Egy angolna kecsességével előbb besiklott, majd most kisiklott a Veritas Történetkutató Intézet állományából Ungváry Krisztián ellenzéki politikai aktivista. A friss ropogós tegnapi hírnél azonban érdekesebb kérdés, mit kereshetett ott egyáltalán? További izgalmas kérdés, hogy egy hétfői interjúban milyen jogon célozgatott a magyarság kollektív történelmi bűneire?
Kilépett a Veritas Történetkutató Intézetből Ungváry Krisztián – érkezett a sokkoló hír a 24.hu jóvoltából. A portálnak az érintett megerősítette a feltehetőleg éppen általa megsúgott hírt, hozzátéve, a hét folyamán részletesebben is kifejti majd, miért tette, amit tett. (Már ha ez egyáltalán bárkit érdekelne rajtunk kívül.) Egyébként úgy került a jó nevű Veritashoz júniusban, hogy az őt foglalkoztató, rossz csengésű, szélbalos 1956-os Intézetet a kormány beolvasztotta előbbibe. (Ahelyett, hogy simán csak megszüntette volna – hiszen a harmadik kétharmadot arra is kapták, hogy végre eltakarítsák a közpénzfaló kriptokomcsi fedőszervezeteket.) Ungváry tehát a Veritas állományában találta magát, és júniusban haknizott is egy sort azzal, hogy marad, megnézi, milyen ez a hely. (Miközben nem mulasztotta el megköpködni Szakály Sándor főigazgatót. De hát ez a kötelező kűr része libsiéknél, enélkül oda a páholy-tagság.) Három hétig nézte, most pedig saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel kilépett. Kezdődhet az újabb haknikörút a kilépés indokairól – a szokásos sárdobálással, hazudozással körítve. S ami számára a legfontosabb: láthatja szeretett önmagát újra a tévéből, internetről, illetőleg a csapból folydogálni.
Füttyös ember
Először is bocsánat mindazoktól, akik azt sem tudják, ki a túró az az Ungváry Krisztián. Az úriember leginkább arról ismert, hogy heti-havi vetésforgóban „történészként” nyilatkozza körbe a teljes balliberális médiát valami éppen aktuális politikai-emlékezetpolitikai ügy ürügyén. Ám szövegei nélkülöznek minden alapvető tárgyilagosságot, méltányosságot, visszafogottságot, ami egy állítólagos kutatótól elvárható lenne. Sőt, olykor nagyobb marhaságokkal, ellenzéki lózungokkal áll elő, mint Bangóné és Tordai Bence együtt, ami azért komoly teljesítmény. Valahogy mindig ugyanoda lyukad ki: diktatúra van, Orbán egy zsarnok és a kormány átírja a történelmet. Rém unalmas szegényke, mégis folyton kézről-kézre adogatják őt a ballib sajtóban, mint valami szerencsehozó koboldmakit.
Ungváry kezében a fütyülőjével 2016. október 23-án (Fotó: MTI/Marjai János)
Ő volt az a lángelme, aki 2016. október 23-án Juhász Péter felhívásának engedelmeskedve a Kossuth téren végigfütyülte a magyarság szent ünnepének központi megemlékezését, még a Himnuszt is. Majd (miután egy fölháborodott ünneplő fölpofozta) közölte: „érvekkel kell vitázni és nem gyáva erőszakkal”. Hiszen a fütyülés is milyen frappáns érvelés, nem igaz? Pláne egy nemzeti ünnepen. Pláne egy „történésztől”…
- Megnyilatkozásai alapján nem egy történész, inkább egy B-kategóriás ellenzéki aktivista képe bontakozik ki előttünk, aki egyvalamihez kétségtelenül ért: hogyan kell tévéstúdiók és szerkesztőségek között cirkulálni, illegni-billegni.
Meg ahhoz, hogyan kell angolnaként vonaglani ide-oda, megtagadva akár saját korábbi véleményét is, ha a „páholyban” épp azt szeretnék. Emlékezetes, ahogy bő két éve előbb megvédte Orbán Viktort, miután a miniszterelnök az etnikai homogenitás megőrzésének fontosságáról beszélt. Röviddel később viszont már elhatárolódott önmagától, és vállalhatatlannak nevezte Orbán szavait…
Ha ennyi nem lenne elég, azt még érdemes tudni Ungváryról, hogy – az SZDSZ-es Kenedi János nyomdokain – folyton az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát követeli. Ez azonban tévút! Mintha az erőszakkal, zsarolással beszervezett, sokszor hamis vagy semmilyen jelentést nem adó ügynökök mozgatták volna a kommunista diktatúrát, nem pedig a tartótisztek és az MSZMP vezetői. Az ügynöklistázás ócska SZDSZ-es trükk, ami végeredményében a kommunista rezsim főbűnöseiről, a Biszku Bélákról, Apró Antalokról való figyelemelterelést, a „békés átmenetet”, a kommunisták zökkenőmentes hatalomátmentését szolgálta. Végül a főbűnösök ágyban, párnák közt haltak meg. (Részben az alábbi kép baloldalán lévő úrnak köszönhetően.)
Boldog kézfogás Sólyom László köztársasági elnökkel 2009-ben. Azzal a Sólyommal, aki az Alkotmánybíróság elnökeként 1991-ben elkaszálta az igazságtételi törvényt… (Fotó: MTI/Beliczay László)
„A magyarok” bűnei
Egy nappal a Veritasból való távozása előtt még megjelent Ungváryval egy interjú a 24.hu-n. Akinek kötélből vannak az idegei, olvassa végig. Én most csak a legérdekesebb részt citálnám ide. Ungváry szerint a Fidesz emlékezetpolitikája arról szól, hogy
mi, magyarok a történelem során folyamatosan áldozatok voltunk, mindig más követte el a bűnöket, s mindig rajtunk csattant az ostor. Ez az üzenete a Szabadság téri világháborús emlékműnek épp úgy, mint az Alkotmány utcában most épülő Trianon-emlékműnek. Az áldozati séma népszerű ugyan, de ebből nem lehet megérteni a történelmet.
Itt az aljasságnak egy igen kifinomult, hányingerkeltő formájával állunk szemben. Kedvenc politikai aktivistánk színleg nem a saját véleményét osztja meg rólunk, „magyarokról”, hanem a kormányét. Ám tudvalévő, hogy a kormány semmi ilyesmit nem terjeszt, és nem szól olyasmiről az emlékezetpolitikája, hogy a magyarság en bloc bűntelen (vagy bűnös) lenne. Már csak azért sem, mert a kollektív bűntelenség pont ugyanolyan, mint a kollektív bűnösség: nem létezik. „Mi, magyarok” nem követhettünk el bűnöket a történelem során, miként a németek, zsidók, oroszok, amerikaiak vagy a cigányok sem. Tudniillik: bűnöket egyes emberek, egyes állami vezetők követhetnek el – egész nemzetek, népcsoportok nem.
Abból viszont, ahogyan mindezt Ungváry előadja, kiderül, hogy ő az általa fantáziált kormányzati szemlélettel nem ért egyet. Ebből következően tehát szerinte „mi, magyarok” nem voltunk folyamatosan áldozatok, és „mi, magyarok” igenis követtünk el történelmi bűnöket. Nem a magyar állam, nem egyes politikusok – hanem „mi, magyarok”.
Nem, természetesen nem lepődünk meg ezen, hiszen a magyarság kollektív bűnössé nyilvánítása, az „utolsó csatlósozás”, a nemzeti önérzet folyamatos sárba tiprása több évtizedes kommunista hagyomány, amelyet korunk libsijei is vinnének tovább. Azért is olyan durcásak, ingerültek, mert a posztkomcsi történelemoktatásnak leáldozott. Magyarországon már ciki a világháborús győztesek hazug narratívájával házalni, miszerint voltak a jók (akik győztek) és a gonoszok (a vesztesek, például mi). És nem csak ciki, hanem rettentően béna, amikor Ungváry az interjúban azon dühöng, miként kerülhetett az alaptörvényünkbe, hogy Magyarország a német megszállással elvesztette állami önrendelkezését. Ez ugyanis Ungváry szerint történelemhamisítás. (Hiszen közismert, milyen nagy mozgástere volt a németek által megszállt államoknak…)
Én pedig azt mondom: lehet még vonaglani pár kört, lehazudni a csillagokat az égről a „magyarok” ilyen meg olyan, állítólagos kollektív bűneiről. De ez már csak a hattyúdal. Bezár a bazár. Ungváry meg a többi hasonszőrű, közpénzből eltartott „történész”, aki küldetésének érezte a magyarság folyamatos gyalázását, sározását, aki az oktalan bűntudatkeltésben utazott, mehet Isten hírével a magánszférába vagy a CEU-ra gendervallást tanítani. Hogy is mondták a libsik? „Majd a piac eltartja őket.”
Börtönt jósol
Mielőtt érzékenyebb lelkű olvasóink esetleg megsajnálnák a Veritasból önként távozó politikai aktivistát, álljon itt tőle még egy idézet az interjúból. Egy gyurcsányi színvonalú fenyegetés, amiből napnál világosabban látszik, kicsodák ezek valójában:
Riasztó, hogy a Fidesz számára egy választási vereség a véget jelentheti, ugyanis, ha Orbán Viktor bukik és ha jön egy új legfőbb ügyész, akkor a jól dokumentálható gazdasági bűncselekmények százai miatt a komplett Fidesz-elit börtönben köthet ki.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS