Vajon elviseli-e az ellenzék és a liberális sajtó saját magát?

Nem könnyű ellenzéki politikai pártnak lenni a kormányra kerülés minden esélye nélkül. Ha majd egyszer lesz nem fideszes kormánya Magyarországnak, az bizonyosan nem a jelenlegi ellenzék soraiból fog kikerülni. És most már sajtót is kell cserélniük hozzá.

Tegnapelőtt Demeter Márta jövendő LMP-társelnök (női kvóta, amit a nők nevében is kikérünk magunknak), egykori szocialista politikus tett meg mindent azért, hogy magát, a pártját, valamint az ellenzéki sajtót és mindazokat, akik még arra jártak, nevetségessé tegye.

Egy névazonosság és egy repülőgép szereplése a történetben elég volt a számára, hogy egy hatalmasat hazudjon a nagyvilágba. Elemi szinten nem nézett utána a történetének, többek között azért, mert ellenzéki oldalon ma semmilyen politikai hibának nincs semmilyen kockázata. Demeter Mártára egyedül a pártja etikai bizottsága veszélyes, kíváncsi vagyok, hogy a felettébb háklis testület erre mit lép. Habár azért a hálás ellenzéki orgánumok gyorsan nekiálltak kicsinálni őt, gyorsan, még az LMP-kongresszus előtt.

2002 után Orbán Viktor és a Fidesz is tett gesztusokat annak érdekében, hogy a kiélezett választási küzdelem után valamiféle parlamenti konszolidáció elinduljon. A szocialisták belső harcai (a D-209-es sztorit belülről szivárogtatták ki) és az SZDSZ eszelős gyűlölködése azonban lehetetlenné tették. Aki vissza akar emlékezni arra az időszakra, annak bizonyára felrémlik találkozó a kormányfő és az ellenzék vezetője között, mert még Medgyessy Péternek is voltak ilyen, a viszonyok normalizálására vonatkozó, kicsit bumfordi elképzelései. Gyurcsány Ferenc megjelenése és ámokfutása aztán minden reményét eltüntette annak, hogy a szocialisták és a liberálisok valaha is emberi módon fognak viselkedni.

A választók alaposan megbüntették a liberálisokat és a szocialistákat azért a nyolc évért, a liberálisok sok kis pártra szakadtak, a szocialisták pedig ketté, Gyurcsányra és a többi lúzerre. Azóta eltelt három hatalmas zakónyi idő, a Fidesz rendszeresen kétharmaddal nyer, a mesterségesen felduzzasztott baloldali, liberális sajtó pedig nagyjából a liberalizmus magyarországi politikai súlyának megfelelő méretűre töpörödik szépen lassan, sajnos nagyon lassan.

Az persze igaz, hogy a szélsőliberális újságok megszűnését nem követi újak létrejötte, de hát ugyanaz a politikai kisebbség olvasná őket, aki az előzőeket sem tartotta el. Ténylegesen független sajtó létrejöttére pedig nincs lehetőség, mert az már a világon sehol sincs. Legelsősorban természetesen a liberálisok ellenérdekeltek bármiféle független hírű média kialakulásában, hiszen akkor kiderülne az a fényévnyi távolság, ami a függetlenség és az ő közvetlen külföldi irányításuk között található.

Hosszútávon a sajtónak és a politikának arra kell felkészülnie, hogy a polarizáció fennmarad és a sajtó ugyanúgy a totális propaganda terepe marad, mint egyébként szinte mindig a történelemben.

Tulajdonképpen most azzal a viccel foglalkozunk, hogy a szélsőliberális sajtótermékek függetlennek hívják magukat, és ha politikai érdekből vagy az abból következő mohóságból hazudnak egy hatalmasat, hogyan is próbálnak meg kimenekülni a helyzetből. A liberális média csalódott, nagyon csalódott, mert túl lassan kezdtek el felépíteni egy hazugságot, és a kormányzati kommunikáció becsúszva szerelte őket, még mielőtt feleszmélhettek volna.

Állatorvosi lova ennek az életérzésnek az Index ma reggeli vezető anyaga, amely a 2003-as söjtöri traktára emlékezik, amelynek következtében a csodálatos Medgyessy Pétert vádolta igaztalanul a Fidesz urizálással. A liberális „újságíró” teljesen komolyan úgy építi fel a cikkét, hogy a szocik akkor is, mint mindig, teljesen ártatlanok és korrektek voltak, bocsánatot is kértek, és minden rossz a csúnya fideszes kommunikációval kezdődött. Azért talán nem kellene olyanoknak újságot írni, akik azt hiszik, hogy a születésük volt az ősrobbanás és amire ők nem emlékeznek, az nincs is. Mármint az előzményekre, arra, hogy a Fideszt 15 éve gyilkolta akkor már a liberális-baloldali média lankadatlan buzgalommal, az összes létező hazugsággal, ami csak eszükbe jutott. Az persze igaz, hogy a söjtöri zaba valóban ikonikus ostobasága volt a szoci bandának. Baj azért lett belőle, mert a Fidesz ebben az ügyben először tudta azokat az eszközöket sikeresen alkalmazni, amelyek addig csak a liberálisok kommunikációját jellemezték. Meg azért, mert előtte négy évig naponta vádolta a liberális sajtó pont ilyesmikkel a Fideszt, és alaposan megágyazott a fideszes visszavágásnak.

Ezt a sokkot a liberálisok és a szocik azóta sem heverték ki.

Persze van egy aprócska különbség: a söjtöri urizálás egy valóságos esemény volt. A szocik alig egy év alatt válságba vezették az országot, amelyről a kampányban még azt mondták, hogy tele van pénzzel és csak a csúnya Fidesz nem adja oda az embereknek. Pénz tényleg volt, amit a Fidesz – talán hibásan – távlati célokra és nem osztogatásra szánt, de azt a szocialisták és a liberálisok azonnal megfújták, majd, ahogy szokták, azonnal válságot csináltak. Söjtör ebben a hangulatban lett a volt kommunisták és az elitista liberálisok gátlástalan zabrálásának szimbóluma.

Amikor az ellenzéki sajtó megpróbálja kimagyarázni, hogy miért tartott vezető hírként egy hazugságot, akkor is, amikor már biztos volt, hogy az, érdekes logikára bukkanhatunk. Van pofájuk azt mondani, hogy egy ocsmány tudatos hazugság hírként kezelése és napirenden tartása azonos értékű azzal, amikor egy valóságos esemény értelmezéséről folyik a szó, a szokásos sajtóbalhé.

Szerintük, miután ők állítólag teljesen komolyan elhiszik, hogy egy átlagos fideszes lélegzetvételenként lop el százmillió forintot, ezért minden, ezt látszólag bizonyító hazugság hírértékű, mert erősíti az olvasóban ezt a bizonyosságot. Fura elképzelés a tényújságírásról, ugye? Az a hazugság nem hazugság, amelyik megerősít egy igazságot. Pontosabban, amelyik megerősít egy másik hazugságot, hiszen az a hazugság is úgy lett igazság, hogy megerősített egy másik igazságot, vagyis hazugságot. Stb.

És még néhány szó Demeter Mártáról. Mindenki szokott tévedni. Mi, jobberek bizonyosan, liberális barátainknál ez a ténykörülmény még önreflexióra vár. Demeter Márta akár tudatosan hazudott – vagyis tudatosan akart felépíteni egy olyan kampányt, ami hazugságra épül -, akár csak elmulasztotta az elemi ellenőrzéseket, akár csőbe húzták, kommunikációjában lehetetlen helyzetbe került. Egyetlen menekülési útvonala volt, hogy szégyelli magát és bocsánatot kér.

Ehelyett kommunikál tovább, nyilvánvalóvá teszi, hogy képtelen szégyenkezni és elismerni, hogy tévedett. Hiszen nem is tévedett, megpróbált megfuttatni egy hazugságot, csak nem jött össze. Az LMP-társelnöki ambícióit pedig éppen az ellenzéki liberális sajtó kezdte el azonnal kicsinálni. Örök kérdés, hogy miért politizál olyan kevés normális, kedves, értelmes nő? Miért a kritikátlan, agresszív nőietlenség adja ezt elő kisminkelve? Hülye, gátlástalan férfi politikus annyi van, mint a szemét. Biztos őket kell követni?