Pesti Srácok

Ursula von der Leyennel találkozott Orbán Viktor, aki szerint helyesen tették, hogy támogatták az elnököt (Frissítve!)

Ursula von der Leyennel találkozott Orbán Viktor, aki szerint helyesen tették, hogy támogatták az elnököt (Frissítve!)

A két vezető a következő Európai Bizottság munkaprogramjának előkészítése miatt találkozott Brüsszelben, azonban ennél többet nem árultak el az értekezlet részleteiről. Azt azonban már korábban is kijelentette az Európai Bizottság leendő elnöke, hogy szoros kapcsolatban kíván maradni a tagállamok vezetőivel.

Hivatalában fogadta a magyar miniszterelnököt Ursula von der Leyen, a Bizottság leendő elnöke. Az eseményt nem jelentették be a sajtónak; ennek megfelelően az egyetlen médiamegjelenés a találkozóról az elején készített protokollfotó, melyen a két vezető kezet fog egymással. Az eseményről a felek egyike sem tartott sajtótájékoztatót, és közleményt sem adtak ki.

Az Origo értesülései szerint a találkozón mindkét politikus felvázolta az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti együttműködésre vonatkozó elképzelését, illetve ezeket meg is vitatták. Ezen kívül szóba kerülhetett a migrációs válság kezelésének kérdése, illetve a V4-ek együttműködéséről is tárgyaltak a felek. Az Index szerint az értekezlet informális jellegű volt, döntés vagy megállapodás nem született.

Frissítés:

PestiSracok facebook image

- nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök Ursula von der Leyennel Brüsszelben folytatott csütörtöki megbeszélését követően az M1 aktuális csatornának.

Az Európai Bizottság új elnökével kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott:

Orbán Viktor Ursula von der Leyent olyan politikusként jellemezte, "akinek a jövőről való gondolatai között ugyanazok a kérdések lebegnek, mint a mi fejünkben". Ezek közé sorolta a gyermekek, a családok jövőjét és a biztonságot, de közös szándéknak nevezte egy közös európai haderő, hadiipar kifejlesztését is.

- mondta a kormányfő.

Forrás: MTI/Index/Origo; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.