Üdvözöljük Eufémiában, ahol a gyermekgyilkosság csak fogamzásgátlás

Örök vita, hogy világunk Orwell, vagy Huxley disztópiája felé halad. A totalitárius elnyomás, vagy a hedonista rabszolgaság útját jelölték-e ki számunkra azok, akik ebben a kérdésben döntenek. A képlet sajnos bonyolultabb, mert a Black Rocknál olvasták az 1984-et és a Szép új világot is, és úgy gondolták, hogy a legjobb az, ha inkább csinálnak egy crossovert.

A crossover fiction a rajongói írások azon műfaja, mikor két különböző szerzemény összevarrásából valaki megcsinálja a saját frankeinsteini keverékét. Nagyon sarkított példán keresztül: Frodó beledobja a Halálcsillag szellőzőnyílásába a Gyűrűt, az felrobban, megöli az Éjkirályt és így lesz Narnia királya John Connor.

Na, jelenlegi világunk egy kevésbé sarkalatos példája ennek a műfajnak, a forgatókönyvírók ugyanis csak a Szép új világ és az 1984 keverékét próbálják összehozni. Itt van nekünk a totalitárius elnyomás a szabadság jegyében, a háború a békéért és a gyűlölet a szeretetért, á la Orwell. De ugyanakkor megkaptuk Huxley mester végtelen hedonizmusát is, ahol semmi baj nem érhet minket, hiszen nincs baj, a szóma elég, hogy minden rosszat elfelejtsünk, és egyébként is, mind ugyanolyanok vagyunk, de legalább szexuális vágyainkat kielégíti a futószalagon szállított öröm. Istenre itt sincs szükség, hiszen Ford óta tudjuk, a termelés a lényeg, azok a barbárok meg a rezervátumban olvassanak csak Shakespearet, és nyomorogjanak, az érzelmeikbe veszve, nekünk itt az üres boldogság.

Ha el kellene neveznem ezt a világot, akkor nem Óceánia lenne, és nem is a szép, új Anglia, hanem Eufémia. A kiherélt vágyak és programozott boldogság világa. Eufémia, ahol csak az rossz, amiről megmondják nekünk, hogy rossz. Ahol a vadkapitalizmus mellett megfér az is, hogy nincs magántulajdonunk, de örülünk neki. A duplagondol kimaximalizálása, ahol már a “gondol”-ra sincs szükség, hiszen azt is megkapjuk gépszalagon.

Ebben a világban az élet szent, és mindenkinek joga van úgy élni, ahogyan akar, annak lenni, ami szeretne, hogy mikor kezdődik az élet, azt viszont azok döntik el, akik felettünk állnak (és akik közben egyenlőek velünk). Így eshet, hogy a naposcsibék élete többet ér, mint az embereké. Helyettük együnk bogárpürét, a magzatokat abortáljuk. Túlzás? Nos, íme egy telefonbeszélgetés egy new yorki abortuszklinika recepciósával, ahol egy lány azt teszteli, hogy mi lenne, ha nyolc és fél hónapos terhesen el szeretné vetetni a gyermekét:

A fenti beszélgetés során a recepciós teljesen közömbös hangnemben fejti ki a “kései abortusz” folyamatát, azt ahogyan mérget fecskendeznek a születő, már kifejlett gyermek szívébe, majd művileg beindítják a szülést. Nem, nem vetélést, hiszen a gyermek ebben a stádiumban már kifejlett szervekkel rendelkezik, tulajdonképpen már nem is igazán koraszülött lenne, ha nem ölik meg, hiszen, ismételjük, nyolc és fél hónapos.

Eufémiában ez csupán egy rutinprocedúra. Egy módszer a fogamzásgátlásra, a népességszabályozásra, hiszen a gyerekek tönkreteszik a bolygót. És bár mondhatnánk, hogy mi itt a kis eldugott rezervátumunkban védettek vagyunk a modernkori gyermekáldozatok bevezetésétől, de sajnos a mi kis világunkban is van olyan, aki Shakespeare helyett inkább szómával élne, amiért szívesen fizetne gyermekek halálával. Nézzék csak vissza Szabó Gergő videóját, a Momentum és a szívhang törvény “kapcsolatáról”. Rezervátumban élünk, de ez még nem elég arra, hogy megvédjük a régi életünket. Eufémia terjeszkedik, és nem látni a végét.

Álmaimban szarvasokat űzöl a Rockefeller Center romjai körül, a fák között. Holtodig elnyűhetetlen bőrruha van rajtad. Felkúszol a Sears toronyház oldalán kígyózó indákon, lenézve apró alakokat látsz, akik gabonát csépelnek és szarvashúst szárítanak egy üres autópálya leállósávján

Fotó: PS