demeter márta
A mai soron kívüli házbizottsági ülésen kizárhatják Demeter Mártát a honvédelmi és rendészeti bizottságból
A PestiSrácok.hu információi szerint ma délután soron kívüli házbizottsági ülést tartanak a parlamentben, melyet Kövér László házelnök hívott össze. Portálunk a múlt héten írta meg, hogy Demeter Márta vélhetően megbukott a nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljáráson és ezért kizárhatják a honvédelmi és rendészeti bizottságból. Kövér László házelnök emellett az országgyűlési törvényben, valamint a NATO parlamenti közgyűlés alapszabályában rögzített jogkörével élve tavaly december 21-én visszavonta Demeter Márta képviselő NATO parlamenti közgyűlési tagságát, egyben felkérte Keresztes László Lóránt frakcióvezetőt, hogy jelöljön a frakcióból új tagot, hogy az LMP közgyűlésbeli képviselete a jövőben is megvalósulhasson.Demeter Márta megbukhatott az újabb nemzetbiztonsági átvilágításon
Visszavonták Demeter Márta nemzetbiztonsági átvilágításának korábbi eredményét - tudta meg a PestiSrácok.hu. Kövér László házelnök ebben az esetben saját hatáskörben kezdeményezheti Demeter országgyűlési tagságainak felfüggesztését, ha pedig ezek után a képviselők támogatják a felmentést, Demeter posztja megszűnik.LMP: a kirekesztés és az agresszió nem jelent megoldást semmilyen problémára
A második világháború után soha többé nem szabad megkérdőjelezni, hogy a kirekesztés és az agresszió nem jelent megoldást semmilyen problémára - írta az LMP vasárnapi, a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében.Demeter Márta szerint súlyosan el van adósodva a Honvédkórház, hogy mennyivel, azt nem tudja
Hiába cáfolta maga az intézmény, hiába közölt valós adatokat a honvédelmi miniszter, az LMP-s Demeter Márta szerint pánik van a fővárosi Honvédkórházban. Szerinte luxus helyett végre érdemi intézkedésekre van szükség, bár nem tudtuk meg, ez mit jelent. Az is elgondolkodtató és a sajtótájékoztatót tartót minősíti, hogy a politikusnőnek lövése sem volt arról, hogy pontosan milyen nagyságrendű adóssága van jelenleg a Honvédkórháznak, amely tartozás szerinte a második legnagyobb az országban az egészségügyi intézmények között. Szóba került még testvérpártjuk, a Jobbik is.Kövér László visszavonta Demeter Márta közgyűlési tagságát
Kövér László házelnök az országgyűlési törvényben, valamint a NATO parlamenti közgyűlés alapszabályában rögzített jogkörével élve december 21-én visszavonta Demeter Márta képviselő NATO parlamenti közgyűlési tagságát, egyben felkérte Keresztes László Lóránt frakcióvezetőt, hogy jelöljön a frakcióból új tagot, hogy az LMP közgyűlésbeli képviselete a jövőben is megvalósulhasson – tájékoztatta a Magyar Időket Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.Demeter Mártának már papírja is van róla, hogy veszélyes Magyarországra
Szávay István öblös zsidózása, illetve Gyurka bá részleges csapatkivonásai (CEU-költözés) közepette elsikkadt egy nüansznyinak tűnő, ám valójában jelentékeny hír. Demeter Márta nem csupán hazudott Orbán Viktor leányának sosemvolt ciprusi repülőútjáról, hanem – mint azt az adatvédelmi hatóság most lezárult vizsgálata megerősítette – titkos katonai adatokat hozott nyilvánosságra a miniszterelnök és családja bemószerolására. Önök szerint, aki ilyen nyegle lazasággal szellőztet meg titkos hadászati adatokat, az hány másodperc alatt játszana át ilyeneket ellenérdekelt titkosszolgálatoknak?Demeter Márta szerint a magyar külügy bűncselekmények elkövetésére használja a külképviseleti hálózatot
Az LMP társelnöke szerint "a magyar külügy bűnözők utazási irodájává vált". Demeter Márta pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: a külképviseletek nem a magyar embereket és a magyar államot képviselik, hanem Orbán Viktor miniszterelnök személyes döntéseit hajtják végre. A hálózatot bűncselekmények elkövetésére használják, diplomáciai fedésben - jelentette ki, az egyik legnagyobb biztonsági kockázatnak ítélve mindezt.Kósa: Demeter Márta méltatlanná vált, hogy Magyarországot képviselje
Az LMP-s Demeter Márta méltatlanná vált arra, hogy Magyarországot képviselje a NATO parlamenti közgyűlésében - mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.Ajánljuk még