Az Európai Tanács az Európai Unió legnormálisabb szerve. Olyan állam- és kormányfők ülnek benne, akiket azért többé-kevésbé demokratikusan választottak meg; némelyikre akár a saját országában a választáson részt vevők 20–30 százaléka is szavazott. Így ez a szervezet tartalmazza a legtöbb demokráciát, és egyébként általában a legtöbb racionalitást is az egész miskulanciában.
Az EU bonyolult döntés-előkészítési és döntéshozatali mechanizmusában az Európai Tanács ülését a tagállamok EU-hoz delegált nagyköveteinek megbeszélése előzi meg. (Vajon ki tudja fejből, hogy mindig, vagy csak esetileg?) Ez a “szervezeti egység” tegnap arról szavazott, hogy kell-e adót emelni nálunk, Magyarországon, megkapjuk-e azt a kölcsönt, aminek a részleteit egyébként fizetnünk kell, és persze arról is, hogy mire költhetjük. Ja, és arról, hogy kötelező-e nekünk Ukrajna számára hitelt felvenni. És úgy tűnik az itteni történések alapján, hogy az Európai Tanács is számunkra pozitívan dönt majd. Az ellenzék zokog, vagy azt hazudja, hogy a döntés hatalmas katasztrófa az ország számára. A Politico szerint Orbán Viktor (már megint) nyert.
Ez a hercehurca első hallásra elég vicces, de az EU az ilyesmiket már régóta komolyan gondolja; mindig ilyesmiről van szó, amikor valaki az európai értékekről beszél. Az európai értékek csupa olyasmik, amikről konkrétan szó sem volt a belépés előtt. Ahogy arról sem, hogy az Európai Bizottság és az Európai Parlament önálló hatalmi tényező lesz. Arra is emlékeztetnék mindenkit, hogy szó sem volt liberális demokráciáról, csak jelző nélküli demokráciáról, vagyis arról, hogy vannak választások, amelyek tisztességesek és a kormány így leváltható. Minden nép a maga által kialakított demokratikus keretrendszerben élhetett. Igaz, akkoriban még a liberális jelző a mai ellentettjét jelentette: nem a kötelezettségek és szabályok tömegéről, a társadalom totális ellenőrzéséről szólt, hanem a szabadságról. Ahogy az is kiderült már régen, és most újra, hogy a liberális jogállamiság csak ránk vonatkozik, esetleg a lengyelekre, talán az olaszokra, de az EU-ra nem.
Ma meg ott tartunk, hogy más országok szavazói által megválasztott emberek, az Európai Parlament képviselői és más országok állam- és kormányfői szavazgatnak arról, hogy nekünk hogyan is kellene élnünk, kormányoznunk magunkat, meg ilyesmik. Sajnos az EU-s tagságnak még mindig komoly gazdasági előnyei vannak; a léte jelent – habár nem túl erőseket, de – biztonsági garanciákat is. Egy Magyarország méretű ország számára egyszerűen lehetetlen kilépni belőle. Az EU-t csak szétverni lehet, és ehhez halad nagyon jó úton az EB és EP az elmúlt években. A magyar lakosság EU-pártisága racionális, habár tartalmaz romantikus elemeket is, olyan várakozásokat egy európai életszínvonalról és egy általános igazságosságról, ami az egykori gyarmattartó magországok és a mindig birodalmat építő németek a többi tagország esetében sohasem vettek komolyan. És sose gondoljuk azt, hogy nem taszítanak minket gazdasági romlásba, ha az lesz az érdekük.
Valamelyik lényegtelen ellenzéki pártnak van egy Cseh Katalin nevű EP-képviselője, aki, ha jól emlékszem, egy bő ellenzéki kampánnyi amerikai mikroadománynak megfelelő összeg szintjén került annak gyanújába, hogy “esetleg” megsértette az EU pénzügyi érdekeit. Érdemes az ő Facebook-posztját a témában megtekinteni. Szerinte az egész amiatt van, mert Orbán Viktor elmegy Katarba focimeccset nézni. A botmixeres egy átlagos balos EP-képviselő, és ez teszi igazán rémisztővé az egész “képződményt”. Az EP persze nem dönt valójában semmiben, ők csak a hisztériás hátteret biztosítják a nagyok döntéseihez.
Az EU bürokráciája teljesen ideológiavezérelt – és ezért szinte még a középszerűséggel sem kacérkodó – csoportok kezébe került, akikről pontosan tudjuk, hogy az emberi lehetőségek végső határáig korruptak. Ez már a Közös Piac idején is így volt, csak valahogy nem került be olyan határozottan a közbeszédbe és gyorsan ki is kopott onnan. Az Európai Parlament pedig lopakodva lett az EU életében jelentős szerepet játszó, a demokrácia látszatát megjelenítő, de azt hírből sem ismerő és értő ideológiai konventje. Az elmúlt napok eseménye, hogy kiderült: olyan szinten vesztegethető a díszes testület baloldali többsége, hogy bármely ocsmány diktatúrának érdemes némi olajaprót beruházni egy parlamenti alelnök jóindulatának megnyerésére. Képzeljük el, mennyire kellemetlen és védhetetlen volt az ügy, ha a közismerten liberális megközelítésű helyi hivatalos szervek vállalták ezt a hatalmas presztízsveszteséget. Habár az ilyen ügyek inkább akkor szoktak kibukni, amikor valakiknek érdeke, hogy a többi sok száz megvesztegethető és megvesztegetett EU-s tisztségviselő, EP-képviselő, bürokrata és szakértő értsen a szóból, hogy éppen a teljesítés ideje van. Elképesztő mértékű erkölcsi veszteség ez az EP-nek és persze a baloldali frakcióknak különösen, beleértve a néppártot is.
Pedig mi érdeklődve vártuk, hogy milyen konkrét ügyekben van a magyar jogállamisággal, a bírói függetlenséggel, vagy a korrupcióval baja az EB-nek vagy az EP-nek. Aztán megint az derült ki, hogy konkrét ügyek nincsenek, legfeljebb az a baj, hogy magyar vállalkozások járnak jól olyan EU-s pénzekkel, amelyekkel német vagy francia cégek is jól járhattak volna. Nem is érdemes erre több szót vesztegetni. Nem nekünk akarnak ezek jót, hanem maguknak.
Az Európai Tanács tehát szinte biztosan úgy szavaz majd, hogy a nekünk minden jog és az elemi becsület alapján járó pénzeket csak megkapjuk valahogy. Az még nem világos, hogy az ukrán hadikölcsönbe hogyan leszünk belekeverve, de úgy tűnik, mintha beletörődtek volna, hogy kimaradunk belőle. Ezek az emberek persze nem szeretik Orbán Viktort; nagy részük a magyar miniszterelnökhöz képest percemberke, a többiek pedig abba az embercsoportba tartoznak, akik nem szeretnek náluk okosabb emberrel egy légtérben tartózkodni. És sikerült is elintézniük, hogy ez a saját országukban ne is forduljon elő. De még ők se annyira hülyék, hogy ne fogják fel: Magyarország megregulázása során a saját hatalmukról is szavaznak. Ha egy nagy többséggel megválasztott, stabil kormányt meg tud buktatni a brüsszeli hálózat, akkor az ő személyes sorsuk és személyes hatalmuk is csak arra korlátozódik majd, hogy melyik lazacos szendvicset emelik le a tálról a díszvacsorán. Habár talán nem lehetetlen, hogy néhány jól rejtőző hazafi is van közöttük, aki meg akarja őrizni az országa függetlenségét. (Meg hát nincsenek is elegen, hogy lenyomják a “Doktorminiszterelnök” urat. ?)
Persze ebben az Európai Unióban semmi sem biztos. Nincs értéke semmiféle ígéretnek, szavazásnak, aláírt dokumentumnak. Most úgy tűnik, hogy sínen vagyunk, de ha valaki valahol kitalál valamit, azonnal változtatnak majd, ha bármelyik nagyobb szereplőnek az lesz az érdeke. Minden egyes ilyen kavarásuk tovább erodálja az EU-t mint közösséget. Az EU ma egy káosz, egy dzsungelharc, ahol multinacionális vállalatok, országok, nemzeti kormányok, ideológiai őrültek szervezetei, a pénzügyi elit, az USA, meg még Isten tudja, ki harcol a pillanatnyi érdekérvényesítéséért. Semmi stabilitás, csak a gátlástalan hatalmi harc. Az EU elvesztette minden szavahihetőségét. Mi pedig minden illúziónkat. Tehát mindezekhez képest kell értékelni azt az örömteli eseményt, ha megjön a pénzünk.
Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS