
Nagy szavazattöbbséggel elfogadta a román képviselőház szerdán a befektetők által sürgetett törvényt, amely utat nyithat a fekete-tengeri földgáz offshore kitermelése előtt. A szenátus által már korábban elfogadott jogszabályt 248 szavazattal, 34 ellenében erősítette meg a képviselőház.
A törvény elfogadását csak a többi parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellenezte, arra hivatkozva, hogy idegenek fognak hasznot húzni a román tengerfenék kincseiből, és a törvény semmilyen szankciót nem tartalmaz a visszaélések megakadályozására. Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök szerint a közvetlen és közvetett adók révén a román állam a kitermelt gázból származó jövedelem 60 százalékát kapja meg, míg a haszon 40 százaléka a befektetőké marad.
Nicolae Ciuca liberális kormányfő szerint a döntés révén bizonyossá vált, hogy öt éven belül Románia energetikai szempontból függetlenné válik. A miniszterelnök egy gazdasági fórumon beszélt a témáról, felidézve, hogy kedden a Black Sea Oil and Gas befektetőcsoport vezetőivel találkozott, akik megerősítették, hogy már június vége előtt megkezdik a kisebbik fekete-tengeri lelőhely, a Midia földgázmező kitermelését.
A nagyobb földgázmennyiséget rejtő mélytengeri Neptun Deep lelőhelyen a kitermelés jogát megszerző OMV-Petromnak és a Romgaznak még jelentős beruházásokat kell eszközölnie, de 2026 végéig, 2027 elejéig ott is megkezdődhet a gáz felszínre hozatala, így Románia nemcsak saját lakossági és ipari fogyasztásához elegendő gázzal fog rendelkezni, hanem exportképessé fog válni – hangoztatta a román kormányfő.
A jelenleg hatályos, 2018-ban elfogadott, az “extrabevételeket” 70 százalékig terjedő progresszív adóval sújtó hatályos jogszabállyal a fekete-tengeri földgázlelőhelyeket felkutató befektetők elégedetlenek voltak, ezért a feltételek megváltoztatásától tették függővé a kitermelés megkezdését. A Fekete-tenger Romániához tartozó térségéből kitermelhető földgáztartalékok meghaladják a 100 milliárd köbmétert – emlékeztetett a Digi24 hírtelevízió.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Ezek szerint
2022-05-19 at 11:16
El van fogadva, nehéz volt, sokáig tartott és fáradságos munka volt. A kitermelés ehhez képest már csak bagatell.
Mekkelek
2022-05-18 at 22:39
Úgy tűnik akkor a ‘befektetők’ szabják az árat…
Az állam rossz gazda, megtanultuk kunczétól.
Namond
2022-05-18 at 20:14
Offshore?
Na ettől nem lesz a román gázkitettség megoldva, hacsak nem államosítják.
Királytigris
2022-05-18 at 18:06
Mivel a románok jól megadóztatják a kitermelt gázt, majd lesz aranyárban.
Egyébként meg, románban megbízni….????
na4
2022-05-18 at 16:59
Ezt már évekkel ezelőtt megléphették volna, csak a kapzsi, mohó, pénzéhes, korrupt és enyveskezű politikusok akkorát akartak kaszálni, hogy a buli senkinek sem érte meg. A politikus a legsötétebb állatfajta.
x
2022-05-18 at 16:54
Nem lessz semmi. Romania teruleten van gaz de nem a romanok rendelkeznek felette. A gazt kulfoldi cegek fogjak kitermelni es az ujj torveny biztositja nekik a jogot hogy oda adjak el a gazt ahova akarjak es amilyen aron akarjak. Romania mindenet odata apropenzert, azert szeretik oket. politikailag ahogy egy volt kulugyministeruk mondta, Romanianak egy “karaoke” politikaja van, a nyugati narativat/erdekeket tamogatja feltelenul, meg Romania kara aran is.
Apropo, azoknak akiknek nem tetszik Orban… A romanokat soha senki meg nem kerdezi mit szeretnenek, soha egy politikusok ki nem all a roman erdekekert. Meg egy, az inflacio Romaniaban mar 12% de senkinek nem jut eszebe emelni a nyugdijakat. A fizetesek sorsa sem jobb.
Ungarn über alles !
2022-05-18 at 16:35
Katalin
16:12
“úgy látni a Románok felfogták most van itt a pillanat a kitermeléshez”
úgy látom hogy az Amcsik is úgy látják hogy a hajókáztatott palagáz-biznicből nem lesz nagy pézük, ezért az Exxon Mobil nevű kutató-fúró-kitermelő cég az alternatív lehetőségeket mozgatja meg
Katalin
2022-05-18 at 16:12
Előbb vagy utóbb Magyarországon is elkezdődik a gáz és kőolaj kitermelése, mely az ország függetlenedéséhez vezetne.
Igen ám, de az olaj Budapest aglomerációjában és alatta van. A gáz pedig az Alföldön költséges technológiával termelhető ki mely 200 évre lenne elég. 2015-ben akkor még költséges gázkitermelés most mennyire sürgető illetve gazdaságos vagy gazdaságtalan.? Meddig vár a MOL, mikor lesz neki a piaci környezet ideális, hogy megérje neki.? Vagy itt is zsarolási potenciáról van szó.
A züldek ragaszkodnak a megújuló energiához, de a mai környezetben ez elképzelhetetlen. Az érdekcsoportoknak nem áll érdekében, hogy a technológiát fejlessze, illetve elegendő megújuló energiához jusson a gazdaság. Az, hogy a lakosság nehézkesen az ipar nyomottan a mezőgazdaság pedig egyáltalán nem jut ezekhez a technológiákhoz. Az ipar energia igénye olyan magas hogy nem lehet kielégíteni “csak” zöld energiával. Az is kérdéses, hogy az atomenergia zöldesírése meddig feszíthető.?
Úgy látni a Románok felfogták most van itt a pillanat a kitermeléshez, ami még mindig nem ma lesz, ha nem valamikor a közeljövőben. Ismerve őket a környezetvédelem náluk nem fog olyan súllyal esni a latba mint mondjuk nálunk.
Hol vannak azok a fejlesztések amik a geotermiára, hidrogén, magnetorn felhasználására épülnének?
Jó lenne ha a mai kormányzat ezekre a kérdésekre is választ adna.
Remélem az ellenzék is felismeri, hogy ebben a körben konstruktívan kell fellépniük.
Ungarn über alles !
2022-05-18 at 15:51
no és a Kigyó szigeti felségvizekkel és kontinentális talapzattal hogy álltok ?
…ja hogy az is ősi Drák vidék – de azért a szomszédnak szóljatok – nehogy az szóljon rátok !
Orientál
2022-05-18 at 15:49
Szerencsétlenek eddig csak vakaróztak ,és mire elkezdik kitermeltetni és eladatni addigra a nagy árbuliból haszonból kimaradnak , addig hónapokig ,de lehet hogy 1 év vagy annál több idő elfog telni. Na románnak lenni ….. .