt Christine Lambrecht német védelmi miniszter asszonynak és újévi beszédét Berlin utcáin, petárdazápor közepette tartotta....
Baranyi Krisztina úgy tűnik, hogy a jogi eljárással is inkább szembenéz, semhogy Ferencváros gazdálkodásáról közérdekű információkat közöljön....
A machinátor ismét üzemszerűen működik. Gyurcsány Ferenc DK-vezér egyedi “fekete lyuk” elmélete felszámolta a társadalmat illető demokrácia...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó kedden délelőtt Rómában, a Szent Péter-bazilikában lerótta kegyeletét a szombaton...
„2022-ben elérte a 2021-es csúcsot a nenmváltó magyar óvodások száma. Számuk megegyezik az előző évivel: nulla” –...
A belga igazságügyi hatóságok kérésére gyorsított eljárást indítottam két európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére – írta...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS