Pesti Srácok

demeter márta

Karanténvlog – Kegyeletsértő, emberhalállal érzékenyítő kampányba kezdett a népszavazást elbaltázó ellenzék (videó)

Magyar ugar 2022 február 5.
Ezen a héten is sok érdekes ellenzéki hal akadt a Karantén horgára, hiszen két hónappal az országgyűlési választások előtt láthatóan mindenki belead anyait-apait. A baloldal számára ez azt jelenti, hogy minél több botrány, kamuvideó, karaktergyilkosság és átlátszó hazugság kerül elő a tarisznyából, a Karantén pedig sosem rest lecsapni ezekre a gyöngyszemekre. Szabó Gergő állandó vendégeihez, Dezse Balázshoz és Szalai Szilárdhoz ezúttal Szarvas Szilveszter, a Pesti TV hírigazgatója csatlakozott. Embertársaink halálával nem elegáns dolog kufárkodni, politikai haszonszerzésre használni, a végső kétségbeesésbe eső baloldal azonban úgy látszik, már semmilyen eszköztől nem riad vissza. Ezt bizonyítja az elbaltázott ellenzéki népszavazás utáni magyarázkodás és az egyik aktivistájuk által előadott könyörgés, ahol az egyik aláíró elhunyt férjének említésével érzékenyítik a Nemzeti Választási Irodát. Az ízléstelenséget a DK egyik vezérürüje tetézte, hiszen Konczer Erik képes volt fapofával arról beszélni egy sajtótájékoztatón, hogy a kormány tönkretette a nyugdíjasokat, ellenben a 2010 előtti baloldali kormányok etalonként szerepelnek a történelemben ez ügyben is. Adásunkban különdíjat kapott Hiszékeny Dezső elvtárs is, hiszen a szocik angyalföldi őskövülete igen érdekes állapotban tartott beszédet egy megemlékezésen, ahol a nyelvbotlások mellett csak az volt izgalmas, ahogy Hiszékeny fröcsögő nyállal szidta a kormányt, és az MSZP, valamint a baloldal érzékenységét, demokráciafelfogását dicsérte. Végül nem hagyhattuk ki a Jobbikot sem, akik vidéken tartott performanszukkal ismét bolondot csináltak magukból Demeter Márta vezetésével. A Jobbik szerint ugyanis a kormány tönkretette a vidéket, a DK-val összeboruló, egykor jobboldali párt azonban a Kánaánt ígérte a rájuk szavazóknak. Most is erős Karanténnal készültünk, tartsatok velünk!

Kegyeletsértő, elhunyt baloldali szavazóval érzékenyítő kampányba kezdett a népszavazási kezdeményezést elbaltázó ellenzék

Magyar ugar 2022 február 4.
Ezen a héten is sok érdekes ellenzéki hal akadt a Karantén horgára, hiszen két hónappal az országgyűlési választások előtt láthatóan mindenki belead anyait-apait. A baloldal számára ez azt jelenti, hogy minél több botrány, kamuvideó, karaktergyilkosság és átlátszó hazugság kerül elő a tarisznyából, a Karantén pedig sosem rest lecsapni ezekre a gyöngyszemekre. Embertársaink halálával nem elegáns dolog kufárkodni, politikai haszonszerzésre használni, a végső kétségbeesésbe eső baloldal azonban úgy látszik, már semmilyen eszköztől nem riad vissza. Ezt bizonyítja az elbaltázott ellenzéki népszavazás utáni magyarázkodás és az egyik aktivistájuk által előadott könyörgés, ahol az egyik aláíró elhunyt férjének említésével érzékenyítik a Nemzeti Választási Irodát. Az ízléstelenséget a DK egyik vezérürüje tetézte, hiszen Konczer Erik képes volt fapofával arról beszélni egy sajtótájékoztatón, hogy a kormány tönkretette a nyugdíjasokat, ellenben a 2010 előtti baloldali kormányok etalonként szerepelnek a történelemben ez ügyben is. Adásunkban különdíjat kapott Hiszékeny Dezső elvtárs is, hiszen a szocik angyalföldi őskövülete igen érdekes állapotban tartott beszédet egy megemlékezésen, ahol a nyelvbotlások mellett csak az volt izgalmas, ahogy Hiszékeny fröcsögő nyállal szidta a kormányt, és az MSZP, valamint a baloldal érzékenységét, demokráciafelfogását dicsérte. Végül nem hagyhattuk ki a Jobbikot sem, akik vidéken tartott performanszukkal ismét bolondot csináltak magukból Demeter Márta vezetésével. A Jobbik szerint ugyanis a kormány tönkretette a vidéket, a DK-val összeboruló, egykor jobboldali párt azonban a Kánaánt ígérte a rájuk szavazóknak. Most is erős Karanténnal készültünk, tartsatok velünk!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.