Botka László ragaszkodik ahhoz, hogy csak az egyetértésével lehessen valaki MSZP-jelölt – írja az Index. A portál szerint...
Liberális névre dolgozni kell! Az nem megy magától. Van, amikor az ember visszakérdez, pedig a liberális...
Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban vasárnap...
Több mint háromnegyed évig tartott az az ügy, amelyben a fő kérdés, hogy egyáltalán miért lett belőle...
Meg akarja bosszulni apja halálát Oszama bin Laden fia, aki üzenetben fenyegette meg Amerikát. A CBS-nek nyilatkozott...
Akár 18 milliárd forintot is visszakövetelhet Magyarországtól az Európai Bizottság, mert szabálytalan közbeszerzésekre bukkantak a 2007–2013-as uniós...
Kongresszust tartott az RMDSZ az elmúlt hét végén, fennállása óta immár a tizenharmadikat. A partiumi megyeszékhelyen, Zilahon úgymond...
A Médianéző kft. igazgatója szerint egy új radikális jobboldali párt megjelenése a Jobbiktól vehet el szavazókat. Boros...
Celebeket kezdtem keresni. Évekig nem tudtam, hogy akár nekem, vagy bárkinek erre szüksége lenne. Enni és...
Semmi sem szólt mellette, de egyre könnyebben elképzelhető, hogy a Budapest Honvéd a hosszú böjt után 2017-ben...
Rettenetes felzúdulást váltott ki Bayer Zsolt azzal a minapi kijelentésével, hogy ha kell, a taknyukon-vérükön kell kirángatni...
Új jelenség ütötte fel a fejét a baloldalon, a „pápás posztok” kitétele. Feripóp kétségtelenül elérte azt, amit...
Egészségügyi intézmények, nagyvállalatok és bankok is áldozatává váltak annak a kibertámadásnak, amely pénteken világszerte károkat okozott. A...
A Nézőpont Intézet szerint Soros György magyar származású amerikai üzletemberhez köthető csoportok avatkoztak be a francia elnökválasztás...
Egy roppant érdekes, a PestiSrácok.hu-hoz is eljutott dokumentumot mutatott be a sajtónak pénteken Budaházy György a Fővárosi...
A „demokratikus összefogás” új fázisához érkezett. Most kitalálják, Orbán Viktornál saját magukat mennyire utálják jobban. Ez...
Júliusban új nemzeti radikális politikai mozgalom bont zászlót, amelynek egyik frontembere Tyirityán Zsolt, a Jobbikkal eddig szoros...
Elkerülte a felelősségre vonást Gyurcsány legközvetlenebb bizalmasa, Vadai Ágnes volt honvédelmi államtitkár, egykori szocialista, jelenleg DK-s képviselő abban...
Macedóniában járt a PestiSrácok.hu és a Demokrata közös stábja, ahol a régóta húzódó politikai krízis igencsak rányomta...
A belügyminiszter döntése alapján végleg eldőlt: a közterület-felügyelet nem büntetheti meg a szabálytalankodó autósokat a kihelyezett kamerák...
Magyarországon először május 14-én az Uránia moziban, a Zsidó Művészeti Napok keretében mutatják be azt a dokumentumfilmet,...
Orbán antiszemita? – kérdezték meg Kunhalmi Ágnest az ATV műsorában. Az MSZP prominense erre azt mondta,...
Rendszeresen utalnak magyar állampolgárok afrikai országokba több ezer dollárnak megfelelő összegeket olyan személyeknek, akiket nem ismernek. A...
Ha a magyar parlamenttől, kormánytól és az emberektől megvonják a jogot, hogy meghatározhassák, az ország területén ki...
Sőt nemcsak portálunknak, hanem az MSZP által „Fidesz pártsajtónak” minősített médiumoknak sem adnak többé interjút, nyilatkozatot a...
„Még rosszat mondani is jobban szeretünk magunkról, mint semmit.” François de La Rochefoucauld Justinus római történetíró –...
A tavalyi év óta a Jobbik nem a nemzeti érdeket képviseli, és ezt a Jobbik vezetőin, irányítóin,...
Ha a bevándorlás kérdésében egy ország rossz döntést hoz, az később már nem korrigálható. A 2018-as választásnak...
Per kezdődött tegnap Luxemburgban. Amelyben Magyarország és Szlovákia meg merte jegyezni, hogy nem akarunk kötelezően migránst...
Ahogyan szokta, ezúttal sem adta olcsón a bőrét az Atlético Madrid, amely már a Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágójának...
Súlyos beton-fóbia tüneteit mutatta Juhász Péter, aki a Hír Tv-s Kálmán Olga műsorában egyebek mellett arról beszélt,...
Rendőröket hívtak az Echo TV Informátor című műsorának stábjára Szegeden. A műsor oknyomozó újságírója interjút szeretett volna...
Visítozott és agresszív módon viselkedett szemtanúk állítása szerint a 444.hu újságírónője azon az újbudai fórumon, amin állítása...
Egy hetet töltött a PestiSrácok.hu és a Demokrata közös stábja Macedóniában, ahol hónapok óta polgárháborús hangulat uralkodik....
Fokozódik a nemzetközi helyzet. Apu mégis összeveszett Apuval és Apu jól lebombázta Apu bázisait Szíriában. Nem egyszerű...
Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője a minap erőszakkal fenyegetett meg egy államtitkárt a parlamentben. Előéletét nézve...
Soros lemondta „emberbaráti látogatását” a Fülöp-szigeteken, miután Rodrigo Duterte elnök figyelmeztette: „vérdíj van kitűzve a fejedre a...
A George Soroshoz köthető civil szervezetek rendszeresen tartanak konferenciákat és képzéseket a hazai jogásztársadalom tagjainak, s esetenként...
Németországban 1,064 millió betöltetlen munkahely van. Úgy, hogy a lakosság száma a „menekültválság” óta arányaiban növekszik....
Kiesett az idei Bajnokok Ligája-sorozat legszimpatikusabb csapata, a fiatal Monaco nem játszott alárendelt szerepet, de összességében esélye...
Nincs pontos dátum és helyszín azon a megállapodáson, amelyet Medgyessy Péter és George E. Pataki kötött még 2004-ben...
Európa liberális elitje egy emberként sóhajtott fel Emmanuel Macron győzelmekor a franciaországi elnökválasztáson, csak úgy záporoztak a...
„Látok egyébként módot a közbeszéd romlásának megakadályozására. Nem kéne kitüntetni véresszájú, őrjöngő barmokat” – kommentálta Jávor Benedek...
Elhatárolódás helyett a Jobbik több fontos tisztségviselője is támogatja a fizikai erőszakkal fenyegetőző Szilágyi Györgyöt, sőt kifejezetten...
Emmanuel Macron lett Franciaország elnöke. Ez biztos nagyon jó. Emmanuel Macronnak mindenképpen. Ehhez neki sok sikert....
Facebook
Twitter
YouTube
RSS