Szerbiában letartóztatták Andrij Naumovot, az ukrán titkosszolgálat korábbi vezetőjét – olvasható a v4na.com cikkében. A portálon azt írják: Naumov egy német állampolgár társaságában próbálta átlépni a szerb-észak-macedón határt, de a vámosok több mint hatszázezer euró és 120 ezer dollár készpénzt illetve két smaragdot találtak nála.
Andrij Naumov 2019-ben csatlakozott az ukrán titkosszolgálathoz. Két évvel később kinevezeték a belbiztonsági osztály vezetőjévé. Március 31-ig töltötte be a posztját az ukrán titkosszolgálatban, azaz bőven az orosz hadműveletet követően is Kijev szolgálatában állt. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij ekkor váltotta le, sőt hazaárulással vádolta az addig komoly befolyással bíró férfit, aki egyébként a harcok megkezdése előtti napon elhagyta országát és külföldre távozott. Családját pedig helyi források szerint már az inváziót megelőzően külföldre menekítette. Zelenszkij akkor azt mondta, azok a magasrangú tisztek, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mi a hazájuk, és akik megszegik az esküjüket, amit az ukrán nép előtt tettek, rangjukat vesztik. Erről számoltak be ukrán források, amelyet a Nova szerb portál idéz. Naumovnak egyébként Kijev luxusnegyedében volt háromszobás lakása, amelyet a család a piaci ár negyedéért vásárolt.
Az eddig rendelkezésre álló információk szerint Naumov egy német állampolgárral együtt próbálta átlépni Észak-Macedónia felé a határt, ekkor vették őrizetbe a szerb rendőrök. A Szerb Belügyminisztérium korrupciósellenes osztályának közleményében azt írja: két személyt tartóztattak le, az 1982-es születésű ukrán A.N.-t és az 1986-os születésű német A.A.-t. Pénzmosással gyanúsítják őket. Arról is ír a hivatalos közleményben, hogy a rendőrök a preševói határátkelőn vizsgálták át a BMW típusú személygépkocsit.
Az értékeket nem jelentették be hivatalosan az autóban ülő személyek. A gyanú szerint a pénz és a drágakövek bűncselekmény elkövetéséből származnak
– írja a rendőrség. Naumovot és társát 48 órás előzetes letartóztásba helyezték és várhatóan feljelentést tesznek ellenük. A szerb törvények szerint akár 12 év börtönbüntetés is várhat rájuk. Az ukrán sajtó ugyanakkor arról ír, hogy mivel Andrij Naumov számos ukrán titkosszolgálati információval rendelkezik, megpróbálhat majd kereskedni ezekkel, cserébe a szabadságáért. Az ukránok szerint ez azért is elképzelhető, mert – mint írják – a szerb belügyi tárca vezetője, Aleksandar Vulin Kreml-közeli politikus.
Forrás: V4NA ; Fotó: Twitter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS