Pesti Srácok

Ukrajna-párti neonácik készültek egy Salvini elleni merényletre

Ukrajna-párti neonácik készültek egy Salvini elleni merényletre

Katarból került Ukrajna-párti olasz neonácikhoz egy francia gyártmányú levegő-levegő rakéta.

– erősítette meg kedden a Perzsa- (Arab-) öböl menti ország külügyi szóvivője a Twitteren.

PestiSracok facebook image

– mondta kedden az olasz belügyminiszter.

– közölte a szóvivő, aki az ország nevét a nyomozásnak ebben a szakaszában nem akarta még felfedni.

– olvasható a bejegyzésben. Matteo Salvini olasz belügyminiszter kedden egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Ukrajna-párti neonácik meg akarták ölni. Ő jelezte a hatóságoknak, hogy megfenyegették. Ez egyike volt a számos halálos fenyegetésnek, amit naponta kap – fogalmazott.

– mondta Salvini, hozzátéve, hogy örül annak, hogy pár őrült ember fegyverarzenáljának a leleplezésére szolgált az eset. A merénylet tervéről egy volt KGB-ügynök számolt be. Az olasz rendőrség és az ügyészség azt közölte, hogy egyelőre nincs bizonyíték arról, hogy valóban merényletet terveztek.

Az olasz rendőrség hétfőn nagy fegyvertárat talált neonáci szimpatizánsoknál Torinóban, köztük egy francia gyártmányú, Matra Super 530F típusú levegő-levegő rakétát. A 245 kilogramm súlyú, 3,45 méter hosszú rakéta – az AFP által idézett egyik katonai szakértő szerint – 25 kilométeres hatótávolságú. Az elkobzott fegyverek között 26 puska, 20 szurony, 306 fegyveralkatrész, köztük több hangtompító és puskatávcső, valamint több, mint 800 különböző kaliberű lőszer is volt. Az olasz rendőrség egyik elit alakulata észak-olaszországi házkutatások során találta meg az arzenált, miután nyomozást indítottak olyan olasz személyek ellen, akik önkéntesként Kelet-Ukrajnában harcoltak. Három embert letartóztattak, köztük egy vámtisztviselőt, aki korábban megpróbált bejutni a parlamentbe egy szélsőjobboldali párt színeiben.

Forrás: Mandiner.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.