Pesti Srácok

Tizenhat pénzügyi intézmény ellen indít közérdekű keresetet az MNB

Tizenhat pénzügyi intézmény ellen indít közérdekű keresetet az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tizenhat pénzügyi intézménnyel szemben indít közérdekű keresetet a forintalapú és ténylegesen devizában törlesztett hitel-, kölcsön- és lízingszerződéseikkel kapcsolatos, tisztességtelennek minősített egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelések miatt - közölte az MNB.

A jegybank közleménye szerint az eljárásokban azt kéri, a Fővárosi Törvényszék állapítsa meg, hogy a perbe fogott intézmények 2010. november 26-át követően közzétett általános szerződési feltételei (ászf) vagy a korábban közzétett ászf-ek ezt követő módosításai tisztességtelenek, ezért érvénytelenek. Az érvénytelen kikötésen alapuló egyoldalú emelés miatt a pénzügyi intézményeknek elszámolási kötelezettségük keletkezik valamennyi olyan fogyasztó esetében, akiknél az adott kikötést alkalmazták. Az eljárást a fogyasztók nevében indítja el a jegybank, az érintett ügyfeleknek nem kell külön kérniük.

Az MNB a következő pénzügyi intézmények ellen nyújtott be közérdekű keresetet: Aegon Magyarország Hitel Zrt., Borsod Takarék Takarékszövetkezet, CIB Bank Zrt., CIB Lízing Zrt., Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepe, FHB Jelzálogbank Nyrt., FHB Kereskedelmi Bank Zrt., Magyar Cetelem Bank Zrt., MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., MKB-Euroleasing Autólízing Zrt., OTP Bank Nyrt., OTP Jelzálogbank Zrt., Örkényi Takarékszövetkezet, Sopron Bank Burganland Zrt., UCB Ingatlanhitel Zrt., Zalavölgye Takarékszövetkezet.

PestiSracok facebook image

A bíróságnak az elszámolási törvény szerint legkésőbb a keresetlevél vizsgálatától számított 15. napra ki kell tűznie a tárgyalást, és az ügyet a tárgyalás kitűzésétől számított 45 napon belül el is kell bírálnia.

A bíróság az eljárásban kizárólag azt vizsgálja, hogy a tisztességtelennek tartott szerződéses kikötés a Kúria törvényben meghatározott elvek szerint tisztességes-e. Ez alapján a következő döntéseket hozhatja: a szerződéses kikötés tisztességes, így a keresetet elutasítja; a szerződéses kikötés tisztességtelen, ezért érvénytelen.

Az MNB márciusban az elszámolási törvény alapján 210 pénzügyi intézménytől kapott adatszolgáltatást arra vonatkozóan, történt-e náluk 2010. november 27. és 2014. július 19. között egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelést eredményező szerződésmódosítás. Közülük 138 intézmény nyilatkozott úgy, hogy nem hajtott végre ilyen lépést, 56 intézmény pedig - élve a törvény erre vonatkozó lehetőségével - alávetési nyilatkozatot tett arról, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások nyomán megfizettetett összegekkel túlfizetésként önként elszámol a fogyasztókkal. Az MNB a fennmaradó 16 intézmény esetében közérdekű keresetindítási jogával élt.

Ha utólagosan - a 2016. december 31-ig megindított eljárásban - olyan információ jut az MNB birtokába, amely szerint valamelyik pénzügyi intézmény valótlanul nyilatkozott arról, hogy nem emelt egyoldalúan kamatot, díjat, költséget, a jegybank kötelezni fogja a perindításhoz szükséges kivonatok benyújtására, és utólagosan közérdekű pert indíthat ezen piaci szereplővel szemben - ismerteti közleményében az MNB.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.