Ismét kiváló játékot produkált válogatottunk a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének mai játéknapján. Ennek eredményeként a vártnál is simábban, 31-21-re győztünk Lengyelország ellen. A mai siker azt jelenti, hogy csapatunk gyakorlatilag egy lépésre került a legjobb négy közé kerüléstől. Legközelebb vasárnap este, Románia ellen lépnek majd pályára lányaink.
Még egy teljes napnyi pihenője sem volt a magyar női kézilabda-válogatottnak a tegnap esti, Montenegró elleni első középdöntős mérkőzés után, s ma este máris újabb párharc várt csapatunkra, Lengyelország ellen. Ez a mérkőzés előzetesen könnyebbnek ígérkezett a tegnapinál, mert a lengyelek nem képviselnek olyan jó játékerőt, mint tegnapi ellenfelünk. Figyelmeztető jel volt ugyanakkor, hogy a lengyelek legyőzték a csoportjukban az Ambros Martín által dirigált spanyolokat, így lebecsülni semmiképpen sem szabadott őket. Csapatunkban ezúttal Böde-Bíró Blanka kezdett a kapuban, és visszakerült a keretbe Csíkos Luca, miközben Janurik Kinga mellett Pásztor Noémi pihent ma.
Első félidő
Nem a játékról szólt a mérkőzés első néhány perce, hanem a megnyugvást kerestük, mert a himnuszok után Kácsor Gréta rosszul lett, ápolásra szorult ám szerencsére hamarosan jobban lett és leült a kispadra is. Eközben természetesen zajlott a mérkőzés, ahol bár a lengyelek összeszedetten és jól kezdtek, de hamar egyértelművé tettük, ki az úr – illetve némileg pontosítva: az úrnő – a háznál. A sajátos lengyel védekezést kihasználva három üres kapus gólt is szereztünk az első nyolc percben, kellően demoralizálva ezzel a fehér mezeseket. Az idő előrehaladtával az a bizonyos olló egy ideig nem nyílt egy mértéken túl, mert állandósult a háromgólos vezetésünk, de azt a félidő feléig nem tudtuk meghaladni. Aztán a folytatásban kiszakadt a gólzsák. A 21. percben, 11–8 volt ide, és a lengyelek ezek után egészen az utolsó perc közepéig nem tudtak újabb gólt szerezni, miközben mi nemcsak a gólszerzésben jeleskedtünk, de a játék minden elemében felülmúltuk Arne Senstad tanítványait.
Különösen Vámos Petra volt, aki nagyon élt, a lengyelek nyitott védekezésében gyakran talált rést a pajzson. A lefújás előtt nem sokkal Golovin Vlagyimir időt kért, de ez inkább csak finomhangolásra kellett, mert csapatunk remekül játszott. Az első félidő utolsó momentuma is a miénk volt, amikor Klujber Katrin szerzett gyönyörű gólt. Ezzel a góllal több mint megnyugtató, nyolc gólos előnnyel (17-9) mehettünk szünetre.
Második félidő
Remekül jöttünk ki a folytatásra is, Böde-Bíró lehúzta a rolót, három bravúrt is bemutatott gyors egymásutánban, s bár elöl mi is hibáztunk, ziccert is rontottunk, mégis tovább növeltük előnyünket. A 37. percben kilenccel mentünk (20–11). Talán a közel tízgólos előnyünk tette, de kihagytunk több helyzetet, kissé elkapkodtunk támadásainkat. Golovin Vlagyimir időt is kért, hogy rendezze a sorokat. Eközben a lengyelek szereztek ugyan két gólt, de szerencsére feljebb zárkózni nem tudtak (20–13). Néhány perc múltán visszaállt a különbség, a 44. percben már a tízgólos különbségért támadhattunk. Vámos lövése kimaradt, de kapott egy kétperces előnyt csapatunk. Eladott labdánk után a lengyelek lőttek gólt, így nem lett közte tíz, de Vámos Petra ismét szerzett egy betörés-gólt, ami után Arne Senstad is időt kért. Hiába a lengyel időkérés, Kuczora újabb üres kapus góljával meglett a tízgólos előny (25–15). A lengyelek hetest hibáztak, nálunk pedig Faluvégi fejbe lőtte a labdával a lengyel hálóőrt, ami után jött is a kétperces kisbüntetés.
Az előnyt hátrányban is megőriztük, sőt, kiegészülés után tovább is tudtuk azt növelni, Kuczora gyönyörű gólja után tucatnyi góllal vezettünk (28–16). A hajrához közeledve ismét beszállt a fiatal átlövő-üdvöskénk, Csíkos Luca, aki az első játékrész végén már szerzett egy szép gólt. A következő percek inkább a lengyelekről szóltak, kapusuk kivédte Simon Petra hetesét, és két szép gólt is szereztek a szélről, így az 57. percben felzárkóztak tíz gólra (29–19). A kérdés azonban már csak az volt, hogy végül mekkora lesz a győzelmünk aránya.
Csapatunk mindvégig taktikusan játszott, láthatóan tökéletesen felkészült a lengyelek játékából, és megoldottuk a mai, előzetesen kötelezőnek tekintett feladatot (31–21). Válogatottunk lassanként páholyban érezheti magát, és a lányok most két napot pihenhetnek a vasárnapi, Románia elleni rangadó előtt.
Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS