Pesti Srácok

Hivatali visszaélés miatt elítélték Demeter Mártát

Hivatali visszaélés miatt elítélték Demeter Mártát

Bűnösnek mondta ki a bíróság Demeter Mártát. Az elsőfokú ítélet szerint az LMP-s országgyűlési képviselő hivatali visszaélést követett el, ezért a bíróság 1,8 millió forint pénzbírságot rótt ki rá, amiért korábban hamisan azt híresztelte, hogy a Magyar Honvédség törvénytelenül szállította a miniszterelnök lányát egy katonai repülőn.

Ítéletet hirdetett pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság az LMP-s országgyűlési képviselő, Demeter Márta ügyében. A politikus ellen még 2019 novemberében emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés miatt. A vádirat szerint Demeter Márta 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a megjegyzéssel, hogy a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította. Amellett, hogy ez a közlés valótlan volt, Demeter a törvényi kötelezettségét megszegve, nem nyilvános adatokat adott ki – írja a Mandiner.

A konkrét történet szerint Demeter a kecskeméti repülőbázison tett látogatása során megismert információk alapján a következő kérdést intézte Pintér Sándor belügyminiszterhez és Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez: miként fordulhatott elő, hogy a Magyar Honvédség egyik repülőjével utazott Orbán Viktor miniszterelnök egyik lánya, Flóra. Azonban rövidesen kiderült, hogy a képviselő hatalmas öngólt rúgott, a Ciprusról hazatérő katonai gépen ugyanis nem a kormányfő lánya, hanem az ottani ENSZ-misszióban szolgálatot teljesítő egyik százados – a kormányfő egyik lányával azonos nevű – kislánya utazott haza édesanyjával, mégpedig a szükséges engedélyek birtokában.

Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje kettőszáz napi tétel, napi tételenként 10 ezer forint, azaz összesen 2 millió forint összegű pénzbüntetésre. Csakhogy Demeter nem ismerte el a bűnösségét az előkészítő ülésen, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, így megindult a büntetőpere. A képviselő megalapozatlannak nevezte a vádiratot és azt állította, hogy semmilyen nyilvános adatot nem hozott nyilvánosságra, valamint nem is élt vissza képviselői jogosítványaival.

PestiSracok facebook image

Az eljárás további része a minősített adatok miatt zárt ajtók mögött zajlott, a bíróság pedig most hozta meg az elsőfokú ítéletét. A Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki a képviselőt hivatali visszaélés bűntettében, és ezért 1,8 millió forint pénzbírságra ítélte. A minősített adatok miatt elrendelt zárt eljárás következtében az indoklás sem volt nyilvános, így azon nem vehettek részt a sajtó képviselői.

Az MSZP-t és az LMP-t is megjárt képviselő is elindult az ellenzéki előválasztáson, de előtte bejelentette, hogy amennyiben ő indulhat az ellenzék színeiben, majd mandátumot szerez, akkor átigazol a Jobbikba. Csakhogy az előválasztáson csúnyán leszerepelt, mindössze a negyedik lett Budapesti 6. számú választókörzetében. Mivel pedig az ellenzéki közös listán is csak szimbolikus helyet kapott (255.), szinte biztosan nem lesz tagja a következő országgyűlésnek.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.