Antifákat alkalmaz az MLSZ?

A labdarúgó szövetség kommunikációs vezetője egy "antifasiszta terület" felirattal pózol borítóképén, fülig érő vigyorral. Ez megmagyarázná az MLSZ ámokfutását.
Aki legalább csak felszínesen követte a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) büntetési tételeinek egyik napról a másikra történő szigorítására vonatkozó döntéseit vagy a meglehetősen félresiklott kommunikációját a lelátó állandó szereplőiről, a szurkolókról, az cseppet sem csodálkozott azon, hogy Győrtől Ferencvároson, Újpesten és Kispesten át Debrecenig minden szurkolótábor egységesen tiltakozott a szövetség ámokfutásai ellen, beleértve a magyar válogatott szurkolótáborát, a Carpathian Brigade-ot is.

Kiket alkalmaz az MLSZ?
A szurkolók természetesen nemcsak azzal intézték el az MLSZ-szel szembeni kritikájukat, hogy október első hétvégéjén lebonyolított mérkőzéseken kivonultak az első öt percben a szektorukból, ugyanis valami mindig témát szolgáltat mostanság a szövetség háza táján.
Most éppen az, hogy a szervezet kommunikációs vezetőjéről, Dinnyés Mártonról kiderült, hogy Facebook-profilján egy olyan borítókép szerepel, amelyen maga Dinnyés pózol fülig érő vigyorral egy „Antifaschiste Area” felirattal a háttérben.

Természetesen nem állítjuk, hogy ez az ember antifa lenne vagy csak bármilyen kapcsolatban állna a szélsőbaloldali szervezetekkel, mindenesetre, ha így lenne, az sok mindent megmagyarázna.
- Megmagyarázná például azt, hogy az MLSZ miért fenyegeti a klubokat és ezen keresztül a szurkolókat – láthatóan fittyet hányva a futball lelátóinak szubkulturális jellegére – „rasszista, diszkriminatív szabálysértésre” hivatkozva szektorbezárásokkal, majd zárt kapus büntetésekkel, olyan rigmusokért, amelyekről közismert, hogy NEM a faji megkülönböztetésre, hanem a rivális csapat és annak szurkolói táborának zrikálására irányulnak.
- Megmagyarázná, hogy a szövetség miért sújtja komoly pénzügyi szankciókkal ezeket a csoportokat, amikor káromkodást hall tőlük.
A lelátói kultúra ilyen: őszinte. Ebbe az őszinteségbe pedig – ha tetszik, ha nem – belefér a káromkodás és olykor a heves reakció a játékvezetők kritikán aluli munkájára vagy egy ellenfél játékosának durva, sportszerűtlen viselkedésére bizonyos meccseken. Mit tenne az az ember, akinek barátját/ismerősét/családtagját a saját szeme láttára megütik, bántalmazzák vagy sértegetik? Ne csináljuk már, hogy nem kelne ki a védelmére, és tenne meg mindent azért, hogy a provokálónak elmenjen a kedve a további sértegetéstől.
- Arra is választ kapnánk, hogy márciusban miért nem emlékezhettek volna meg a szurkolók a lengyel-magyar barátságról annak hivatalos napján, amelynek ügyéről ITT írtunk.
- És végül megmagyarázná azt is, hogy a szövetség miért készített Mucsi Zoltánnal egy olyan nevelő célzatú, valójában sztálinista felvételt, amelyben a szurkolót egy aljas, kiabáló prolinak láttatja, aki csak zavarja a többi „illedelmesen viselkedő” (valójában csendben, páfrányként kussoló) nézőt. A felvétel üzenete egyértelmű: jobb ha úgy nézel meccset, mintha egy színházi előadást látnál, ahogyan az angol mérkőzéseken szokás. Ha felállsz, még a végén valakinek a kilátását zavarod, úgyhogy ülsz és kussolsz.
Ha a szövetség olyan embereket alkalmaz, mint Dinnyés Márton, aki láthatóan nemcsak a kommunikációs tréninget, hanem az ideológiai továbbképzést is sikeresen elsajátította, akkor miért akar futballal foglalkozni? Vagy arra megy rá az MLSZ, hogy a szurkolók LMBTQ-barátak legyenek, nemzeti színű zászlók helyett szivárványszínekkel tarkítsák a lelátókat?
Mert ha igen, akkor már értem, miért b.zizzák a szövetséget.
Kiemelt kép: Dinnyés Márton, az MLSZ (egyik) kommunikációs vezetője profilja borítóképén egy "antifasiszta terület" felirat előtt pózol, fülig érő vigyorral. Fotó: Facebook.