Átnevezi intézeteit az SZFE kuratóriumi vezetése; a név- és arculatváltással a nemzet és a szakma nagyjai előtt tisztelegnek. A Színházművészeti Intézetet Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetre, a Film- és Médiaintézetet Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetre keresztelik át, az Elméleti és Művészetközvetítő Intézet pedig Németh Antal Drámaelméleti Intézet néven működik tovább.
A Magyar Nemzet értesült a névváltoztatással kapcsolatos döntésről, valamint arról is, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi vezetése visszaszolgáltatná eredeti tulajdonosának, a Magyarországi Református Egyháznak (MRE) a Vas utcai épületegyüttes egyik részét, a Vas utca 2/C alatt található épületrészt, amely jelenleg az Ódry Színpadot is magában foglalja. Eszerint már előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások az SZFE kuratóriuma és az egyházvezetés között az ingatlan sorsáról. Az egyetem kommunikációs vezetése megerősítette az értesüléseket, hozzátéve: ez egyelőre még csak egy szándék a kuratórium részéről. A Vas utcai ingatlanegyüttes részben az egyetem szolgálatában marad, részben pedig más fontos társadalmi szolgálatot látna el – tették hozzá.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS