Pesti Srácok

A tanúk szerint is csalás történt az osztrák államfőválasztáson

A tanúk szerint is csalás történt az osztrák államfőválasztáson

Az első tanúmeghallgatások az államfőválasztás eredményét megtámadó szabadságpárti vádakat igazolták, az osztrák alkotmánybíróság hétfőn kilencven tanú nyilvános meghallgatását kezdte meg Bécsben.

Az alkotmánybíróság elkezdte vizsgálni az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) június 8-án benyújtott igényét, amellyel jogi úton támadják meg az államfőválasztás eredményét. A párt elnöke 150 oldalas panasszal élt, amelyben elsősorban levélszavazatokkal történő visszaélések gyanújának kivizsgálását kéri. Az alkotmánybíróságnak négy hete van arra, hogy megvizsgálja a beadványt és döntést hozzon. Ez még várhatóan tehát az előtt megtörténik, hogy az új államfő július 8-án hivatalba lépne.

A panasz szerint előfordult, hogy a megengedettnél előbb kezdték meg a levélben leadott szavazatok megszámlálását, esetleg nem az előírt módon csoportosították a voksokat és olykor mindezt nem arra jogosult személy végezte. Továbbá néhány választókörzetben nem a megfelelő színű borítékot küldték ki a levélben szavazó választópolgároknak, így az a voks érvénytelennek vagy semmisnek számított. A bejelentés szerint a szabálytalanságok 570 ezer szavazatot érintenek. Az FPÖ panaszában olyan szabálytalanságokra is utalt, hogy nem osztrák állampolgárok és 16 év alattiak is leadhatták szavazatukat.

PestiSracok facebook image

Hétfőtől csütörtökig összesen kilencven tanúmeghallgatásra kerül sor, e négy nap alatt a választási bizottságok munkatársait idézik be. Hétfőn 25 munkatárs vallomására került sor. Az első tanúk arról számoltak be, hogy a választási bizottságok "igen könnyelműen" tartották be a törvényi előírásokat. Az innsbrucki választási bizottság vezetője azt mondta, hogy időhiány miatt a levélben leadott szavazatok borítékát már vasárnap, a választás napján felnyitották. Az osztrák választási törvény szerint a levélben leadott szavazatokat csak a választás másnapjának reggelén, 9 órától lehet felbontani. Egy dél-stájerországi illetékes szintén arról számolt be, hogy szintén időhiány miatt már vasárnap megszámlálták, a karintiai Villach városában pedig már hétfő reggel 9 óráig számba vették a szavazatokat.

A választást akkor ismétlik meg, ha az alkotmánybíróság meggyőződik arról, hogy a történtek befolyásolták a választás kimenetelét. Az alkotmánybíróság szóvivőjének közlése szerint a nyilvános meghallgatás folytatódik a jövő héten is, akkor a bizottságok pártdelegáltjait idézik be.

Az osztrák államfőválasztás május 22-i második fordulójában szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt 50,35 százalékkal nyert, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben, akit a szavazásra jogosultak 49,65 százaléka támogatott. Van der Bellen alig több mint 31 ezer szavazattal előzte meg Hofert.

Forrás: MTI

Fotó: AP/Ronald Zak

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.