Pesti Srácok

A hazai ellenzék egyként üdvözli a budapesti békecsúcsot... ja, nem

A hazai ellenzék egyként üdvözli a budapesti békecsúcsot... ja, nem

Miután a politikai történésekre érzékeny világsajtó pénteken reggel szinte kizárólag a budapesti Trump-Putyin csúcstalálkozóval foglalkozik, vettük a bátorságot, és megszemléztük a hazai ellenzék reakcióit az ügyben. Jelentjük, nem volt nehéz dolgunk, a hazai ellenzék egyelőre hallgat a békecsúcs ügyéven, mint sz@r a gazban, ami vagy azt jelenti, hogy péntek van, rövid nap, nem érnek rá ilyen piti dolgokkal foglalkozni, de jelentheti azt is, hogy erre most tényleg nemhogy válaszuk nincs, de még reakciójuk sem. Írásunk egyik nem titkolt célja, hogy ezen a szép péntek délelőttön megpróbálja felkelteni álmából az ellenzéket, hátha mondanak valami butaságot. Mi egyelőre úgy gondoljuk, hogy kis politikusok nem tudnak nagy politikát csinálni, kivétel persze a Bütyök, aki létrehozta a csúcstalálkozót.

Azt már csütörtökön este megtudtuk, hogy a budapesti békecsúcs csakis és kizárólag Bütyöknek köszönhető, aki néhány hónapja azt posztolta, hogy ha itt lenne a tárgyalás, akkor itt lenne. Valószínűleg ettől vágta magát haptákba Donald és Vlagyimir, utóbbi fel is hívta az előbbit, miután a KGB szakértői felhívták a figyelmét Bütyök bejegyzésére. Meg nem erősített információink szerint az egyik, erre specializálódott Tisza-sziget szakemberei már restaurálják a Bütyök által nemrég megrongált Orbán-kartonbábut, azon kívül készül már Donaldé és Vlagyimiré is, Bütyök ezekkel tárgyalva fogja majd kikényszeríteni a VILÁGBÉKÉT. 

Tisza párt, Magyar Péter, Békecsúcs
Békecsúcs lesz Budapesten

A Bütyököt nyíltan támogató Márki-Zay Péter sem hallgat a budapesti csúcstalálkozóról, pénteken reggel azzal a poszttal robbantott, hogy este botcsinálta töriórát tart Hódmezővásárhely történetéről a könyvtárban.

A Demokratikus Koalíció – leánykori nevén Dobrev Klára – egyelőre taktikai okokból hallgat, aminek az is lehet az oka, hogy amikor Klára még Gyurcsány Ferencné volt, már járt náluk a Putyin, kapott is egy pulikutyát tőlük, így joggal gondolhatja, hogy Orbán immár örökre csak a nyomában kullog. Emlékeztetnénk e helyen a Putyin-pincsi faktorra is. 

Kiakadtak a békecsúcs hírére

A budapesti csúcstalálkozó hallatán a DK-hoz hasonlóan eszeveszett lármázásba kezdett a többi baloldali párt is, mestertervükből egyelőre annyi tapasztalható, hogy egyként hallgatnak az ügyben. A taktika az lehet, hogy ha nem nézünk oda, akkor nincs is itt a Putyin, meg a Trump sem, akinek a hajaismilyenmár.

A jobboldalinak maszkírozott baloldali párt, a Mi Hazánk részéről Dúró Dóra azzal sokkolta a magyarságot pénteken reggel, hogy délelőtt bemutatják a kormányfő-jelöltjüket. Bár valószínűleg nem ad magas odds-ot, mi arra tippelnénk, hogy Toroczkai lesz az. 

Karácsony Gergely sem maradt csendben a világpolitikai esemény ügyében, ami érthető, hiszen ő Budapest főpolgármestere, így közvetlenül érintett. Kommunikációs stratégiája így pénteken délelőtt abban nyilvánul meg, hogy száznegyvenhatodszor nyomja meg telefonján a szundi gombot.

Tanulságként talán annyi levonható, hogy kis politikusok nem tudnak nagy politikát csinálni.

 

És akkor nézzük meg, hogy reagált a világsajtó a budapesti békecsúcsra!

Tovább is van, mondjuk még, mert az emberi civilizációt azért valamilyen szinten megérintette, hogy Trump és Putyin hamarosan Budapesten találkozik. A Magyar Nemzet szemléje szerint Trump azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy a megbeszélés két héten belül létrejöhet. A Reuters cikke szerint a Kreml egyik tanácsadója, Jurij Usakov jelezte, hogy a Trump–Putyin-csúcs előtt Marco Rubio és Szergej Lavrov  tárgyalni fognak, hogy előkészítsék az eseményt. Usakov közléséből továbbá az is kiderült, hogy Trump vetette fel Budapestet helyszínként, és Putyin támogatta az ötletet. A Telegraph beszámolója szerint Donald Trump bejelentése, miszerint Budapesten találkozik Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai helyzet megvitatására, kemény üzenetként és érzékeny csapásként éri Európát. A lap hozzátette ez komoly ütés az uniós tagállamoknak. A Telegraph kiemelte: 

Magyarországot választották a csúcstalálkozó helyszínéül, alighanem elvette az EU jókedvét. A blokk többnyire háttérbe szorult az ukrajnai béketárgyalások során, és rosszul viseli, hogy a gázai béketervben is csak mellékszerepet kapott.

A Bloomberg cikke szintén rámutat, hogy Trump lépése sokakat meglepett nyugati diplomáciai körökben is. Az al-Dzsazira szerint a telefonbeszélgetés egy nappal azelőtt történt, hogy Trump Washingtonban találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki várhatóan ismét kérni fogja, hogy az Egyesült Államok adjon el Tomahawk rakétákat Ukrajnának – ezekkel az ukrán haderő mélyebben tudna csapást mérni orosz területekre a két ország közötti háborúban.

Vucsics nem háttal ül a moziban

Szerbia elnöke, Alekszandar Vucsics az Instagramon jelentette be, hogy az este beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Ma este beszéltem Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, akinek gratuláltam ahhoz, hogy megszervezte a nagy békecsúcstalálkozót Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke és Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke között. Sok sikert kívántam neki, és kifejeztem bizalmamat abban, hogy ez a történelmi esemény kifogástalanul lesz megszervezve.

 

 

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?