A “Soros-hálózatnak” kiterjedt befolyási övezete van az Európai Parlamentben (EP) és az Európai Unió más intézményeiben, célja...
A november harmadikán esedékes agrárkamarai választások kapcsán valamennyi szakmai szervezet egyet akar: egymást segítve sikeresen gazdálkodni. A...
A Múzeum körúton lévő Fekete, és főképp annak udvara, a forgalmas Belváros igazi nyugvópontja. A 2013-ban indult,...
Békére, nyugalomra és kiszámíthatóságra van szükségük a magyar embereknek – mondta Gyurcsány Ferenc pártja lakossági fórumán. Ehhez...
Elment az Aranycsapat utolsó játékosa is, kicsit belőlünk is elveszett egy “darab”. Csepelen vettek végső búcsút Tóth...
Az új jobboldal egyre népszerűbb Nyugat-Európában, illetve az USA-ban. Bár hazánkban a politikai közeg miatt még nem...
Férfiként, a teremtés koronájaként nem csak szórakozásból, hatalmaskodásból és a gyengébbek elnyomásából áll az életünk. Mi felelünk...
Miután mindent megelőző vezérhírré pumpálták fel az elmúlt időszakban a #metoo kampányt, szinte természetes, hogy annál is...
Eddig is egyértelmű jelei voltak annak, hogy Brüsszel a Soros-hálózat fogságában van, azonban a nyilvánosságra hozott –...
„Egyszer volt özönviz, mióta a világ; Egyszer nyit, száz évben, az áloe-virág; Egyszer esett, mondják, kutyavásár Budán:...
“Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy...
Nehéz feldolgozni, hogy tegnap még egy szerkesztőségben ültünk, ma meg már egymásra mutogatunk. Pedig valahol mindenkinek igaza...
Kulcsfontosságú interjút adott a Magyar Időknek Morvai Krisztina, aki a Jobbik listavezetőjeként lett európai parlamenti képviselő. A...
Európa új törésvonaláról, a német-magyar kapcsolatokról, a cseh választásokról valamint a magyar gazdasági sikerekről is beszélt Orbán...
Egy tavaly novemberi rajtaütés során kerülhetett a rendőrség birtokába a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) által terjesztett, az Iszlám Államot...
A legvadabb elképzeléseket is felülmúlják azok a PestiSrácok.hu birtokába jutott dokumentumok, amelyek Soros György milliárdos tőzsdespekuláns tevékenységéről...
Kitiltották az Echo TV Informátor című oknyomozó magazinjának a stábját a Palamentből és az Országgyűlés Irodaházából. Az...
Ez nem egy szexuális ragadozó, ez egy szerencsétlen lúzer – fogalmazott barátnőm, amikor szóba került a hazai...
Leköpték és megrugdosták egy fórumon, aztán majdnem elütötték Cserdi cigány polgármesterét, Bogdán Lászlót, s mindez csak azért...
A Die Welt című konzervatív német lap Orbán Viktor kormányfő október 23-i ünnepi beszédével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal....
Mégis vállalná az ellenzéki miniszterelnök-jelöltséget Balázs Péter, Bajnai volt külügyminisztere, aki korábban még azt nyilatkozta, nem ő...
A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta a 4-es metró korrupcióját vizsgáló munkacsoport jelentését, amely az akkor kormányzó és...
Habár a Magyar Nemzet nyomán a magyar sajtó egy része kéjes örömmel írt az Igazi Csíki Sör...
Nehéz helyzetbe került a Jobbik, a néppártosodási folyamat következtében a radikális szavazói és értelmiségi támogatói elhagyják, miközben...
Carlo Pedersoli, ismertebb nevén Bud Spencer kultusza a halála óta eltelt idő alatt mit sem csökkent, sőt,...
Majd hatezer terroristára számíthat rövidesen Európa azok közül, akik egykor Szíriába vagy Irakba mentek öldökölni, de ott...
Nem lehet befogadni egy országba új népcsoportokat, ha ezt az ott élők nem akarják; tudomásul kell venni,...
Trencsényi László, az 1956-os Magyarok Világszövetségének ügyvezető elnöke, 56-os szabadságharcos volt Jurák Kata és Huth Gergely vendége...
Hogy mi történt a Keleti pályaudvar melletti szállodában, már az is nehezen definiálható. Ünnep, megemlékezés, választási kis-nagygyűlés,...
Nem hajlandó bocsánatkérésre és továbbra is tagadja, hogy valótlant állított volna az újbudai zártkörű fideszes fórumon történtekről...
Újra szlovákokat vertek magyarok, Szlovákiában – írja az Átlátszó blogja. A cikk szerzője a Csehszlovák kém, valójában...
Napok óta rettegek, hogy kiderül, és valamelyik áldozatom nyilvánosságra hozza, mit követtem el ellene. Bűneim hosszú sorozata...
Mindenkit örömmel tölthet el a hír, hogy végleg megoldódott a Kentucky Fried Chicken (KFC) nevű gyorsétteremben néhány...
„Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira...
A kémkedés bűncselekménye is felmerült a Szcientológia Egyház működésével kapcsolatos rendőrségi nyomozás során – tudta meg a...
Orbán Viktor beszéde után átláthatatlan szakadárcsoportokra morzsolódott ligetvédők állandó, minden tüntetésre, jelentéktelen demonstrációra ráérő rémcirkuszi rohamcsapata provokálta...
Bár a nagyvilág, illetve az érintett nagyhatalmak nem álltak ki Magyarország mellett 1956-ban, lengyel barátaink akkoriban sem...
Nem túl nagy népszerűségnek örvendtek az ellenzéki pártok október 23-án. A Jobbik hagyományaihoz híven a Corvin közben...
Már rég nemet mondott az LMP, az Együtt és a Momentum a közös ellenzéki tüntetésre október 23-án,...
Köszönetét fejezte ki a Fidesz annak a több mint tízezer ünneplőnek, aki ma a rossz idő ellenére...
Én nem állítom, hogy elállítom az esőt, de az ernyőt föléd nyitom – ó, igen, ezt üzente...
Nem kereste meg egyetlen párt sem, de nem is vállalná, hogy a DK-MSZP miniszterelnök-jelöltje legyen – ezt...
Az 1956-os forradalom évfordulója okán Stefka István két dokumentumfilmjét vetítik Budapest két fővárosi artmozijában, a Tabánban és...
Kósa Lajos tárca nélküli miniszter a hétvégén, kaliforniai magyarokkal ünnepelve az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, Los Angelesben...
Október közepén került a mozikba a HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják című francia-angol-belga-amerikai akciófilm, amelyben Rosamund...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS